Energiatakarékos készházak

A rezsiköltségek folyamatos emelkedése miatt felértékelődnek az energiatakarékos építési megoldások. A készház egyik előnye, hogy külön ráfordítás nélkül is alacsony energiafelhasználásúak az épületek.

A gazdasági válság a nyugat-európai országok építőipari ágazatára is negatív hatással volt. Ugyanakkor megfigyelhető, hogy az energiahatékonyság jelentős értékké vált az emberek számára, s keresik az olyan építési módokat, eszközöket, amelyek segítségével csökkenthetik energiaszámlájukat. Szakemberek szerint Európában a könnyűszerkezetes technológia részesedése az építési piacon 20−25 százalék között mozog, s elmondható, hogy Ausztriában mára a legnépszerűbb a készházépítés lett.

Közel nulla

A könnyűszerkezetes házak vagy a helyszínen készülnek (leginkább fa-, illetve fém vázzal), vagy pedig üzemben panelekként előre gyártják. Ez utóbbit nevezik készháznak. Kárpáti József, az ÉVOSZ Könnyűszerkezet-építő Szakmai Tagozatának elnöke szerint Magyarországon is van érdeklődés az energiahatékony építkezés iránt, s ma már a nagyközönség körében is ismert az európai uniós szabályozás, hogy 2020 után már nem épülhet csak közel nulla energiaigényű épület, azaz nyolc év múlva már minden új háznak legalábbis passzívház jellegűnek kell lennie.

Energiatakarékos készházak (Forrás: Trendhaus)

A készház nem olcsóbb a hagyományos építési technológiáknál, de előnye

  • a gyors kivitelezés (akár 3−4 hónap alatt elkészülhet a ház),
  • a fix áron kalkulált építési technológia, s az, hogy
  • külön ráfordítás nélkül is alacsony energiafelhasználásúak az épületek.

A szabványos készház fűtésenergia-felhasználása négyzetméterenként évi 25 kWh – mintegy két és fél köbméter földgáz – és ez a szám már közel áll a passzívház 15 kWh-os energiafelhasználásához. Piaci elemzők szerint Magyarországon a készházak reálisan tíz százalékos részesedést érhetnek el a lakásépítési piacon.

Energiatakarékos készházak (Forrás: Bien Zenker)

Minősített készház

A megrendelők számára fontos tudnivaló, hogy csak minősített készházra adható építési engedély. Ha az építési engedélyért benyújtott tervdokumentáció nem tartalmazza a készház minősítését, akkor az engedélyt meg kell tagadni. A megrendelők és a gyártók érdeke is az, hogy csak bevizsgált, minősített készházakat lehessen forgalmazni.

A kivitelező kiválasztása

Körültekintően kell eljárni a kivitelező kiválasztásánál is. Érdemes több cégtől is előzetes árajánlatot kérni. Ezek összehasonlítása során ugyanis már látható, hogy a különböző munkafázisokra milyen árakat kalkulál az ajánlattevő. Fontos megnézni, hogy valóban minden munkafázist belevettek-e az árajánlatba. Előfordulhat, hogy a kivitelező később pótlólag jelzi, az adott építési fázis nem volt az árajánlatban, és azt többletköltségként felszámolja. Az alacsony árat érdemes fenntartással fogadni, mindenképpen utána kell járni, hogy a kivitelező minden minősítési engedéllyel rendelkezik-e. Azzal is szoktak takarékoskodni, hogy gyenge minőségű alapanyaggal kalkulálnak, illetve az egyes munkafázisokat nem szakképzett munkaerővel végeztetik.

Energiatakarékos készházak (Forrás: Bien Zenker)

Kivitelezés egy kézben

A költségvetések átvizsgálása után dönteni kell az építkezés komplett vagy részleges vállalkozásba adásáról. A komplett kivitelezés mellett szól, hogy a fővállalkozó koordinálja az egyes munkafolyamatokat. A kiválasztott kivitelezővel vállalkozási szerződést kell kötni, amely tartalmazza a vállalt munka pontos műszaki tartalmát, a vállalási árat, s a munka elvégzésének határidejét.

Árak

Mint azt Kárpáti Józseftől megtudtuk, idén öt-tíz százalékos áremelésre kényszerültek a készház építő cégek. Ez a lépés elkerülhetetlen volt, mivel a beszállítók is emelték áraikat, s nőtt az áfa is. A válság hatására csappant az érdeklődés a készházak iránt is, de az elnök úgy látja, ez nem azt jelenti, hogy az emberek bizalma megingott volna a könnyűszerkezetes építésben. A hagyományos technológiával épülő családiház-építés piaca is pang, s a használt ingatlanokat is nehéz értékesíteni reális áron.

Kapcsolódó cikkek

Ez a passzívház kevesebb energiát használ, mint egy működő hajszárító

1300 watt. Mindössze ekkora áramfogyasztás szükséges ahhoz, hogy a Wisconsinban található, 200 négyzetméteres családi házban a farkasordító hideg ellenére is barátságos meleg fogadja a lakókat és vendégeiket.

A CSOK bővítésének következményei: telek és ingatlan ár növekedés

Cikkünkből megtudhatja, milyen mértékű ingatlan és telek ár változásra lehet számítani az ország egyes területein a nagy keresletnek köszönhetően.

Kicsi házak, nagyszerű megoldások

A következőkben bemutatott kisméretű lakóházak ugyan csekély négyzetméterrel bírnak, de annál több hasznos funkcióval rendelkeznek. Lássuk csak, mi mindenre képes egy ilyen miniotthon!

Anglikán templomból káprázatos lakóház

Fogadjunk, hogy egy templom lakóházzá alakítása kevés ember fejében fordult meg! Pedig arról már többször meggyőződhettünk, hogy a merész ötletek és azok megvalósítása, rendszerint különleges és egyedi végeredményt szül. Íme, egy remek példa.

Különleges nyaraló Ausztráliában

Nem kell ahhoz extrém sport rajongónak lenni, hogy egy sziklán csüngve tartózkodjunk napokig, sőt hetekig. Hamarosan egy nyaralóban is megtehetik, akik csöndre és a természet közelségére vágynak.

Úszó ház egy trópusi tengeren

Sokak álmát váltja valóra az a francia építész iroda, melynek tehetséges alkotói természetes vizekre terveznek lakóházakat.

Nullenergiás bemutatóház a Construmán

Magyarországon már most rendelkezésre áll az összes olyan építőanyag, technológia, illetve szakértelem, amellyel egy közel nulla energiaigényű épület felépíthető.

Szalmabálaház

Mivel életünk minden területén igyekszünk a költségkímélő megoldásokra törekedni, nincs ez másképp az építkezésben sem. Újabbnál-újabb ötletek látnak napvilágot, miként takarékoskodhatunk lakásainkban a fűtésen, hogyan csökkenthetjük a rezsit.

Újra változik a Gázipari Műszaki Biztonsági Szabályzat

Újabb változás várható a gáz csatlakozó vezetékek és felhasználói berendezések műszaki-biztonsági felülvizsgálatáról szóló rendeletben és a Gázipari Műszaki Biztonsági Szabályzatban. Ezek a változások az ingatlanok tulajdonosait érintik.