13 jó tanács matracvásárlás előtt

Kevés olyan ember akad, aki ne szeretne aludni, a jó alvás alapfeltétele pedig egy jó matrac. Bár bútoraink közül talán az ágyunkat használjuk legtöbbet, mégis valahogy a háló berendezésénél a matracválasztás háttérbe szorul. Ha épp matracvásárlás előtt áll, íme, néhány dolog, amit nem árt figyelembe venni.

Ágyvásárlás előtt

  • Ha még ágykeretet sem választott, érdemes először átgondolni, hogy mekkora hely van a szobában, mérlegelni mi a fontosabb. Tud kisebb ágyon is aludni, vagy inkább nagyobb fekhelyre vágyik. Az ágynak akkorának kell lennie, hogy a forgolódással ne zavarja hálótársát. Gyerekes családoknak is érdemesebb nagyobb ágyat választani, hiszen a kicsik előszeretettel bújnak be alkalomadtán a szülők közé.
  • Fontos szempont az ágy magassága is. A keret már önmagában meghatározza azt, hogy milyen magas lesz körülbelül a fekhely. A matraccal már nem olyan sokat tud a magasságon módosítani. A legideálisabb, ha ülő helyzetben kényelmesen le tudja tenni a lábát a földre. Az ágy magasságához igazítsa az éjjeli szekrény magasságát is.

Matrac

Ha már csak a matrac hiányzik

  • A legfontosabb, hogy a matrac kényelmes legyen. Ha meglévő ágyunk matracát cseréli le, a méret már adott, de még így sok szempontot érdemes figyelembe venni. Az ágybetéttel szembeni legfontosabb elvárás, hogy a matrac megfelelő támasztékot nyújtson a hátnak, a vállnak és a csípőnek. Alapvetően elmondható, hogy minél nagyobb valakinek a testsúlya, annál keményebb matracot ajánlatos választania.
  • Fontos szempontot képeznek az alvási szokások is; a különböző alvási pozíciókhoz, különböző matractípus illik. Mielőtt elindul vásárolni, mindenképpen gondolja át, hogy milyen pozícióban alszik legtöbbször, illetve ha van valamilyen ízületi és gerinc problémája, kérje ki orvosa tanácsát is. Az üzletben igénybe veheti szakértő segítségét is, és mindenképpen olvassa el a matracok részletes leírását.
  • Matracot soha ne vásároljon próba nélkül, katalógusból. Mindenképpen érdemes kipróbálni előbb. Ha interneten akar vásárolni, akkor is nézzen szét előbb egy matrac boltban, próbálja ki melyik keménységű a leginkább Önnek való.

20110322_matrac_vasarlas_03

  • Ha ideje engedi, próbálja ki a matracot minél többször és többféle alváspozitúrában. A legtöbb boltban lehetőség van tesztelni a kiállított darabokat. Ne döntsön első alkalommal, szánjon több időt a vásárlásra, térjen vissza többször az üzletbe, győződjön meg, hogy többszöri próbálkozásra is ugyanaz a matrac felel meg Önnek a legjobban.

  • Olyan matracot ne vegyen, amit túl keménynek érez, azzal a jelszóval, hogy úgyis enged valamennyit. A jó minőségű matracok nem veszítenek a tartásukból évek múlásával sem.
  • A legdrágább matracok nem feltétlenül a legjobbak, és ami a legfontosabb, nem mindenkinek a legjobbak. Ne olyan matracot vegyen, amit mindenkinek ajánlanak. Azt keresse, ami a legjobb Önnek és ne csupán márka alapján válasszon.
  • Dupla ágyakba is szokás két részből álló matracot vásárolni, hiszen így elkerülhető az áthullámzás. Azonban az illesztéknél kényelmetlen lehet az ágy, ha két külön matracból akarunk egyszemélyes ágyat varázsolni, hisz nincs, ami összetartsa a két matracot. Ezt mindenképpen vegye figyelembe a döntés előtt.
  • Akár egy, akár két matracból álló betétet választunk, fontos, hogy matrac tökéletesen illeszkedjen az ágykeret méretéhez. Ne tudjon benne mozogni, ugyanakkor ne is kelljen összepréselni azt.
  • Allergiásoknak, asztmásoknak érdemes tájékozódnia, hogy milyen anyagból készült a matrac. Sok gyártó készít kifejezetten allergiásoknak való termékeket. Minél természetesebb anyagokból készült matracot válasszunk, ha valamilyen allergiás betegségben szenvedünk.
  • Nem hátrány az sem, ha a matrac védőhuzata mosható. Amennyiben nem ilyen típusút választ, bármikor kiegészítheti egy higiéniai matracvédővel. Ezzel jelentősen megnövelheti a matrac élettartamát is.
  • Vásárlás előtt tájékozódjon arról is, hogy kap-e valamilyen garanciát a matracra, van-e lehetőség cserére. Nagyobb üzletekben ugyanis már lehetőség van kicseréltetni a terméket több hét használat után is.

Végezetül jó, ha tudja, hogy egy matrac átlagos élettartama 10 év. De bármennyi idős is a jelenlegi matraca, ha rendszeresen hátfájással ébred, akkor nem érdemes várni a vásárlással...

 | 
Vásárlási listák
További vásárlási listák