Hirdetés

TRADÍCIÓ ÉS INNOVÁCIÓ - tető az építészetben. Indul a 2017. évi pályázat építészeknek és hallgatóknak!

Lakóházak, középületek, műemlékek, templomok, hagyományos, kortárs vagy akár organikus módon megfogalmazott épületek, csak néhány az eddigi években beadott pályaművek épülettípusaiból. Újdonság, hogy 2017-ben nemcsak a CREATON kerámia tetőcseréppel, hanem szálcement síkpalával fedett vagy burkolt, tervezett vagy megvalósult építészeti munkák is a zsűri asztalára kerülnek. Sőt nem csak a gyakorló építészek, hanem a hallgatók pályázatait is várja a kiíró.


A CREATON Építész Pályázat célja e két építőanyag sokrétűségének az építész szemén keresztül történő bemutatása. Az elmúlt években beadott pályaműveken, családi háztól, közintézményen át a műemlékig, számos szép példán volt látható a kerámia tetőcserepek modern és hagyományos formavilágú modelljeinek változatos felhasználása. Ezeket várja ismét a zsűri, de az idei évnek két újdonsága is van. Ezúttal a szálcement alapanyagú, környezetbarát, elegáns síkpalával fedett tetőjű vagy burkolt homlokzatú épületek tervezőinek pályázatait is várja a grémium, és nem csupán gyakorló építészek, hanem hallgatók is megmérettethetik magukat bármilyen funkciójú épület terveivel.

Creaton tetőpályázat


A pályázat összdíjazása építészek kategóriájában 800 000 Ft, hallgatói kategóriában 300 000 Ft.

Creaton tetőpályázat

Az október 31-i beadási határidőig akár tervezés alatt álló, megvalósulás közbeni, illetve akár megvalósult, használatba vételi engedéllyel rendelkező épületekkel egyaránt lehet pályázni. A pályázás feltétele, hogy a jogosult tervező az épület tervezése során a CREATON tetőcserepeit és/vagy szálcement síkpaláit használja, illetve az épületet CREATON tetőcserép és/vagy síkpala fedje vagy burkolja.
A hallgatói munkák esetén pedig feltétel, hogy a pályázó a benyújtott terveken egyértelműen a CREATON kerámia tetőcserepeket és/vagy a CREATON szálcement síkpalákat az alkalmazástechnikában előírtak szerint használja.

Bíráló bizottság

Marosi Miklós, Széchenyi-díjas, Ybl- és Pro Architectura díjas építész, az MMA rendes tagja
Földes László, Ybl- és Pro Architectura díjas építész
dr. Fülöp Zsuzsanna, okl. építészmérnök, egyetemi docens
Jánosi János, Ybl- és Pro Architectura díjas építész
Vékony Péter, okl. építészmérnök, a 2016. évi pályázat nyertese
Ferenczy András, építész (CREATON South-East Europe Kft.)

Pályázati határidők

A pályázat benyújtási határideje: 2017. október 31.
Bírálat: 2017. december 1-jéig
Díjátadó ünnepség: 2018. január közepe

Pályázati kiírás és pályázatok benyújtása: www.creatonteto.hu/epiteszpalyazatok2017

Creaton tetőpályázat

További információ a CREATON South-East Europe Kft. termékeivel műszaki megoldásaival kapcsolatosan, illetőleg alkalmazástechnikai CD (Archicad) igénylése:
E-mail: info@creaton.hu
www.creaton.hu

 | 
Kapcsolódó cikkek

Érdekességek, amikért érdemes kilátogatni a Fürdőszoba és Otthoni Wellness Kiállításra 2022-ben

Átszellőztetett homlokzati hőszigetelés ISOTEC Falpanelekkel

Rendezze be teraszát, kertjét!

Hővisszanyerős szellőztető rendszer árkalkulátor

Fürdőszoba Kiállítás | 2020 | Mezítláb a Párisi udvarban - KROKI stúdió

5+1 fontos tudnivaló az építkezést megelőző földmunkákról: gépek, árak, időtartam

Bramac Star tetőcserepek: Esztétikum és tartósság

Régi borospincéből építész műterem Budajenőn

A tervezéstől a felújításon és a tetőfedő anyagok kiválasztásán át a szigetelésig, itt mindent megtalál, amit a tetőkről tudnia kell

Figyeljünk a fontos részletekre! - Tetőfóliák és alátéthéjazatok

Milyen cserepet válasszunk az otthonunkra, ha az energiatakarékosság, az esztétikum és a funkcionalitás egyaránt fontos?

A minőségi ereszcsatorna legfontosabb tulajdonságai

4 fontos dolog, melyek nélkülözhetetlenek a jó tetőhöz

10 ok, miért érdemes az ISOTEX-et választani

Prémium masculin penthouse lakás – Home of vision

Tetőcsere, tetőfelújítás, napelem – Ezekre ad pénzt az állam

Új tető állami támogatással

Házat, de gyorsan! - 3. rész - A sokezer éves az új modern

Vásárlási listák
További vásárlási listák