Fair Személyi kölcsön

Megfelelő hangszigeteléssel csökkenthető otthonaink zajszintje

Földünkön évente egy decibellel nő a háttérzaj mértéke. Napjainkban emiatt az unió lakosságának 40%-a, a magyar lakosságnak pedig 25%-a, azaz mintegy 2,5 millió ember él és dolgozik az egészséget is károsító 55 decibeles határértéknél nagyobb zajszint mellett. A környezeti és beltéri zajok káros hatásai ellen ma már korszerű hangelnyelő anyagokkal védekezhetnénk, de mégsem tesszük. A Knauf Insulation szigetelőanyag-gyártó adatai szerint ugyanis a lakás- és irodatulajdonosok, sok esetben pedig a kivitelezők sem tudják, hogy miért kell szigetelni a hangot visszaverő belső falfelületeket vagy a térelválasztó falakat.

1 millió évet veszítünk el a zaj miatt

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) korábbi adatai szerint csak Európában 1 millió egészséges életévet veszítünk el évente a zajártalom miatt bekövetkező stressz, alvászavarok, valamint az ezek nyomán kialakuló szív- és érrendszeri betegségek miatt. A szervezet ajánlása értelmében ezért otthonaink belső zajszintjének éjjel nem lenne szabad meghaladnia a 30 dB-t, nappal a 40 dB-t ahhoz, hogy nyugodtan tudjunk pihenni, az iskolákban és a munkahelyeken pedig a 35 dB-t, hogy megfelelően tudjunk koncentrálni, tanulni és dolgozni.

Heraklith hangszigetelés a csökkenő zajszintért
Heraklith hangszigetelés a csökkenő zajszintért

Egyre nagyobb zajban élünk, de mégsem védekezünk ellene

A Knauf Insulation szakembereinek mérései szerint a zajszint egy forgalmas út mellett lévő ház szobáiban elérheti a 40-50 dB-t, egy egyterű irodában az 50-60 dB-t, egy zajos osztályteremben a 60-70 dB-t, egy zsúfolt étteremben viszont akár a 70 dB-t is, amely szintek 1-2 órás kitettség után már figyelemzavart, stresszt és fáradságot váltanak ki. Mindemellett felmérések igazolják, hogy 50-55 dB hangszint felett az ingatlanok értéke decibelenként átlagosan 0,5%-kal csökken.

Heraklith hangszigetelés a tornateremben
Heraklith hangszigetelés a tornateremben

„Annak ellenére, hogy egyre korszerűbb, komfortosabb és energiahatékony ingatlanokat építünk, a tervezésnél ma még nem alapvető szempont az ún. akusztikai kényelem, sok esetben sem a tulajdonosok, sem pedig a kivitelezők nem tudják, hogy miért kell szigetelni a hangot visszaverő nagy, sík, belső falfelületeket vagy a térelválasztó falakat – mondta Aszódy Tamás, a Knauf Insulation Kft. ügyvezető igazgatója. „A nagy zajterhelésnek kitett ingatlanokban, vagy az olyan épületekben, ahol sokan és sok időt töltenek, elengedhetetlen a megfelelően tervezett és kivitelezett akusztikai védelem” – tette hozzá a szakember.

Ilyen épületek például a forgalmas utak, autópályák közelében épült családi házak, az állandó alapzajjal működő egyterű irodák, az óvodák és iskolák osztálytermei, vagy akár a sík falfelületekkel határolt uszodák, tornacsarnokok is. Ezekben az épületekben a megfelelően kiválasztott hangszigetelő és hangelnyelő anyagokkal megakadályozhatjuk a környezeti zajok beszűrődését és a beltéri zajok terjedését, az állandó alapzajjal működő munkahelyeken pedig csillapíthatjuk a hangvisszaverődések intenzitását.

100 éves megoldás a zajcsökkentésre

Az építtetőknek és a tervezőknek alapvető eszközük a zajcsökkentésre a fagyapot, amely mind külső, mind pedig belsőépítészeti szempontból kiválóan alkalmazható és alakítható hangelnyelő anyag. A több mint száz éves technológiai múltra visszatekintő Heraklith fagyapot amellett, hogy kiváló hangszigetelő és hangelnyelő anyag, megfelelő tűzállósággal is bír, egyszerűen és gyorsan felhasználható, nedvesség és penészálló, ráadásul természetes anyag.

A Heraklithot gyakran használják irodákban a hangvisszaverődés megakadályozására, sportlétesítmények, nagy termek, ipari csarnokok akusztikai tulajdonságainak javítására, illetve alulról hűlő födémek - például áruházak parkolóinak, illetve családi házak garázsainak hő és hangszigetelésére. Az autópályák zajvédő falai is készülhetnek fagyapotból, ugyanakkor közvetlenül házunk falára is tehetjük az UV védelemmel és vízálló felületkezeléssel ellátott, kőzetgyapot magja miatt kiváló hőszigetelő tulajdonsággal is bíró fagyapotot, amennyiben zajos út mellett lakunk.

Készül a szigetelés Heraklith-tal
Készül a szigetelés Heraklith-tal

Tippek, praktikák az irodai zajcsökkentéshez

A 80 dB üzemi zajszintet meghaladó munkahelyeken védőfelszerelés használata kötelező, de akár irodákban is stresszkeltő hatású lehet a gépek, telefoncsörgés állandó zaja, esetleg a hangos beszéd. Az egyterű irodák elterjedésével különösen fontos, hogy a kollégák nyugodt munkavégzése biztosított legyen. Ehhez nagyban hozzájárulhatunk, ha megfogadjuk az alábbi tippeket:

  • Zárt terekben a zaj csökkenthető hangelnyelő burkolatok alkalmazásával. Azonban mivel minden épület más, függően a falak szerkezetétől, felületétől és azok belső kialakításától a problémák is eltérőek lehetnek. Egyes helyiségekben a mély hangok tartományában lesz hosszabb a lecsengési idő, ezáltal zengőbb a tér, míg máshol a magasabb frekvenciájú hangok lehetnek zavaróak. Ennek megállapításában és a probléma orvoslásában, épületakusztikai szakember bevonásával tudjuk a legjobb eredményt elérni, aki optimalizáltan tervezi meg a célnak megfelelő mennyiségű és kialakítású hangelnyelő anyagot.
  • Törekedjünk puha anyagok, szőnyegek, függönyök használatára, hiszen ezek sokkal jobban elnyelik a hangokat, mint a sík kemény felületek, például a járólap. Ezek a megoldások amellett, hogy praktikusak, mert elnyelik, illetve tompítják a hangot, a belső dizájn személyre szabására is lehetőséget adnak. Mindemellett a puhább látvány az otthonosság érzését is megteremti.
  • A manapság divatos és építészetileg praktikus egyterű irodák esetén is van megoldás. A szakember arra bíztat, hogy törjük meg a zajt térelválasztó falak, paravánok használatával. Erre is számos ízléses megoldás létezik, illetve a növényekből álló biofalak hangulatos megoldást nyújtanak.
  • A belső tér kialakításánál kerüljük az üres, nagy sík falfelületeket annak érdekében, hogy a hang visszaverődését meggátoljuk. Minél nagyobb és plasztikusabb a felület, annál jobban visszaveri a hangot. Ez nem csak a függőleges felületekre vonatkozik, de a vízszintesekre is.
  • A zajforrásokat, gépeket a munkatársaktól minél messzebb helyezzük el. Ha van megoldás arra, hogy a gépeket, illetve a zajforrást körülvegyük zajcsökkentésre alkalmas anyagokkal, éljünk vele.
  • Jó megoldás lehet, ha Heraklith burkolatot helyezünk a zajforrás közelébe, így hangszigetelő hatékonyságát minél jobban kihasználhatjuk.
  • Munka közben egyébként is javasolt szünetek beiktatása, ha zajos környezetben dolgozunk és van rá lehetőségünk, akkor sétáljunk egy pár percet a szabadban.
  • Ahol megengedett, koncentrációnk javítása érdekében használjunk fülhallgatót és hallgassunk relaxációs zenét. Ez segíti a szervezet regenerálódását, és hatékony megoldás a stressztűrésre. (Arra ügyelni kell azonban, hogy a fülhallgatóban szóló zene se legyen túl hangos, mert az halláskárosodást okozhat.)
  • A külső zajok ellen is védekezni kell. Az ajtók, ablakok hangszigetelése, pl. többrétegű üveggel, a keretek gumiszalagos tömítésével a külső zajokat segít kiszűrni.
  • Sokan azt gondolják, hogy a hőszigetelési céllal beépített, habosított műanyag tábláknak jó a hangszigetelő vagy hangelnyelő képességük is. De ez nem igaz. Sőt! Hangelnyelési célra például porózus (pl. Heraklith C) vagy speciális perforálással ellátott termékek alkalmazhatóak. A kemény műanyag habok szerkezetükből adódóan inkább visszaverik a zajokat.
Személyi kölcsön
Kapcsolódó cikkek

A tetőn át távozik az elpazarolt energia negyede

Országos szinten havonta akár 10 milliárd forintot is megspórolhatnának az ingatlantulajdonosok a fűtési szezonban, ha odafigyelnének az energiahatékonysági szempontokra.

Akár 6 millió forinttal is többet ér egy szigetelt családi ház

Egyes megyékben akár 6 millió forinttal is többet ér egy családi ház, ha megfelelően szigetelt. A legnagyobb különbség a szigetelt és nem szigetelt házak ára között Csongrád és Bács-Kiskun megyében tapasztalható, de országos szinten is átlagosan 20%-kal magasabb négyzetméteráron adható el egy energiahatékony otthon – derült ki a Knauf Insulation és az Otthontérkép legfrissebb felméréséből.

Kevesebb pénzünk szökik el a falakon

Megduplázódott a családi házakra kerülő szigetelések vastagsága az elmúlt hét évben. A Knauf Insulation adatai szerint az új, illetve felújított családi házak homlokzatán ma már általános a 15-20 cm vastag hőszigetelés. A javulás egyrészt energiatudatosságunk erősödésének, másrészt az év elején életbe lépett TNM rendeletnek köszönhető.

5 gyakran ismételt kérdés a homlokzatszigetelésről és a válaszok

Minden szakmának megvannak az unalomig ismételt kérdései, amelyeket az érdeklődők újra és újra feltesznek. Most nézzük meg, melyek azok a kérdések, melyeket tisztázni érdemes a homlokzati hőszigetelések kérdésében?

Hőszigetelés télen-nyáron

Keveseknek jut eszébe a téli hideg elleni védekezés a nyári kánikulában, vagy az, mennyi pénzt költöttünk erre néhány hónapja. Pedig a modern polisztirol hőszigetelés minden évszakban szerepet játszik otthonunk kellemes légkörének kialakításában.

Télen hideg, nyáron meleg. Nem inkább fordítva szeretnénk?

Ha hőszigetelésre szántuk el magunkat és jó döntést akarunk hozni, át kell tekinthetünk, hol, az épület mely részén érdemes azt kezdeni, meg kell ismerkednünk az anyagválasztás különböző szempontjaival, és persze a gyártók aktuális ajánlataival is.

Műemlék épületek hőszigetelése? Lehetséges!

Otthonunk megfelelő szigetelése a fűtésszámla csökkentése mellett számos egyéb, egészségünket is pozitívan befolyásoló előnnyel jár, emiatt az építkezések, felújítások egyik kulcspontja.

Milyen építőanyagot válasszunk?

Az építőipar praktikus újításai sokban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy leendő otthonunk minőségi lakókörnyezetet biztosítson számunkra, a bőség zavara ugyanakkor nehezíti lehetőségeink felmérését. Cikkünkben ezért bemutatjuk a legáltalánosabban használt építőanyagok jellemzőit, és azt, hogy milyen anyagokban érdemes gondolkodnunk, ha otthonunk építését tervezzük.

Vizesedő lábazat, elkerülhetetlen felújítás

Házunk, kerítésünk egyik legkényesebb része a lábazat, mely mindenképpen kiemelt figyelmet érdemel. A lábazat közvetlenül érintkezik a földdel és nem csupán a csapadék éri, hanem a járdáról is visszaverődik ide a szennyeződés. Több oka is van tehát annak, hogy a szigetelés elégtelensége miatt egyenes út vezet a vizesedéshez.

Álmennyezet tudástár