Építkezel? Felújítasz? A lakásodat rendezed be?
Ötlettár ikon

Kortárs dekoráció tapasztalatok, kortárs dekoráció vélemények, kortárs dekoráció ötletek, kortárs dekoráció cégek, kortárs dekoráció képek, kortárs dekoráció tippek

Hideg- és melegburkolatok, burkolás kül- és beltéren – Burkolóanyagok kiválasztása, fektetése, karbantartása

A különféle burkolatokkal külső és belső tereink padló- és falfelületeit óvhatjuk, valamint helyiségeink „ruházatát” alakíthatjuk ki. Nem mindegy azonban, hogy az adott tér funkciójához, stílusához milyen típusú burkolatot választunk és azt milyen technikával rögzítjük, visszük fel az adott felületre.

Indul az Év háza közönségszavazás

21 családi ház és 9 középület közül kerülhet ki idén az Év háza pályázat közönségkedvence. A legelismertebb, az építészt díjazó szakmai pályázat mellett zajló, attól független közönségszavazáson bemutatott épületek évek óta egyszerre szolgálnak inspirációként a megrendelőknek és visszajelzésként a szakma számára.

„Egy enteriőr akkor működik igazán, ha nem akar mindenáron hatni, mégis hatással van ránk” – Joó Adrienn, az Év szobája 2026 pályázat díjazottja

Az alkotás iránti vágy sokaknál már gyerekkorban megmutatkozik. Hogy ebből később tudatos tervezői pálya lesz-e, azt számos tényező befolyásolja. A személyes képességek mellett a környezet is jelentős szerepet játszik abban, milyen irányba fejlődik egy tervező látásmódja. Erről, szakmai útjáról és díjnyertes munkájáról mesél Joó Adrienn lakberendező.

Hogyan válaszd ki a tökéletes zuhanykabint?

Egy jól megválasztott zuhanykabin nemcsak a fürdőszoba látványát határozza meg, hanem a mindennapi használat kényelmét is. Sokan elsőként a méretet vagy az árat nézik, pedig a valóban jó döntés ennél összetettebb: számít a fürdőszoba alaprajza, az ajtó nyitási módja, a profil színe, az üvegfelület kezelhetősége és az is, hogy a választott megoldás hosszú távon mennyire illeszkedik az otthon stílusához.

Amikor a standard megoldások már nem működnek – speciális árnyékolók és szúnyoghálók egyedi helyzetekre

Íves és alakos nyílászárók, saroküvegezések, szélcsatornában fekvő teraszok vagy kisállatbarát használati igények – mind olyan helyzetek, ahol a hagyományos megoldások már nem elegendők. Az Atenád rendszerei ezekre a „nem szabványos" helyzetekre is célzott, műszakilag átgondolt megoldásokat kínálnak.

„Úgy gondolom, hogy minden projektben ott van a lehetőség valami maradandót alkotni” – Mihálydeák Krisztina lakberendező és díjnyertes munkája, a Madárlátta pékség

Kevés lakberendezői pálya indul úgy, hogy a leendő tervező már gyerekkorától erre készült. Sokkal inkább egy érési folyamat része, sőt, végállomása az, amikor a terek alakítása kerül az érdeklődés középpontjába. Mihálydeák Krisztina lakberendező, a TERVA Interior Design megálmodója és vezetője, aki a LOSZ Év Lakberendezője 2024 díját is magáénak tudhatja, vizuális történetmeséléssel kezdte azt a munkát, ami idővel a lakberendezésben teljesedett ki.

A jövő szállodai fürdőszobája: elindult a Geberit Design Contest 2026 közönségszavazása

Milyen egy igazán emlékezetes szállodai fürdőszoba? Letisztult és minimalista, vagy karakteres, merész anyaghasználattal hódít? Spa hangulatú nyugalmat áraszt, vagy inkább látványos statement térként működik?

A tér minden eleme ugyanannak a történetnek a része – Bemutatjuk Németh Rita lakberendezőt, az Év szobája 2026 pályázat második helyezettjét

*Jól működő enteriőrök csak következetes tervezői gondolkodásból születnek* - vallja a dobogós lakberendező. A rajzolás szeretete, ruhatervezésről szőtt álmok, majd az építőiparban eltöltött évek és az itt szerzett tapasztalatok indították el Ritát azon az úton, melynek egyik állomása volt az elhatározás: indul az Év szobája 2026 pályázaton, hogy aztán annak második helyezésével térjen haza.

Modern fürdőszobabútorok és grafitszürke csaptelepek – így újít a MOFÉM

A 2026-os Fürdőszoba és Otthoni Wellness Kiállítás egyik legizgalmasabb standján a MOFÉM nem csupán termékeket, hanem egy új szemléletet is bemutatott. A fókusz egyértelműen a komplex fürdőszobai megoldásokon volt: a márka első fürdőszobabútor-programja és a Stardust csaptelep család együtt egy egységes, stílusos és hosszú távon is működő enteriőr alapjait adják.

Térkő és tetőcserép az otthonkép formálásáért

A jól megválasztott térkő és kerítéselem keretbe foglalja a tereket, harmóniát vagy lendületet ad, és otthonos atmoszférát teremt. A Terrán Térkő modelljei a tetőcserepekkel összhangban születtek, így olyan érzésvilágot idéznek meg, amelyben a hazatérés valóban örömteli.

Nyárikonyha, grillezés, kerti főzés – Legyen a kerted a nyár sztárja!

Nincs is jobb annál, mint amikor a nyári napsütésben a konyha kiköltözik a kertbe. A madárcsicsergés, a friss levegő és a parázs fölött sülő zöldségek illata egy olyan élményt ad, amit négy fal között egyszerűen nem lehet reprodukálni. Akár egy hangulatos nyárikonyhát építenél, akár egy profi kerti grillt álmodnál meg, vagy csak a teraszodon sütnél egy jót a családdal, barátokkal – ez a cikk neked szól.

Ablakválasztás az év trendszínéhez: itt a természetes hatású Mocha Mousse

Az ablakok nemcsak a beltéri természetes fény mennyiségéért felelnek, de nagyban meghatározzák otthonunk külső és belső megjelenését is. Milyen nyílászárók emelik ki még inkább a szín kifinomult, modern hatását? Nézzük a lehetőségeket!

Design bútor és dekor szálcementből

A látványosan szép, műszaki oldalról és akár fenntarthatósági szempontból is jól teljesítő szálcement ma már Magyarországon is a kortárs építészet keresett eszköze. Ami azonban kevésbé ismert, hogy a Swisspearl szálcementből - az anyag kiváló formálhatóságának köszönhetően - több mint 70 éve bútorok, kerti dekoráció és különböző beltéri tárgyak is készülnek.

„Kövesd a szíved, ne a trendeket!” – vallja Salamon Enikő lakberendező, az Év szobája 2024 pályázat díjazottja

Mi teszi vonzóvá sokak szemében a lakberendezői szakmát és mitől lehet sikeres egy lakberendező? Miképpen alakítható otthonunk, lakókörnyezetünk egy designer bevonásával? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kapunk Salamon Enikőtől, aki korábbi munkáiból szerzett tapasztalatait figyelemre méltó módon integrálta új szakmájába.

Ablaktrendek 2024: kéz a kézben dizájn és teljesítmény

Napjainkban az ablakok és ajtók jelentősen többet tudnak, mint a pár évtizeddel ezelőtti társaik, persze ez laikus szemmel nézve nem feltétlenül szembetűnő. Miben fedezhető mégis fel a különbség és az elmúlt évek fejlesztései? Miben másak a modern nyílászárók és mit kínálnak használóiknak? Nézzük a legfrissebb trendeket!

„A jövő fürdőszobáinak biztosan a praktikum lesz az alapja, de emellett könnyed érzetet keltő, szoborszerű, önmagukban is szép szaniterek alkotják majd” – bemutatkozik Lajos Noémi, az Év fürdőszobája 2024 pályázat győztes tervezője

Az építészeti és a lakberendezési tervezés gyakran összeér, a két terület határmezsgyéjén mozogni mégsem egyszerű, hiszen más-más szemléletet kívánnak.

„Megtalálni az egyensúlyt a dizájn és a funkció között” – vallja Dr. Herczeg Andrea, a LOSZ Év lakberendezője 2022 pályázat díjazottja

A lakberendezőként aktívan tevékenykedők között rengeteg olyan szakemberrel találkozhatunk, akik korábban egészen más területen is sikert sikerre halmoztak, mégis búcsút intettek eredeti szakmájuknak. A karrierváltók táborából, egy egészen rendhagyó történettel érkezett Dr. Herczeg Andrea, a LOSZ Év lakberendezője pályázat 2022-es díjazottja.

Így tárolhatod stílusosan kerti szerszámaidat

Ha fontosak számunkra a részletek, és igényes tárolási megoldásokat keresünk, mindenképp érdemes megismernünk a jövő eszköztárolóit.

Dizájn és tartósság: színes ablakok karcmentes felülettel

Épületeink külső megjelenését jelentősen formálják a mára számos színben választható nyílászárók. Újdonság, hogy a keretek felületi textúrája is akár úgy variálható, hogy nincs többé szükség kompromisszumokra tartósság és szépség tekintetében.

„Szeretem felfedezni a tér adottságait, tanulmányozni a lehetőségeket és megtalálni a legjobb kialakítási opciókat” – Kovács-Szécsi Dóra lakberendezővel, az Év moodboardja 2023 pályázat díjazottjával beszélgettünk

Még csak egy éve hivatásos lakberendező, mégis hatalmas elhivatottsággal és tanulási vággyal felvértezve keresi az újabb és újabb lehetőségeket Kovács-Szécsi Dóra, aki számos praktikus lakberendezési tanácsot is megosztott a vele készült interjúban.

5+1 belsőépítészeti trend a fürdőszobában – Fókuszban a fekete csaptelepek

Elérkezett a fekete csaptelepek ideje! Ez nem csupán egy gyorsan múló allűr, hiszen a fekete szín a divatban már bizonyított, és most a KLUDI segítségével a belsőépítészetben, lakberendezésben is felfedezhetjük minden előnyét.

Mutat és megtakarít: pala, kerámia, fém – homlokzaton és tetőn

Szépség vagy megbízhatóság? A döntés, amely napjainkra jelentős szerepvesztésen ment keresztül – legalábbis, ha házunk kivitelezéséről van szó. Hosszantartó megbízhatóság, energiatakarékosság, látvány: ezek volt az utóbbi évtizedek jelszavai, és a minél komplexebb, mégis egyszerű, csekély karbantartást igénylő megoldások népszerűsödésének messze van a vége.

Újraszervezett terek és különleges részletek - 55 négyzetméteres lakás felújítása

A Papp Linda tervei alapján megújult, apró terekre szabdalt lakásból tágas, modern és kényelmes otthon született, melynek figyelemreméltó részletei jellegzetes és egyedi hangulatot kölcsönöznek az enteriőröknek.

„A legfőbb célom olyan életművet hátra hagyni, amiért nem volt hiába a sok küzdelem” – beszélgetés Papp Lindával, az Év Lakberendezője pályázat fődíjasával

„A belsőépítészeti tevékenység sokszor nagy arányban tartalmaz lakberendezői munkát, így ez - tulajdonképpen - az egyik résztevékenységünk országos megmérettetése.” Papp Linda, a LOSZ Év Lakberendezője 2021-ben.

„Az otthonunk tudatos alakításával örömtelibb életet élhetünk” – beszélgetés Szaszovszky-Gruiz Dórával, az Év Pályakezdő Lakberendezője pályázat fődíjasával

Egy év kihagyás után ismét sor került a lakberendezői szakma rangos megmérettetésére. A Lakberendezők Országos Szövetsége által kiírt pályázat egyik fődíjasával, Szaszovszky-Gruiz Dóra lakberendezővel beszélgettünk, akinek a dizájn mellett fontos alapelve a megfelelő térszervezés és funkcionalitás.

Tervezzünk velük előre! Villanykapcsolók, konnektorok

Sajnos mindig utólag derül ki, hogy nincs elég konnektorunk és a kapcsoló sincs ideális helyen. Mi a következmény? Tengernyi hosszabbító és tapogatózás a sötétben. Átgondolt tervezéssel mindezt megelőzhetjük, és ha már választunk, válasszunk esztétikus és egységes megjelenésű kapcsolókat.

Beltéri árnyékolás: stílus és funkcionalitás a lakberendezésben

A beltéri árnyékolás hosszú múltra tekint vissza, de napjainkban a funkcionalitás, a termékek megjelenése és típuskínálata bőven meghaladja a hagyományos sötétítő függönyöket. Sok épület esetében a külső árnyékoló alkalmazása nem lehetséges, vagy nehézkes, ilyenkor pedig érdemes egy minőségi beltéri textilárnyékoló rendszert alkalmazni. Fedezze fel a beltéri árnyékolás lehetőségeit, amelyek nemcsak a praktikumot, hanem a lakberendezési stílust is kiegészítik!

“A maximumot kihozni a tervezésből, csak az ügyféllel együtt lehet” – beszélgetés Zámbó Tímea építészmérnök, belsőépítésszel, az Év fürdőszobája pályázat díjazottjával

Természetközeliség, a külső és belső terek határainak feszegetése, a hagyományos funkciók továbbgondolása, mindez kreatív formavilággal, igényes és harmonikus megjelenéssel. Ha röviden akarnánk összefoglalni, ez jellemezné legjobban Zámbó Tímea munkáit, aki formabontó megoldásokat is szívesen alkalmaz terveiben.

Látványos betonfelületek családi házon

Betondesign, látszóbeton, egyedi, letisztult, elegáns. A betonépítészet egyre közkedveltebb, sőt családi házakon is remekül mutatnak a betonfelületen megjelenő designelemek.A homogén burkolatlan betonfelület elkészítéséhez a minőségi betonon túl elengedhetetlen az olyan korszerű zsalutechnológia, mint a MEVA műanyag „alkus” zsaluhéja.

Szabadon álló kádat szeretnénk? Erre figyeljünk!

A térben álló kád stílustól függetlenül exkluzív jelleget kölcsönöz a fürdőszobánknak: látványra is különleges, használata pedig a luxus hotelek hangulatát idézi. Azonban nem mindegyik enteriőr alkalmas arra, hogy szabadon álló kádat helyezzünk el benne. Ha ezt szeretnénk, alaposan járjuk körül a méreteket és a beépítést.

HARO – Jó ok a változtatásra

A fa természetes alapanyagként mindig alkalmas a megújulásra, az otthonoknak változatlanul stílusos megjelenést biztosít. Ez az ideális kombináció teremti meg a HARO évtizedek óta tartó sikerét.

Építész pályázatok 2015

Összesen 1 900 000 forint összdíjazással 3 pályázatot hirdet meg őszi beadással a Creaton építészek és építészhallgatók számára. A zsűri elé ezúttal a kerámia tetőcserepek és Equitone szálcement homlokzatburkolatok felhasználásával készült épületek és tervek kerülnek.

„A látszóbetonnal való munka a kísérletezés terepe.” Beszélgetés Csongrádi János Pro-Architectura díjas építésszel

A "beton" szót az emberek többsége az  előre gyártott elemekből épült nyomasztó lakótelepek képével és a tömeggel azonosítja, azonban az elmúlt évtizedekben a beton felhasználása hihetetlen metamorfózison ment keresztül.

Miért tanácsos az ablakcsere?

Néhány évtizeden belül törvények írják elő a környezettudatos építkezést az EU országaiban. Gyökeresen más irányba fordulhat az építészet az elkövetkező időkben. A magas és látványos épületek helyett új energia és környezet‑tudatos célokat tűznek maguk elé a tervezők.

Fürdőszoba trendek a RAVAK-tól

A látványos zuhanykabinok, a kényeztető hidromasszázs zuhanypanelek, valamint a formatervezett szaniterek és kiegészítők az idei év sláger termékei. Ebből mutatunk most egy válogatást.

Nyertes háztetők: Fémlemezfedések az építészetben

„Fémlemezfedések az építészetben 2013“ címmel hirdette meg pályázatát a Prefa. Két kategóriában indulhattak a pályázók: építészek és építészhallgatók terveit várta a Prefa a megmérettetésre.

OtthonDesign kiállítás a Construmával egyidőben

Magyar Design kiállítás lesz az otthonteremtési szakvásáron. A tavaszi Construma 2012 építőipari kiállítás társkiállításán az OtthonDesign kiállításon, a Hungexpo G pavilonjában találják meg az érdeklődők a Magyar Design standot, ahol magyar iparművészek formatervezett bútorait ismerhetik meg, valamint lakberendezési tippeket is kaphatnak.

Egzotikus fürdőszoba krokodilbőrbe bújtatva

A Petracer nevű olasz kerámiagyártó cég „Sanava” nevű kollekciójának egyik darabja ez a modern otthonok egzotikus hangulatú fürdőszobájába ajánlott csempe.

Párna párna hátán - Designer kanapé

A koppenhágai designer Kibisi és a dán Versus cég közös munkájából született ez a szorosan egymáshoz rögzített párnákból álló kanapé. Az egymásra halmozott párnák, úgy helyezkednek el, mint téglák a falban.