Építkezel? Felújítasz? A lakásodat rendezed be?
Ötlettár ikon

Íves lépcső tapasztalatok, íves lépcső vélemények, íves lépcső ötletek, íves lépcső cégek, íves lépcső képek, íves lépcső tippek

8 örökzöld lakberendezési trend, melyeket érdemes követnünk

Ha otthonunk berendezésekor hosszú távra tervezünk és sokáig szeretnénk harmonikus és igazán élhető környezetben tölteni mindennapjainkat, inkább a tartós minőséget és jól bevált formákat ígérő bútorokat érdemes előnyben részesítenünk.

Tető – Minden, amit a tetővel kapcsolatban tudnunk kell

A tető az épület egyik fontos teherhordó szerkezete, épsége, megfelelő stabilitása éppen ezért kulcskérdés. Az épülethez illő formát és kialakítást, a tetőfedés típusát, anyagát, színvilágát a tervezés során kell meghatározni, majd a kivitelezésnél - minden részletre kiterjedően - szakszerűen végigvinni. A cél, a tető évtizedekig tartó időtállósága és nem utolsósorban esztétikája.

„Egy enteriőr akkor működik igazán, ha nem akar mindenáron hatni, mégis hatással van ránk” – Joó Adrienn, az Év szobája 2026 pályázat díjazottja

Az alkotás iránti vágy sokaknál már gyerekkorban megmutatkozik. Hogy ebből később tudatos tervezői pálya lesz-e, azt számos tényező befolyásolja. A személyes képességek mellett a környezet is jelentős szerepet játszik abban, milyen irányba fejlődik egy tervező látásmódja. Erről, szakmai útjáról és díjnyertes munkájáról mesél Joó Adrienn lakberendező.

A 10 legfontosabb modern fürdőszoba trend 2026-ban

A 2026-os modern fürdőszoba trendek középpontjában a nyugalom, a természetes anyagok és a spa-érzet áll.

Amikor a standard megoldások már nem működnek – speciális árnyékolók és szúnyoghálók egyedi helyzetekre

Íves és alakos nyílászárók, saroküvegezések, szélcsatornában fekvő teraszok vagy kisállatbarát használati igények – mind olyan helyzetek, ahol a hagyományos megoldások már nem elegendők. Az Atenád rendszerei ezekre a „nem szabványos" helyzetekre is célzott, műszakilag átgondolt megoldásokat kínálnak.

A tér arányai és játék a fényekkel – kulcsszavak a tervezéshez. Baktai Bianca bemutatja az Év fürdőszobája 2025 pályázaton díjnyertes munkáját

Baktai Bianca nem először indult lakberendezési pályázaton: korábban az Év szobája első helyét, most pedig az Év fürdőszobája második díját tudhatja magáénak. Mit jelent számára, hogy időről időre megméretteti magát és miben különbözik ez a pályamű a korábbitól? Beszélgetés a dobogós lakberendezővel.

A tér minden eleme ugyanannak a történetnek a része – Bemutatjuk Németh Rita lakberendezőt, az Év szobája 2026 pályázat második helyezettjét

*Jól működő enteriőrök csak következetes tervezői gondolkodásból születnek* - vallja a dobogós lakberendező. A rajzolás szeretete, ruhatervezésről szőtt álmok, majd az építőiparban eltöltött évek és az itt szerzett tapasztalatok indították el Ritát azon az úton, melynek egyik állomása volt az elhatározás: indul az Év szobája 2026 pályázaton, hogy aztán annak második helyezésével térjen haza.

Fürdőszoba felújítás hatékonyan, Austrotherm UNIPLATTE® építőlemezzel

Az Austrotherm Uniplatte® építőlemez alkalmazható csempe és természetes kőburkolatok vékonyágyas fektetéséhez, hőszigetelésre, vagy belsőépítészeti megoldásokhoz, egyszerű bútorok és dekorációs elemek készítésére.

Lakberendezési trendek 2026-ban: meleg színek, karakteres formák és modern art deco újragondolva

Milyen irányba mozdul el az otthonaink világa 2026-ban? A lakberendezési trendek egyre inkább a személyesség, a minőség és az időtállóság felé fordulnak. A steril minimalizmust felváltja a melegebb, karakteresebb enteriőr, ahol a természetes anyagok, a mély tónusok és a részletgazdag formák kapják a főszerepet.

Innováció, ami látható és érezhető - Az AREZZO Design új fürdőszobai megoldásai: ULTRA VORTEX - OREGON WC család

A modern WC-k tervezésében egyre nagyobb szerepet kapnak az áramlástechnikai elveken alapuló öblítési rendszerek, mint a Vortex és UltraVortex technológia.

Minimalizmus és elegancia a fürdőszobában – Radaway Idea vs. Idea 8 és Idea QL zuhanykabinok összehasonlítása

A Radaway Idea család évek óta bizonyítja, hogy a stílus és a megbízhatóság kéz a kézben járhat. Most pedig megérkeztek a 8 mm-es üvegvastagságú változatok, közülük is kiemelkedik a legújabb tag, az Idea 8 QL.

Fürdőszoba felújítás hatékonyan? Mutatjuk a megoldást

Az Austrotherm Uniplatte® terméke rendkívül sokoldalú: hőszigetelésre éppúgy alkalmas, ahogy különféle belsőépítészeti vagy dekorációs megoldásokhoz.

Új moduláris támfalrendszer a Leiertől: itt az Easyblock

A Leier Hungária újabb mérföldkövet tett le a hazai építőanyag-iparban az Easyblock támfalrendszer bevezetésével, amely korszerű megoldást kínál rézsűk, támfalak és egyéb tereprendezési feladatok hatékony kivitelezésére. A már Nyugat-Európában is sikeresen használt moduláris rendszer immár itthon is elérhető.

Hogyan lesz egyszerre biztonságos és stílusos a medencefedés?

A kerti medencének számos előnye van, amelyeket a nyári kánikulában értékelhetünk a leginkább. Ha a mobil megoldások helyett beruháznánk egy süllyesztett medencébe, a formák, az anyagok és a gépészeti rendszerek mellett azt is mérlegelnünk kell, hogy a biztonság, a karbantartás és az esztétikum szempontjából milyen medencefedést válasszunk.

„Az enteriőrök ne csupán szépek, hanem jól használhatók és élhetők legyenek” – de Jonge Noémi, a LOSZ Év lakberendezője 2024 pályázatának pályakezdő nyertese

A Lakberendezők Országos Szövetsége az Év lakberendezője 2024 díjat „Pályakezdő” kategóriában de Jonge Noéminek ítélte, aki sikeres légtornász műkorcsolyázó múlttal, egy másik területen már bizonyította rátermettségét. Most a lakberendezői tervezői szakmát is megnyerte magának és úgy tűnik, erről a rajtvonalról ugyancsak hatalmas lendülettel indított.

Prémium zuhanykabinok, amelyek új szintre emelik a zuhanyzás élményét

Meglepő, hogy egy görgős zuhanykabin halkan nyílik? Sokak számára bizonyára az, talán azért is, mert eddig nem ezt tapasztalták. Az Idea zuhanykabinokkal a Radaway teljesen új szintre emelte a zuhanyzás élményét.

Árnyékolástechnika újragondolva – 10 meggyőző szempont az alumínium zsalugáterek mellett

Egy jó alumínium zsalugáter nem számottevően drágább, mint egy jó minőségű, fából készült kivitel, másfelől viszont az élettartamot, a színtartósságot, az elkészíthető méretet, a működtethetőséget és a tisztíthatóságot is figyelembe véve sokkal jobb megoldás.

Doris és Doros tálcákkal ajándéknak érezzük a zuhanyzónkat

A kopár, sziklás, mégis sokunk által annyira kedvelt görög táj ihlette azt a zuhanytálca kollekciót, mely a mediterrán nyugalmat, a réges-régi hagyományokon alapuló, egyszerű, ugyanakkor magas minőségű tárgykultúrát hozza a fürdőszobánkba.

Zuhanykabin, ahogyan mi szeretnénk – gyorsan, egyedi méretben és kivitelben

Kis méretű fürdőszobákban, ahol minden négyzetcentiméter számít, egy zuhanykabin beszerzésével hozhatjuk a legjobb döntést. Nagyobb helyiségekben pedig a tér fókuszpontja, jelentős látványeleme lehet, túl azon, hogy a fürdőszobai kényelemben és az energiatakarékosságban is fontos szerepet játszik.

„A jövő fürdőszobáinak biztosan a praktikum lesz az alapja, de emellett könnyed érzetet keltő, szoborszerű, önmagukban is szép szaniterek alkotják majd” – bemutatkozik Lajos Noémi, az Év fürdőszobája 2024 pályázat győztes tervezője

Az építészeti és a lakberendezési tervezés gyakran összeér, a két terület határmezsgyéjén mozogni mégsem egyszerű, hiszen más-más szemléletet kívánnak.

Premium Pro zuhanyzócsalád: klasszikus elegancia a 21. század műszaki innovációival

A vadonatúj Premium Pro zuhanyzócsalád formavilága megtartja a klasszikus jegyeket, miközben műszaki tartalma a 21. századi csúcstechnológiát vonultatja fel. Lássuk, mi az, ami miatt a Premium Pro zuhanyzók azonnal a szívünkbe lopják magukat.

Hipnotikus! Bemutatkozik a Radaway színes zuhanykollekciója

Fedezze fel a Radaway Hypnotic igéző színes zuhanykabinokat, amikben a prémium minőség és a stílus találkozik a kifinomult dizájnmegoldásokkal!

Zuhanyzás sosem volt még ennyire stílusos: nézze meg a Radaway 2023-as újdonságait

Követi a legfrissebb lakásfelújítási trendeket? A Radaway zuhanykabinok 2023-ban is tucatnyi praktikus, és dizájnos újítással gazdagodtak. Engedje meg, hogy végigkalauzoljuk a zuhanykabindivat legfrissebb tudnivalóin.

„Megtalálni az egyensúlyt a dizájn és a funkció között” – vallja Dr. Herczeg Andrea, a LOSZ Év lakberendezője 2022 pályázat díjazottja

A lakberendezőként aktívan tevékenykedők között rengeteg olyan szakemberrel találkozhatunk, akik korábban egészen más területen is sikert sikerre halmoztak, mégis búcsút intettek eredeti szakmájuknak. A karrierváltók táborából, egy egészen rendhagyó történettel érkezett Dr. Herczeg Andrea, a LOSZ Év lakberendezője pályázat 2022-es díjazottja.

Meglátja és megszereti: szálcsiszolt matt zuhanyszínekkel bővült a Radaway kínálata

„Ezt a kabint elragadtatással használnám minden egyes nap” - gondolhatja, amikor először látja meg élőben a Radaway fenséges megjelenésű szálcsiszolt zuhanykabinjainak valamelyikét.

Szárazépítés vizes helyiségekben Austrotherm UNIPLATTE® építőlemezekkel

Egyre kevésbé szeretünk falazni. Ahogy a pincefalak szigetelés védő falát is ma már inkább szivárgó műanyag lemezzel és hőszigetelő táblákkal helyettesítjük, úgy a lakásban is teret nyert a szárazépítészet.

„Az esztétikumon és a funkcionalitáson felül kiemelt fontosságú számomra a terek játékos és inspiráló kialakítása” – interjú Lode Cora lakberendezővel, az Év moodboardja 2023 pályázat harmadik helyezettjével

Cora nemcsak professzionális lakberendezőként, de egyúttal otthonszervezőként is segíti ügyfeleit. Küldetésének tartja, hogy egy lakásból otthont teremtsen, ahol a szeretett tárgyak, letisztult és játékos terek, valamint a funkcionalizmus előnyei érvényesülnek.

Dizájn radiátorok egyedi igényekre

Ha radiátorokról van szó, manapság már nem érjük be kevesebbel, mint hogy ezek is egyediek, különlegesek, ugyanakkor megbízhatók és teljesítményben is tökéletesek legyenek. A Zehnder gyárában készülő, Charleston radiátorok a legmagasabb elvárások szerint is kiemelkedően teljesítenek.

Melyiket válasszam? Burkolt zuhanyzó vagy kőhatású zuhanytálca?

A zuhanyzó kialakítására több féle megoldás létezik: a két leggyakoribb, amikor a zuhanyzó terét burkolat borítja, illetve amikor zuhanytálcát építenek be. Melyik lehet a jobb? Melyiket érdemes választani?

Így lesz modern stílusú az otthonod – Trükkök a berendezéshez

A modern stílus manapság meglehetősen tág fogalom, ám vannak bizonyos jegyek, melyek nélkül semmiképpen nem nevezhető egy otthon modernnek. Íme a legfontosabbak, melyek alkalmazásával könnyen célhoz érsz.

Rendhagyó burkolatok: különlegességek és újdonságok a Fürdőszoba és Otthoni Wellness Kiállításon

Egyre többen gondolják azt, hogy ideje megtörni a szokásos csempeburkolatok egyeduralmát. A közelmúlt fejlesztéseinek hála, olyan anyagok is megjelentek és népszerűvé váltak, melyeknek a fürdőszobában korábban nem volt létjogosultságuk. A közelgő kiállítás nagyszerű alkalom arra, hogy ezekkel megismerkedjünk.

Síklemezes tetőfedés – a tradíciók és a modern technológia látványos találkozása

A síklemezes tetőfedés reneszánszát éli. Néhány, már elkészült lakóház példáján keresztül bemutatjuk, miért érdemes a tetőfedésnek ezt a módját választani.

5 tipp a legjobb radiátorok kiválasztásához

Aki a fűtési rendszer kiépítése vagy korszerűsítése előtt áll, számos kérdésre kell, hogy választ kapjon. Ilyenek lehetnek, a radiátorok mérete, optimális elhelyezésük, a fűtőérték kérdése. Ezekre most 5 pontba szedve keressük a válaszokat.

Radaway zuhanykabin-megoldások az újdonság erejével

A Radaway kínálata évről évre megújul, és a 2021-ben bevezetett újdonságok közül több évekkel később is a zuhanykabin vásárlók kedvencei közé tartozik. Most megmutatjuk, mely fejlesztések bizonyították be, hogy nemcsak látványosak, hanem hosszú távon is megbízhatóak.

6 tipp a stílusos és egyedi fürdőszoba kialakításához

A fürdőszoba átalakítása sok munkával és néha bosszúsággal jár. Előbbit nem spórolhatjuk meg, ám az utóbbi megelőzhető, ha előre gondolkodunk és alaposan tervezünk. Mutatjuk, melyek a legfontosabb lépések és hatékony ötletek, melyek segítségével a végeredmény esztétikus és élvezhető lesz.

Otthoni wellness élmény: zuhanykabinok, zuhanypanelek és fejzuhanyok

Zuhany vagy kádfürdő? Megosztó felvetés, melyről ha most készítenénk egy gyors közvéleménykutatást, tippjeink szerint fele-fele arányban érkeznének a mellette-ellene válaszok és olyan is lenne, aki mindkettő mellett leteszi a voksát.

Beltéri árnyékolás: stílus és funkcionalitás a lakberendezésben

A beltéri árnyékolás hosszú múltra tekint vissza, de napjainkban a funkcionalitás, a termékek megjelenése és típuskínálata bőven meghaladja a hagyományos sötétítő függönyöket. Sok épület esetében a külső árnyékoló alkalmazása nem lehetséges, vagy nehézkes, ilyenkor pedig érdemes egy minőségi beltéri textilárnyékoló rendszert alkalmazni. Fedezze fel a beltéri árnyékolás lehetőségeit, amelyek nemcsak a praktikumot, hanem a lakberendezési stílust is kiegészítik!

Csak a képzelet szab határt: inspiráló zuhanyvariációk a Radaway-től

A Méta szakembereivel a cég által forgalmazott Radaway zuhanykabinokról, azon belül is a 2020-as újdonságokról beszélgettünk.

Ahány kád, annyi lehetőség – újdonságok az M-Acryltól

Ahány ház, annyi szokás – foglalja össze a közmondás azt az általános megállapítást, hogy ahány ember, annyiféle életérzés, gondolkodásmód, illetve ezekből fakadó igények létezhetnek. Ahány kád, annyi lehetőség – fűzhetjük tovább a nyitógondolatot, hiszen ma már a fürdőszobai jelenlétünk messze túlmutat a tisztálkodáson, ez a helyiség fokozatosan vált egyre inkább az otthoni pihenés színterévé. Ennek hangsúlyos eleme a fürdőkád, amelyekből eddig is széles kínálatot biztosított, 2020 azonban további újdonságokkal szélesítette a termékpalettát.

Fürdőszoba és design, azaz mitől lesz igazán különleges a fürdőszoba?

A fürdőszoba, méretétől függetlenül, tipikusan az a helyiség, ahol a funkcionalitás szempontjai fokozottan előtérbe kerülnek. Ahhoz azonban, hogy ez tökéletesen működjön, érdemes figyelmet fordítani a minőségi berendezési elemek és szaniterek kiválasztására.

Akinek kertje van, pergolája is lesz - napfény és árnyék harmóniája a Sunwoodtól

Kint, és mégis bent. Vagy bent, és mégis kint? Nézőpont kérdése, de a lényeg, hogy nyári- és télikertjeihez hasonlóan a Sunwood Kft. pergolái is tökéletes kapcsolatot biztosítanak a lakótér és a kert között, komplex megoldásaival jelentősen emelve otthoni komfortérzetünket, életminőségünket.

Wallplex falburkoló konyhapanel – Látványos és praktikus megoldás

Gyakran felmerülő kérdés, hogy milyen anyaggal burkoljuk a konyhai munkapult és a felső tárolók közötti, valamint a tűzhely mögötti falfelületet. Többféle megoldás létezik, de most egy új és népszerű megoldást mutatunk, a Wallplex falburkoló konyhapanelt, mely minden szempontból állja a versenyt más burkolatokkal.

Zuhanykabinok görgős ajtóval – újratervezett precíz működés, exkluzív kivitel

Hol vannak már az akadozó, könnyen vízkövesedő, bosszantó görgős zuhanykabinok?! Szerencsére ezeket leváltották modern utódaik, melyek mind működésüket, mind megjelenésüket tekintve magasan felülmúlják a régi darabokat.

A kedvenc fotónk a zuhanykabinra is felkerülhet - Zuhanykabin lézergravírozással

Természetes, hogy fürdőszobánk, ahogy otthonunk egésze, ízlésünket tükrözi és kényelmünket szolgálja. Legyünk tehát bátrak és gondoskodjunk az extra részletekről is, melyek akár a zuhanykabinon is megjelenhetnek!

Függönytől a rolettáig – Tudnivalók a textilárnyékolókról: típusok, méretezés

A praktikus és dekoratív szempontoknak egyaránt megfelelő belső téri árnyékolóra rátalálni nem egyszerű feladat. Melyik típus lesz ideális az adott helyiségbe? Milyen anyagból és mekkora legyen? Hogyan számoljuk ki a méretet? Gyakorlati tanácsok kezdőknek és haladóknak.

Miért előnyös a cserepeslemez tetőfedés?

Az időjárásnak folyamatosan kitett cserép vagy palatető fedések egy idő után karbantartást igényelnek, tönkremennek, azaz elöregszenek. Ilyenkor akár egy teljes tetőfedés csere is szükségessé válhat, hisz már érdemben nem javítható. A sok lyuk és rés keletkezése állandóvá teszi a beszivárgó csapadékvizet, ami a ház és a födém szerkezetét is veszélyezteti. Az ilyen problémákra jó megoldás a cserepeslemez alkalmazása.

Boltívek, bútorok építése gipszkartonból. Terhelhetőség, burkolás

Folytatjuk a gipszkarton építőlemezek speciális felhasználási lehetőségeinek bemutatását. A beltéri válaszfalak, fallefedések és álmennyezetek kialakításán túl is van lehetőség otthonunk téralakítására, a belsőépítészeti kreativitásunk megmutatására.

Száraz vakolattól a vizes helyiségekig – Mire jó a gipszkarton?

A gipszkartont és változatait korunk egyik legnépszerűbb szárazépítési anyagai közé sorolhatjuk. A szokásos álmennyezeti, falazati felhasználáson túl nézzük meg, milyen sokoldalúan használható még ez a népszerű és praktikus termék. Először azonban frissítsük fel ismereteinket ezzel kapcsolatban.