Építkezel? Felújítasz? A lakásodat rendezed be?
Ötlettár ikon

Járható álmennyezetek

Elsősorban nagy belmagasságú, legalább 360 cm vagy magasabb helyiségekben kézenfekvő, főleg ha praktikus helybővítés igénye is felmerül, hogy galériát hozunk létre. Ez szolgálhat alvásra, munkára házi irodának, de akár csak extra tárolás céljára is, tehát tulajdonképpen járható.

Ez a cikk több mint 2 éves. Lehet, hogy bizonyos része már nem aktuális.

Eddig ez rendeben is lenne, de hogyan jön ide az álmennyezet kérdése?
Hát úgy, hogy ezek az akármilyen módon létrehozott galériák alulról szemlélve szegről‑végről álmennyezetnek is tekinthetők, kivitelezésük és funkciójuk alapján is sok rokonságot mutatnak azzal.

Járható álmennyezet

Ennek is alapjában két kiinduló változata lehetséges:

  • az eleve építészetileg betervezett és egy, akár kétszeres belmagasságú térhez kapcsolódó belső lakószint térbe nyúló, galéria funkciót ellátó szerkezetileg integráns része
  • utólag beépített, az építészeti szerkezettől független, de annak támaszkodó, ahhoz erősen rögzített, alapterület nagyobbításra kialakított szerkezet egy kellően nagy belmagasságú térben.

Minden esetben a nettó 195 cm belmagasságnak meg kell lennie. Design kivitelezések tekintetében mindkét változat számtalan lehetőséget nyújthat.

A cikk folytatása Álmennyezet Tudástár oldalunkon olvasható.

forrás: Polmetál

Ez is érdekelhet

Helytakarékos építészeti megoldások modern enteriőrökhöz

A Hörmann új generációs beltéri ajtói az otthon lelkévé válnak

JIKAclean MILA - a higiénia új dimenziót kap!

Murexin Toplevel aljzatkiegyenlítők - Biztos alapokon

Garantáltan alapos öblítés - A TurboFlush lehetővé teszi

Emberléptékű városok – a térkő mint a közösségi terek kulcsa

Gyors, díjmentes, nagyságrendi számítás a Terrán TetőKalkulátorával!

Építkezzen okosan - Leier rendszerház akció

Még az istennők is megirigyelnék: műmárvány zuhanytálcák

Ravak Roll - Professzionális tolóajtós zuhanykabin

Falazzunk együtt: új online tudásbázis a tudatos önépítőknek

Különleges szolgáltatással számítható ki, hogy mennyibe kerülne most a házépítés

Hogyan és miben lakunk a közeli jövőben? - Új anyagok és technológiák az építészetben

„Megtalálni az egyensúlyt a dizájn és a funkció között” – vallja Dr. Herczeg Andrea, a LOSZ Év lakberendezője 2022 pályázat díjazottja

Így ne legyen rémálom az építkezés: Álomház okosan

„Olyan típusú ember vagyok, aki bármit képes megszervezni” – interjú Zselló Katica lakberendező, enteriőrtervezővel, az Év fürdőszobai moodboardja 2023 pályázat díjazottjával

Luxus-e a lakberendezés?

Minden, amit tudni akarsz a gipszkartonról

Tudatos tervezéssel hangulatos és stílusos lesz a kert és a terasz

Házat, de gyorsan! - 3. rész - A sokezer éves az új modern

“A maximumot kihozni a tervezésből, csak az ügyféllel együtt lehet” – beszélgetés Zámbó Tímea építészmérnök, belsőépítésszel, az Év fürdőszobája pályázat díjazottjával

Fürdőszoba Kiállítás | 2020 | Mezítláb a Párisi udvarban - KROKI stúdió

5+1 fontos tudnivaló az építkezést megelőző földmunkákról: gépek, árak, időtartam

„Egy enteriőr akkor működik igazán, ha nem akar mindenáron hatni, mégis hatással van ránk” – Joó Adrienn, az Év szobája 2026 pályázat díjazottja