Építkezel? Felújítasz?A lakásodat rendezed be?

Újraszervezett terek és különleges részletek - 55 négyzetméteres lakás felújítása

A Papp Linda tervei alapján megújult, apró terekre szabdalt lakásból tágas, modern és kényelmes otthon született, melynek figyelemreméltó részletei jellegzetes és egyedi hangulatot kölcsönöznek az enteriőröknek.

A 60-as években épült társasház első emeletén lévő 55 négyzetméteres lakást előző tulajdonosaik aprócska terekre osztották, így 3 félszoba egy fürdő és egy konyha volt a kiinduló állapot.

Lakásfelújítás CasaLinda

A megbízó kérése az volt, hogy a lehető legnagyobb térérzetet hozzuk ki a lakásból és a természetet hozzuk olyan közel, amennyire csak lehet. A tereket újraszerveztük, kortárs alaprajzot alkottunk, ahol több funkció is helyet cserélt.

Lakásfelújítás CasaLinda

Az egykori konyha helyére került a fürdőszoba, mely így nagy, tágas ablakos helyiség lett, sok természetes fénnyel és szellőzéssel. A furcsa alaprajzú helyiségben egyetlen derékszöget sem találtunk, így hosszas fejtörés után úgy döntöttünk, hogy az amúgy is "zavaros" alaprajzot + falakat = síkokat nem tagoljuk tovább fugákkal, mert nyugtalanító lenne az összhatás, ezért a padlóburkolatra fehér műgyanta, a falra vízálló mosható festék került. A kád fölé nyúló pult alatt kapott helyet a kádtöltő csaptelep, mely ülő helyzetben kényelmesen használható, viszont a pultról cseppmentesen lehet akár filmet is nézni.

Az egykori kamrából zuhanyzó lett, melyre, a káddal együtt, hexagon kerámia burkolat került. A valódi fa, fényes fehér és matt szürke felületek harmonikus találkozásának végeredménye egy rendkívül megnyugtató hangulatot árasztó és minden igényt kielégítő fürdőszoba lett.

Lakásfelújítás CasaLinda

Térelválasztó elemekként beépített szekrényeket alkalmaztunk, az egykori fürdőszobából gardrób lett, melyben elfért a mosógép is, így szinte az összes tároló láthatatlan a lakásban.
A normálnak számító, mégis kissé alacsonynak ható belmagasság érzetét a hangsúlyos, vertikális elemekkel ellenpontoztuk. Kibontottuk a lelógó ajtó szemöldököket, szintmagas, óriási, üvegezett tolóajtóval határoltuk el a nappalit a hálószobától.

Lakásfelújítás CasaLinda
Lakásfelújítás CasaLinda

Kontrasztos tónusokat szerepeltetünk, egy-egy sötétre festett végfal növeli a vizuális térérzetet.

Lakásfelújítás CasaLinda

A nappali egyik feléből étkezős konyha lett, melynek központi eleme az élményfőzést is biztosító konyhasziget.

Lakásfelújítás CasaLinda

A déli fekvésű ablakok nagy fákkal övezett zöld utcára néznek, melyek élő képekként keretezik a természetet, ezért függönyöket nem helyeztünk fel.

Lakásfelújítás CasaLinda

A fürdőt és gardróbot leszámítva mindenhova tömörfa, olajozott felületű svédpadló került, így a lakás legnagyobb felülete - mely egyben a mindennapi életnek talaja is - természetes anyagú.

Lakásfelújítás CasaLinda

A lakás központi pontjára egy személyre szabott dekorációt készítettünk, a filózófiával is foglalkozó tulajdonos számára. A „gondolkodók fala” az előszobából és a kanapéról egyaránt jól látható, svédpadlóval burkolt felület, melyen szabadon bővíthető, gravírozott réztáblákon olvashatóak Buddha, Szókratész, vagy éppen Eötvös József örök érvényű eszméi.

Lakásfelújítás CasaLinda
Lakásfelújítás CasaLinda

A végeredmény egy minden igényt kielégítő, nyugalmat árasztó otthon lett, mely a funkciók megfelelő kielégítésén felül a test és lélek pihenését szolgálja.

Lakásfelújítás CasaLinda
Lakásfelújítás CasaLinda
Lakásfelújítás CasaLinda
Lakásfelújítás CasaLinda
Lakásfelújítás CasaLinda
Lakásfelújítás CasaLinda
Lakásfelújítás CasaLinda
Lakásfelújítás CasaLinda
Lakásfelújítás CasaLinda
Lakásfelújítás CasaLinda
Lakásfelújítás CasaLinda
Lakásfelújítás CasaLinda
Lakásfelújítás CasaLinda
Lakásfelújítás CasaLinda
Lakásfelújítás CasaLinda
Lakásfelújítás CasaLinda
Lakásfelújítás CasaLinda
Lakásfelújítás CasaLinda
Lakásfelújítás CasaLinda
Lakásfelújítás CasaLinda

Forrás: casalinda.hu

Népszerűek a témában

Színes, ragyogó, karcálló – fürdőszobai és konyhai megoldások hosszú távra

LED világítási rendszer – ahogy a profik csinálják

A rendezett fürdőszoba titka – hasznos tippek a tároláshoz

Ez is érdekelhet

Tervezd meg tetődet egyszerűen, 6 lépésben!

Innovatív, öblítőperem nélküli WC-kerámiák a Geberittől

Ezeket érdemes mérlegelni, ha napelem telepítésén gondolkozunk

Családi ház építését tervezi? Segítünk kalkulálni!

Riasztórendszer kivitelezőt találni könnyű, ha tudjuk, hol keressük

Mindent az arany zuhanykabinokról

A télikert nélkülözhetetlen eleme a megfelelően tervezett árnyékoló

Hőszivattyúk minden igényre: intelligens és rugalmasan tervezhető rendszerek

Hővisszanyerős szellőztető rendszer árkalkulátor

Forma, funkció és érzékiség – újdonságok a fürdőszoba berendezésben

Hozza ki a legtöbbet az ingyenpénzből! Mutatjuk, hogyan

Wellness helyiség és fürdőszoba prémium minőségben berendezve

Minden, amit az az indukciós főzőlapokról tudni érdemes – Működés, használat, beszerelés

A konyhai tárolás új formája

Nappali, konyha, fürdőszoba – Vásárlási listával mutatjuk, mit szerezhetünk be jelentős kedvezménnyel a Homeinfo Heteken

Alacsony belépő magasság, magas minőség: ECO fürdőkádak az M-Acryltól

Esztétikus és praktikus – használatban a bútorredőnyök

Így gazdálkodunk okosan – Mi az, amit mi feltétlenül beszerzünk a HOMEINFO Heteken?

Okos tárolással tágasabb lesz a fürdőszoba – Mit kínál ehhez a Geberit?

5 lépés a minőségi homlokzat felé - Hogyan kíméljük meg magunkat a hosszas színválogatástól?

Elszálló építőanyagárak, komoly kihívások. Mit tehetünk? – szakértőket kérdeztünk

Az ősz legfontosabb eseménye építkezőknek, felújítóknak: Bau Budapest Expo

Konyhatervezés előtt állsz? Ezt a cikket feltétlen olvasd el!

„Nem tudtam, hogy fontos ez a szempont” – az alábbiakat egy jó zuhanyzó-tanácsadótól hallania kell