Hirdetés
Építkezel? Felújítasz?A lakásodat rendezed be?
Ötlettár ikon
Közelgő események

10 + 1 tipp otthonunk sikeres energetikai korszerűsítéséért

A környezettudatosság mellett az utóbbi időben a jelentősen növekvő energiaárak is mind inkább arra ösztönöznek minket, hogy belevágjunk otthonunk energetikai korszerűsítésébe. Ha okosan csináljuk, a szükséges energia akár 70-80 százalékát is megspórolhatjuk, ehhez azonban pontos tervezésre és a ház, lakás adottságaihoz igazított fejlesztésekre van szükség. Nagy Péter, a Budapesti és Pest megyei Mérnöki Kamara elnökségi tagja, épületenergetikus, auditor segítségével elmondjuk, hogy mire fókuszáljunk és milyen hibákat ne kövessünk el.

1. Energetikai korszerűsítés előtt energetikai felmérés!

Egy otthon energetikai korszerűsítése minden esetben egyedi, hiszen az, hogy milyen munkálatokra, technológiákra és anyagokra van szükség, számos tényezőtől függ a ház vagy lakás típusától, állapotától, méretétől és még egy sor tényezőtől függően. Tehát: ami a rokonunknak, barátunknak, szomszédunknak megfelelő volt, nem biztos, hogy nekünk is optimális lesz! A szakemberek által elkészített energetikai felmérés, vagyis energiamérleg és korszerűsítési terv csupán a töredékét jelenti a költségeknek, de jelentős összegeket spórolhat meg nekünk, mert megvéd a fölösleges beruházástól vagy az elsőre nem megfelelően elvégzett munkálatok dupla költségétől.

2. Az épület állapotának meghatározása

Mielőtt bármilyen munkálatot terveznénk, fel kell mérni az épület állapotát: lehet olyan műszaki probléma, amelyet előbb helyre kell hozni ahhoz, hogy nekiláthassunk az energetikai korszerűsítésnek. Például az elöregedett tetőszerkezet beszakadna a napkollektorok súlya alatt, a málló vakolat a szigetelés kivitelezését akadályozhatja meg, a talaj felőli vizesedés pedig a szigetelés után penészedést okozhat.

3. Nyílászáró csere előtt tájékozódjunk a szükséges engedélyekről!

Egy városrész területi, helyi védettsége, illetve ha az épület műemlék jellegű vagy műemlék, az számos korlátozást jelenthet, jellemzően nem lehet például megváltoztatni a külső homlokzatot. Ugyanakkor egy jó szakember azt is tudja, mit lehet a jogszabályokkal összhangban elvégezni: például ha a régi gerébtokos ablakok tokszerkezetét és a külső ablakszárnyakat a megfelelő módon felújítják, a belső szárnyakat pedig hőszigetelő üveggel ellátott újakra cserélik, a homlokzat látványának megőrzése mellett érhető el energiamegtakarítás.
Figyelem! A nyílászárók - ajtók, ablakok - szigetelésével jelentős összeg takarítható meg. Az ablakok megfelelő szigetelésével ez akár 15-20%-os fűtési energia megtakarítást is jelenthet.

Otthonunk energetikai korszerűsítése

A műemlékvédelmi hatóság hozzájárulására mellett szükség lehet továbbá területfoglalási, építési engedélyre, a helyi energiaszolgáltató vagy a kéményekért felelős hatóság beleegyezésére is, ezekről érdemes a helyben illetékes hatóságoknál előzetesen tájékozódni.

4. Haladjunk sorrendben: nyílászáró cserétől a napelem telepítésig

Rendkívül sok pluszköltségtől és extra munkától kímélhetjük meg magunkat, ha a munkálatokat a megfelelő sorrendben végeztetjük el. Először a hőszigetelést kell megcsinálni (kezdve a külső nyílászárókkal, folytatva a falak szigetelésével), majd a gépészeti korszerűsítést (pl. a fűtés modernizálását), és a végére kell hagyni a kisebb, kiegészítő munkálatokat, mint a megújuló energiára fókuszáló felújítást (pl. napelem telepítését).

5. Ne csak a falakat szigeteljük!

Az épület szigetelésekor ne csak a külső falakban gondolkodjunk, a pince és különösen a padlás felőli födémen keresztül gyakran több energia szökhet el, mint a falakon át.

Otthonunk energetikai korszerűsítése

6. Hőszigetelés vastagsága

A szigetelés vastagságát sem ötletszerűen kell eldönteni: ha túl vékony, hiába költöttünk pénzt, nem értük el a kellő hatékonyságot, míg ha túl vastag lett, a fölösleges többletköltség miatt sokkal később várható a megtérülés. Az optimális vastagság kiszámítása szakember feladata, aki figyelembe veszi például, hogy miből készült a fal (az egyes téglatípusok igénye is eltérő) vagy hogy milyen anyagú a szigetelés.

7. Fűtés korszerűsítés

A fűtés korszerűsítése evidensnek tűnik, ha a rendkívül rossz hatékonyságú konvektorok vannak a lakásban, de ne vessük el ezt a lépést akkor sem, ha már központi fűtésünk van: a régi kazánokhoz képest egy modern, kondenzációs típus önmagában akár 20 százalékos megtakarítást is eredményezhet.

8. Hőszivattyú telepítés

A növekvő gázárak miatt sokan gondolkodnak kiegészítő rendszerekben. Ezek közül az egyik leginkább alkalmazható a levegős hőszivattyú, amelynek a segítségével 70-80 fokos víz helyett már 50-55 fokos vízzel is lehet fűteni (ha az épület megfelelően hőszigetelt). Ezek telepítésekor érdemes hőtárolót is beépíteni (sőt, a hőtároló a vegyes tüzelésű kazánok esetében is okos fejlesztés), így a levegőből kinyert energiát nem kell azonnal elhasználnunk. Ne spóroljunk az olyan hasznos „kiegészítőkön”, mint az automata szabályozó, amely azonnal átáll gázüzemre, amint a kinti levegő hőmérséklete 5-7 fok alá csökken (ezalatt ugyanis a levegős hőszivattyú több villamosenergiát fogyaszt, mint amennyi hőenergiát megtermel).

9. Napkollektor és a napelemek méretezése

Sokan azt gondolják, hogy megoldják a fűtést tisztán napkollektorokkal vagy napelemekkel , ez azonban nem jó ötlet. A napkollektorral az éves használati melegvíz 65-70%-át elő lehet állítani, illetve használható a fűtés kiegészítéseként úgy, hogy pl. télen előmelegíti a fűtővizet, amivel 15-20 százalékkal csökken a fűtés energiaköltsége, de a teljes fűtési energia megtermelésére nem alkalmas. A túlméretezett napelemek pedig túlságosan nagy, ezért szinte soha meg nem térülő beruházást igényelnek: 1 kW energia megtermeléséhez szükséges napelem telepítési költsége 450-500 ezer forint, egy családi ház fűtéséhez pedig kb. 10 kW energiára van szükség, vagyis ha ezt csak napelemekkel szeretnénk megoldani, pusztán a napelemek és azok telepítése kerülne 5 millió forintba. A pluszban termelt és rendszerbe betáplált áramért pedig jelenleg is alig fizetnek a szolgáltatók, 2024-től viszont egyáltalán nem fognak.

Otthonunk energetikai korszerűsítése

10. Pályázatok energetikai korszerűsítésre

Várhatóan hamarosan ismét elérhetőek lesznek olyan EU-s pályázatok, amelyek az otthonok energetikai korszerűsítését támogatják. Ezeknek azonban számos feltételük van, például az energiamérleg elkészítése, ezért is érdemes szakemberhez fordulni, ha ilyesmiben gondolkodunk.

+ 1. Áramfogyasztás optimalizálása

Addig is, ameddig belevágunk a korszerűsítésbe, beruházást nem igénylő módokon is csökkenthetjük energiafelhasználásunkat. Akár évi több száz kWh villamosáramot is megtakaríthatunk, ha a sok áramot fogyasztó készülékeket, mint a vasaló, a hajszárító, az elektromos sütő, hűtő vagy a szárítógép korszerű, energiatakarékos modellekre cseréljük, és lehetőleg nem egyszerre üzemeltetjük őket.

Otthonunk energetikai korszerűsítése

Spórolhatunk azzal is, ha a töltőket nem hagyjuk folyamatosan a konnektorba dugva, és a tévét, számítógépet, játékkonzolt is teljesen áramtalanítjuk (pl. egy lekapcsolható elosztó segítségével), amikor nem használjuk. Csekély beruházás, de sokat jelenthet, ha mozgásérzékelőket szerelünk azokba a helyiségekbe, amelyekben gyakran felejtjük égve a villanyt, és az is, ha szakemberrel beszabályoztatjuk a radiátorainkat (így elkerülhető lesz, hogy egyes helyiségek radiátoraihoz kevesebb víz jusson el). További hasznos tippek itt: https://www.enhat.mekh.hu/tippek

Népszerűek a témában

Javuló életminőség, mérséklődő költségek – hőcserélős szellőztetők a Zehndertől

Helytakarékos megoldás kis otthonokba – Zehnder ComfoAir Flex mennyezetre szerelt szellőztetőegyég

Napelemes rendszer az elszabaduló energiaárak ellen?

Ez is érdekelhet

Hővisszanyerős szellőztető rendszer árkalkulátor

Kingfire Kanto az első Schiedel sarokkandalló előnyei

Hőszivattyúk minden igényre: intelligens és rugalmasan tervezhető rendszerek

Dulux EasyCare - Foltok a falon? Ugyan már!

Egyedi érzés a talp alatt - SOLIDSoft zuhanytálca

Fürdőszoba-felújítás - amire érdemes odafigyelni

Házvásárlás: innen tudhatjuk, hogy kell-e tetőcsere

Készítsen díjmentes, gyors nagyságrendi számítást a Terrán TetőKalkulátorával!

Paradox – Bemutatkozik az új BlueEye applikáció

A kényelmes zuhanykabin 4+1 titka

Hatékonyabb árnyékolás: tartós, időjárásálló és könnyen működtethető megoldások

Zsaluzia – modern és esztétikus árnyékolás

Megnyílt a Zehnder új bemutató- és oktatóterme

Az energiapazarló családi házak szinte eladhatatlanok - Soha nem volt ennyire sürgető és zsebbe vágó egy-egy családi ház szigetelése

Hogyan lehetünk függetlenek az energiahálózattól? Milyen előnyökkel és hátrányokkal jár ez?

A megfelelő csaptelepek használatával akár 40 százalékkal alacsonyabb lehet az energiafogyasztásunk

Szabadmezős, talajra telepített napelemes rendszerek: nem ördögtől való megoldások

Hogyan fizessünk kevesebbet a fűtésért? Gáz helyett klíma és fontos a hatékony hőszigetelés - Számoljunk együtt!

Tények és tévhitek a napelemes rendszerekről

A hőszivattyú lehet a megoldás?

Mivel fűtsünk, hogy ne szálljanak el az energiaköltségeink? Gáz, áram, fa?

Tippek és tanácsok a panelek energetikai korszerűsítéséhez

Régi családi házak felújítása Ytong építési rendszerrel

Sosem lesz itt gáz! Árelőny a lakáspiacon az alacsony rezsi