Építkezel? Felújítasz? A lakásodat rendezed be?
Ötlettár ikon

Teljeskörű lakásfelújítás lépésről lépésre

A jó adottságokkal rendelkező, Budapest belvárosában található, tetőtéri lakás meglehetősen rossz állapotban került a tervezők kezébe. Az átalakítás legfontosabb pillanatait örökítettük meg, a végeredmény pedig példaértékű.

Ez a cikk több mint 2 éves. Lehet, hogy bizonyos része már nem aktuális.

Májusban egy befektető törzsügyfelünk azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy egy frissen vásárolt, meglehetősen rossz állapotban levő, 9. kerületi lakását hozzuk rendbe és rendezzük be hosszútávú kiadásra – meséli Gábor Márta, az Iconist vezetője.

Nappali

A felújított nappali a konyhával
Átalakítás alatt a nappali
Az "újépítésű", de valójában közel 10 éves ház tetőtéri lakása kifejezetten rossz állapotban volt: az összes burkolatot, tetőtéri ablakot, szanitert, és a konyhát is ki kellett cserélnünk a szokásos alapfelújításokon túl.
Iconist

Terasz

A felújított terasz
A terasz siralmas állapotban, még a felújítás előtt
Meggyőződésünk, hogy ez az ingatlan legizgalmasabb és legnagyobb értéket képviselő része, ezért úgy akartuk megcsinálni, hogy igazi “beleszeretős” szigete legyen a lakásnak, illetve műszakilag is kifogástalanul működjön. A rétegrend rendbehozatala és a megfelelő szigetelés után műfűvel borítottuk, hogy hangulatos és kényelmes legyen annak a családnak, aki majd ide jön lakni.
Iconist

Bézs és krém árnyalatok türkizzel – az uralkodó színvilág
A rendkívül világos, tágas nappalit összenyitottuk a konyhával, meghagyva egy átadópultot, hogy a térérzet még nagyvonalúbb és egyben családiasabb legyen.
Ezúttal a meleg alapszínek mellett döntöttünk: barnák, bézsek, krém árnyalatok adják az alapot, ezeket frissítettük zöld és türkiz színekkel. Modern, üdítő, de családias hangulatot szerettünk volna teremteni, a kiegészítőkkel (vázák, fogantyúk, lámpák, stb) pedig egy kis extra eleganciát adni az otthonnak.
Iconist

Hálószoba

Elkészült az új hálószoba
A hálószoba átalakítás előtt
A két hálószoba egyikét szülői hálónak rendeztük be, a másik pedig gyerek-, dolgozó-, gardrób- vagy vendégszoba funkciót láthat el, ennek megfelelően csak annyi bútort helyeztünk el benne, ami jelzi a funkciókat és érzékelteti a teret, a méreteket, az arányokat és bárki beleláthatja a számára ideális megoldást.
Iconist

Fürdőszoba

Az új fürdőszoba pazar kivitelben
A fürdőszoba átalakítás előtt
A fürdőszoba, wc és előszoba padlóburkolata a szobák laminált parkettájával megegyező színű hidegburkolat. A magasfényű fehér falicsempe és türkiz mozaikok sterilitását a fahatású padlócsempe hangulatossá szelidíti. A fa visszaköszön a mosdó bambuszpultján.
Iconist

Végeredmény

A nappali: a család életének középpontja
A nappali elég tágas ahhoz, hogy egy pár, vagy család életének változatos jeleneteit színpadra állítsuk: a kényelmes kanapé a családi mozidélutánok, vagy esti beszélgetések helyszíne, az elegáns kör étkezőasztal a közös étkezések, míg a bárpult a baráti főzések díszletei. A fotózáshoz a megfelelő kellékekkel láttuk el a jeleneteket, hogy életet és lelket öntsünk az enteriőrbe és akinek a lakás szól, a képeket látva azonnal ott akarjon lakni.
Iconist
Az étkező - egy térben a nappalival és a konyhával
Az étkező - egy térben a nappalival és a konyhával
Iconist
Az étkező a konyhával
Az étkező a konyhával
Iconist
A terasz – a pihenés, feltöltődés és a baráti összejövetelek helyszíne
A terasz rendkívül tágas és csodálatos ékköve a lakásnak, családi és baráti összejövetelek helyszíne lehet, nyugodt hétvégéken pedig a teljes feltöltődés és csend szigete.
Iconist
Gábor Márta, lakberendező

Ez is érdekelhet

Helytakarékos építészeti megoldások modern enteriőrökhöz

Új Juno eszköztárolóházak a Hörmanntól

JIKAclean MILA - a higiénia új dimenziót kap!

Garantáltan alapos öblítés - A TurboFlush lehetővé teszi

Integrált megoldások a fenntartható otthonért

Gyors, díjmentes, nagyságrendi számítás a Terrán TetőKalkulátorával!

Építkezzen okosan - Leier rendszerház akció

A könnyen tisztítható zuhanyzók nyomában

Ravak Roll - Professzionális tolóajtós zuhanykabin

Falazzunk együtt: új online tudásbázis a tudatos önépítőknek

Inspiráció, technológia és szakmai tudás egy helyen! - Burkolói Workshop 2026 február 1. BOK Csarnok

Álmodd újra fürdőszobádat és fedezd fel a kényelem új dimenzióját a Fürdőszoba és Otthoni Wellness Kiállításon!

Tervezd meg álmaid konyháját a TBOSS prémium megoldásaival!

Őszi kert – stílus, tér és karakter Leier burkolatokkal

A tökéletes fuga titka - megoldások foltok és elszíneződés ellen

Fürdőszoba felújítás hatékonyan? Mutatjuk a megoldást

Nyárikonyha, grillezés, kerti főzés – Legyen a kerted a nyár sztárja!

„Egyszerűség, semmi nagyzolás, csillogás, hivalkodás” – ebben a szellemben alkot Prágai Eszter lakberendező, az Év szobája 2025 pályázat 1. helyezettje

Most érdemes belevágni a lakásfelújításba – akár teljesen ingyenesen!

„Az, hogy valami jól néz ki a Pinteresten vagy az Instagramon, nem biztos, hogy a való életben is működik” - hívja fel a figyelmet Izsák Renáta lakberendező az Év fürdőszobája 2025 pályázat közönségdíjasa

Multipor: fenntartható és hatékony megoldás otthona hőszigetelésére

Kerti burkolatok tavaszi karbantartása – 5 tipp a burkolatok hosszantartó szépségéért

7 titok amitől az otthonod nemcsak szép hanem elképesztően kényelmes is lesz

Mikrocement otthon: modern felületek kompromisszumok nélkül