Az otthon melege program lehetőséget kínál a fűtésrendszer korszerűsítésére. A következőkben megismerhetjük, hogy az igénylőnek milyen kritériumoknak kell megfelelnie.
Az épületek fűtési, energetikai korszerűsítése mindenki számára nagy fontossággal bír. Bolygónk védelmének érdekében mindent meg kell tennünk, hisz szeretnénk, ha utódaink is hasonlóan szép és változatos környezetben élhetnének, mint mi. Környezetünk védelme mellett meg kell említeni kiadásaink csökkentését is, melyhez egy korszerűsített energetikai megoldásokkal rendelkező épület, legyen az szigetelés technika, fűtéstechnika, használati meleg víz vagy elektromos energia előállító rendszer, ugyancsak hozzájárulhat.
Tisztában vagyunk azzal is, hogy ezek az átalakítások nagy anyagi ráfordítással járnak. Ezért érdemes ismerni az igényelhető pályázatokat és azok követelményrendszerét, melyeket folyamatosan frissítve közzéteszünk.
Otthon melege program 2016
- Kérelem benyújtási idejének kezdete: 2016. július 1.
- Kérelem benyújtási idejének vége: Az anyagi forrás kimerüléséig
- Kérelem benyújtásának módja: elektronikusan, pályázati portálon keresztül, amelyhez Ügyfélkapus regisztráció szükséges
A programban ismertetettek igénylésével meghatározott volumenű anyagi támogatáshoz juthatunk, melynek mértéke az energetikai fejlesztés nagyságától függ. Az alábbi táblázatban a fontos tudnivalók találhatók összefoglalva.
Pozitívan elbírált kérelem esetén a támogatást a kedvezményezett részére folyósítják, a teljes bekerülési költség kifizetését követően, utólagos finanszírozást alkalmazva.
Elszámolható költségek
- Megfelelőségi igazolással rendelkező alapanyagok, termékek használhatók fel.
- A támogatható munkadíjak mértéke nem haladhatja meg az elszámolható anyagköltség 60%-át.
- Nyílászáró cseréjére elszámolható költség maximalizált értéke: 60 ezer HUF/m2 fajlagos költség.
El nem számolható költségek
- Saját kivitelezésű munka.
- Az energiafelhasználást nem csökkentő munkálatok és eszközök költsége.
Támogatás igénylésének feltételei
- Az igénylő rendelkezzen magyarországi lakóhellyel.
- Egy épületre egy pályázat fogadható el.
Ez is érdekelhet
Akik nem kaphatnak támogatást
- Azok a köztartozással rendelkezők, akiknek 60 napot meghaladó tartozásuk van (adó vagy adó módjára behajtható).
- Kivételt képez, ha az adóhatósság az adós részére részletfizetési vagy halasztási lehetőséget engedélyezett.
Követelmények a korszerűsíteni kívánt épület szerint
- Építése 1996 előtt történt
- Építési engedélye 1995. december 31-ig került kiadásra
- Maximális fűtött alapterület 135 m2
- Egylakásos családi ház
- A korszerűsítendő ingatlan a pályázó birtokában van
- A pályázat benyújtását megelőzően lakták az épületet (folyamatos használat alatt van).