Hirdetés

Figyelem! 2016-ban ingyen átminősíthetők a zártkerti ingatlanok

Aki zártkeri ingatlan tulajdonosa, mielőbb keresse fel a helyi földhivatalt és intézkedjen a művelési ág alól kivett terület bejegyzéséről. Ezt mostantól egy éven belül lehet megtenni, utána azonban nagyon nehéz lesz eladni a zártkertként meghagyott ingatlant.


Komoly procedúrát jelent és akadályokba ütközhet, ha valaki külterületen vásárolna ingatlant. A városszéli zártkertekre ugyanis gyakorlatilag ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a termőföld, vagy szőlőbirtok vásárlására. Az új földforgalmi törvény rendelkezései szerint a vásárlás akár fél évig is húzódhat, és a végén a hivatal elutasíthatja a vevőt.

A helyi gazdáknak elővásárlási joguk van bármilyen földterületre. “De a rendszer ennél bonyolultabb. Van mindenhol egy helyi földbizottság, melynek jóvá kell hagynia az értékesítéseket. Ez a bizottság úgy is dönthet, hogy hiába akarja az eladó eladni a földjét, hiába van rá jelentkező, ha szerintük az ár nem megfelelő. Ha megállapítják az adás-vételről, hogy spekulációs célú értékesítés, túl magas az ár, akkor a földet nem lehet eladni. Az elővásárlási jog ugye azt jelentené, hogy ha én is megadom azt az árat, amit a vevő ígér, akkor az elővásárlási jog birtokában én vehetem meg a földet. A mostani rendszer viszont kiforgatja ezt a jogot. A helyi gazdák nem adják meg a vevő által elfogadott árat, a bizottság meg visszadobja az egészet, mert a túl magas ár miatt a helyi gazdálkodók nem tudnak élni az elővásárlási jogukkal.

Ennek a feje tetejére állt rendszernek az eredeti célja valóban az volt, hogy a helyieket védje azoktól, akik felhajtják az árakat és nyerészkedni akarnak a földekkel. A gyakorlatban viszont sikerült teljesen megállítania a kiskertek forgalmát. Ez a teljes bizottságos folyamat 3-4 hónapig, de akár fél évig is eltarthat. Miközben az érintett kiskertek, pincék egy része néhány százezer forintért cserélne gazdát. A legtöbben inkább bele sem kezdenek, de nem vállalják a bonyolult ügyintézést.

Zártkert átminősítése

Úgy tűnik, a probléma eljutott a törvényalkotókig is. Egy ideiglenes törvénymódosítással most adnak egy kiskaput. Az ugyan érthetetlen, hogy miért nem vonták ki ezt a területet végleg a törvény hatálya alól. A kiskapu egy évre, 2016-ra érvényes.”

Zártkerti ingatlanok esetén a tulajdonos év végéig kérheti a művelési ág megváltoztatását. Így már nincs akadálya az adás-vételnek, nem vonatkozik rá a földtörvény előírása, tehát az érintett ingatlanokat úgy lehet eladni, mint a belterületi telkeket.

Tudni kell azt is, hogy nem csak azokat az ingatlanokat lehet így átminősíteni, melyeken van valamilyen épület, hanem a teljesen üres telkeket is.

“További előnye a művelés alóli kivételnek, hogy ezekre a telkekre nem lesz érvényes a művelési kötelezettség sem. A termőföldekre viszont igen. Ha a telek zártkert marad, akkor a tulajdonos büntetést is kaphat, ha nem műveli a földjét.”

Előreláthatólag a hozzáférés egyszerűsége miatt ezeknek a telkeknek az értéke is emelkedni fog.

Forrás: 67/2015 FM rendelet, palyazatfigyelo.hu

Kapcsolódó cikkek

A lakásokkal szemben egyre nagyobb kereslet mutatkozik a házakra

A korábban nagy népszerűségnek örvendő lakások kezdik elveszteni a varázserejüket. Persze még mindig vannak olyanok, akik szívesebben alakítják ki otthonukat egy lakásban, mint egy házban, de egyre többet vannak azok, akik a házakat részesítik előnyben. Az Ingatlannet.hu utánajárt minek köszönhető a változás.

Ingatlan buborék – másképp

Július 1-től hivatalosan is bérelhetünk buborékot. Nem is akármilyet! Igaz, hogy ez is felfújható, aztán leereszthető, viszont ebben órákig elidőzhetünk, sőt, akár lakhatunk. A CasaBubble egy nagyszerű innováció, érdemes vele megbarátkozni.

Tanácsok építkezőknek 1. – Mire figyeljen, amikor telket vásárol

Házépítéskor már a telekvásárlás során számos dolog eldől, így érdemes alaposan megfontolni, milyen adottságú telket vásároljunk.

Eladnánk? Így tegyük!

Eladnánk az ingatlanunkat, de nem tudjuk, miképpen tegyük valóban csábítóvá az ajánlatot? Érdemes megfogadni hét jó tanácsunkat.

9 tipp ingatlan kereséshez

Megtalálni álmaink házát, lakását, telkét, nem egyszerű dolog. Néhány ötlettel segítünk azoknak, akik még előtte állnak és azoknak is, akik reménytelennek érzik a feladatot.

Energiatudatos szellőztetés

Manapság mindenki arra törekszik, hogy házát, lakását szinte a tökéletességig hőszigetelje, ennek érdekében pedig fokozott légzárású nyílászárókat és korszerű építőanyagokat alkalmaz. Azonban nem árt tisztában lenni azzal, hogy ennek is vannak hátrányai.

Tervezzünk, mielőtt terveztetünk

Építkezés, átalakítás vagy felújítás előtt mindenki hatalmas energiákkal vág bele a munkába. Ám mielőtt az építészhez, tervezőirodához rohannánk, tervezzük meg magunknak, mit is szeretnénk.

Az építési engedély

Ha csinosítani, átalakítani szeretnénk házunkat, számolnunk kell a hatósági előírásokkal. Pontosabban három kategóriával: engedélyköteles, bejelentéshez kötött, avagy az előző kettő nélkül végezhető tevékenységekkel.

Mire ügyeljünk lakás- és telekvásárlás előtt?

Ingatlant vásárolni mindig nagy izgalommal jár. Hiszen mindez általában azt jelenti, hogy belátható időn belül új otthonba költözünk, életünk kényelmesebbé, komfortosabbá válik. Egy ilyen döntés meghozatala azonban - éppen ezért - nem kis felelősség.