Az árnyékolástechnika világa elképesztő ütemű fejlődésen ment keresztül az elmúlt néhány évben, ezáltal folyamatosan érkeznek az újabb termékek, melyek többsége globális szinten is újdonságnak tekinthető, néhányukat viszont már jól ismerik a fejlettebb országokban, sőt alkalmazásuk szintén mindennapos.
A törökországi Suntech által gyártott pergolák és télikert árnyékolók is utóbbi kategóriába sorolhatók, hiszen olyan prémium kategóriás termékekről van szó, melyeket ma már a világ több mint 60 országában ismernek és kedvelnek. A budapesti Csancsa Bt. jóvoltából pedig most végre a magyar lakosság számára is elérhetővé váltak a Suntech magas minőségű pergolái, melyek nemcsak prémium megoldásaik miatt különösen kedveltek, hanem azért is, mert az árnyékolás mellett védelmet nyújtanak a kisebb esőktől, hovatovább nagyobb kiülők és teraszok is fedhetők vele, de télikertek árnyékolásához egyaránt kiválóan alkalmazhatók.
Általánosságban a Suntech pergolákról és télikert árnyékolókról
A Suntech pergolák és télikert árnyékolók más néven behúzható tetőrendszerekként kerültek bevezetésre a magyar piacra, aminek az oka nem más, minthogy szinte bármilyen időjárás mellett alkalmazhatók, hiszen vízálló profiljaik mellett akár még a több mint 110 km/h-s széllökések sem tesznek kárt bennük, egy napellenzőhöz képest pedig akár 130 négyzetméter is lefedhető velük biztonságosan.
A magas minőségű Suntech termékek a kialakítás tekintetében egyfajta mobiltetőként írhatók le, melyek tökéletes védelmet biztosítanak a káros napsugarakkal szemben, amit ráadásul masszív könnyűfém szerkezetek és távvezérléssel mozgatható ponyvák egészítenek ki, amiket olyan speciális membránszövetből készítenek, hogy ellenálljanak a szélnek, a víznek és a tűznek is. A magas minőségű textilanyag nem zsugorodik, nem koszolódik, távirányítással pedig bármikor teljes egészében feltekercselhető egy alumínium házba, ahol maximális védelmet kap a káros környezeti hatásokkal szemben.
Ez is érdekelhet
A prémium árnyékolás magasiskolája
A legkülönfélébb kialakításokkal – hajlított, egyenes vagy döntött profilú – Suntech pergolák és télikert árnyékolók luxuskategóriás árnyékolást képesek garantálni bárhol és bármikor. Használata nemcsak otthoni körülmények között ajánlott, hanem éttermeknek és szállodáknak egyaránt, hiszen segítségükkel maximalizálhatjuk a vendégek kényelmét és komfortérzetét, mindemellett pedig még vállalkozásunk presztízsét is megnövelhetjük.
Pláne abban az esetben, ha nem zárkózunk el az extráktól sem! Példának okáért a homlokzat színéhez igazított fémszerkezet és ponyva összhatása sokkal barátságosabbá tehet bármilyen kiülőt, de a Suntech termékeit akár még LED fényekkel is felvértezhetjük, melyek kellemes hangulatot garantálnak éjszaka a teraszok, vagy a télikertek számára, amiből nemcsak magánemberként, hanem étteremként és szállodaként egyaránt sokat profitálhatunk vendégeink megbecsülésének szempontjából.
A Suntech árnyékolók gyártásáról
A Suntech árnyékolói a törökországi Albayrak cégcsoport saját üzemeiben készülnek a legmagasabb minőség és odafigyelés társaságában. A munkálatok során a legmodernebb technológiák, CAD-CAM modellek, CNC szerszámgépek és porszórásos kemencék kerülnek felhasználásra annak érdekében, hogy az elkészült termékek megfeleljenek a legkülönfélébb nemzetközi szabványoknak is, ezáltal a TÜV, CE és GS tanúsítványok mellett minden Suntech pergola és télikert árnyékoló rendelkezik ISO 9001 minősítéssel. A gyártó termékei világszerte nagy népszerűségnek örvendenek, és Európa, Amerika, Afrika, Ázsia, valamint Ausztrália mintegy 63 országában, így ma már Magyarországon is elérhetők!