Építkezel? Felújítasz? A lakásodat rendezed be?
Ötlettár ikon

Járni a vízen, avagy medence mozgatható padlóval

Sokan csupán azért mondanak le a kerti medencéről, mert aprócska a kert, kevés a hely. Néhány hónapot leszámítva pedig nem használnák a medencét, az viszont arányaiban jelentős területet elvenne a kertből. Ennek áthidalására született egy zseniális mérnöki megoldás.

Ez a cikk több mint 2 éves. Lehet, hogy bizonyos része már nem aktuális.

A mozgatható padlójú medence az izraeli Agor cég innovációja, bármilyen építészeti vagy szerkezeti követelménynek megfelel. Lényeg, hogy olyan rugalmasságot kínál használójának, amire a szokásos és egyébként rendkívül hatékony medence-takarók nem képesek.

Valójában a kettő össze sem hasonlítható, hiszen jelen esetben nem arról van szó, hogy a medencét lefedjük, hanem hogy egyetlen gombnyomásra a medence padlója automatikusan a peremmel egy szintbe emelkedik, ezáltal a vizet kiszorítja, mely a következő használatig a padló alatti tartályban „várakozik”.

Medence mozgatható padlóval

Magyarul a víz és a padló helyet cserélnek. Így amikor a medencét éppen nem használják, akkor a mozgó padlónak köszönhetően nem csak feleslegesen foglalja a területet a kertben. Ez pedig nem csak egy kicsi kertben lehet nagyon előnyös. A téli hónapokban ugyanis a szigetelt padló megóvja a medence szerkezetét és a gépészetet az időjárás viszontagságaitól.

A mozgatható medence padló ezen kívül jó szolgálatot tesz, ha nem lezárni kell a medencét, csak a víz mélységének csökkentése szükséges. Jól jön ez a biztonság, amikor a gyerekek is megmártóznának.

Medence mozgatható padlóval

forrás: www.agor-eng.com

Ez is érdekelhet

Helytakarékos építészeti megoldások modern enteriőrökhöz

Elegáns Pivot ajtók a Hörmann vállalattól

JIKAclean MILA - a higiénia új dimenziót kap!

Murexin Toplevel aljzatkiegyenlítők - Biztos alapokon

Garantáltan alapos öblítés - A TurboFlush lehetővé teszi

Emberléptékű városok – a térkő mint a közösségi terek kulcsa

Gyors, díjmentes, nagyságrendi számítás a Terrán TetőKalkulátorával!

Építkezzen okosan - Leier rendszerház akció

Szabad mozgás a fürdőben, avagy minden, amit tudnia kell az akadálymentesített fürdőszobákról

Ravak Roll - Professzionális tolóajtós zuhanykabin

Falazzunk együtt: új online tudásbázis a tudatos önépítőknek

Hogyan lesz egyszerre biztonságos és stílusos a medencefedés?

Kertészkedés egyenes derékkal, környezetbarát módon

Mivel és mikor járunk jobban? Ha felfújható jakuzzit, vagy ha igazi masszázsmedencét választunk?

Hogyan válasszunk kültéri burkolatot és hogyan tartsuk karban, ha tartós és esztétikus felületet szeretnénk?

A szabadság és a stílus találkozása – Kültéri „szobák” berendezése

Így legyen a kerted álmaid oázisa! - 5+1 ok, amiért érdemes tájépítészt felfogadni átalakítás előtt

Így tárolhatod stílusosan kerti szerszámaidat

Gyors és hatékony felújítás a kertben és a teraszon: fa- és fémfelületek festése, megóvása. Milyen festéket válasszunk?

Fürdőtó a kertünkben – kialakítás, használat, karbantartás

Felpezsdítő luxus: ezek a VitalSpa legértékesebb masszázsmedencéi

Térformálás design elemekkel

Medenceválasztás okosan: mobil, telepített vagy épített?

Amikor a standard megoldások már nem működnek – speciális árnyékolók és szúnyoghálók egyedi helyzetekre