Lakásunk stílusát kialakítani csak látszólag egyszerű dolog. Ám amint belevágunk, rájövünk, hogy eddig lényegtelennek hitt apróságoknak is mekkora szerepe lehet.
A különböző funkciójú részeknek, illetve a különböző helyiségek berendezésének szín és stílusvilágban tökéletesen harmonizálniuk kell egymással, így a bútorokat, burkolatokat, lámpákat, textileket és dísztárgyakat mindig összehangolva - a már meglévő darabokat szem előtt tartva - vegyük meg. Vásárláskor legyen nálunk minta a burkolatból, fessünk egy papírra a falfestékekből, vigyünk a textilmaradékokból is egy darabkát, így biztosan nem választunk rosszul.
Nem muszáj a lakásunkat tökéletesen stílus-tisztán berendezni, egy-egy elütő darab izgalmas kontrasztot hozhat létre és egyepé varázsolhatja az enteriőrt. Akármilyen stílusú az otthonunk, nem árt, ha van olyan darab benne, amihez valamilyen személyes kötődés fűz minket, amit különösen szeretünk, ettől érezhetjük igazán sajátunknak a lakást. A szép növények minden stílusban jól mutatnak, fontos azonban, hogy egységes, színben és karakterben találó kaspókba helyezzük el őket.
A részletek árulkodóak lehetnek, vigyázzunk például, hogy a villanykapcsolók is passzoljanak a kiválasztott stílusvilághoz, rusztikushoz fából készültet, romantikushoz csontszínűt, minimálhoz alumínium vagy matt króm hatásút ajánlunk. Egy-egy oda nem illő dísztárgy tönkreteheti a legszebben megkomponált enteriőrt is, az ajándékba kapott „feleslegeket” legyen szívünk inkább zárt szekrénybe rejteni vagy továbbajándékozni.
Klasszikus polgári stílus
A falak színe pasztell, finom és világos, általában gipszstukkó, holker, rozetta díszíti. Kerülhet még a falra tapéta, selyemtapéta vagy derékmagasságig érő faburkolat. Az ablakok, ajtók fehérre vagy ekrü árnyalatúra mázoltak, vagy valamilyen nemes fából – mahagóni - készültek. Padlóburkolatként jellemző a nemesen elegáns parketta – lehet halszálkamintás, intarziás, kazettás - , de nem idegen a stílustól a márvány vagy gránitburkolat sem. Antik vagy klasszikus stílusban készült bútorok illenek ide, tömörfából vagy furnérborítással, régies réz vagy kristálycsillárok, falikárpitok, festmények, lágy esésű drapériák és perzsaszőnyegek társaságában.
Minimál stílus
Fehér, nyersszín vagy világosszürke, kontrasztos sötétbarna fa felületekkel – ez a stílus alap színpárosítása. Keverjünk hozzá meggy-pirosat vagy bordót, esetleg más fáradt, elegáns, mégis intenzív árnyalatot. Kerülhet egy-egy falszakaszra kőburkolat, üveglap vagy élénkre festett falfülkés gipszkarton előtét, a padlóra egzotikus faparketta, visszafogott szépségű kerámia vagy akár beton is. A bútorok minőségi anyagokból készültek, letisztult vonalvezetésűek, mértani formákból építkezők, sarkosak és sallangmentesek. A furnéros fa felületek kiegészítője a savmaratott üveg és a matt króm. Minél kevesebb válogatott dísztárgy kerül a polcokra, annál jobb, személyes holmiknak, emlékeknek, csecse-becséknek nincs helye egy ilyen enteriőrben.
Rusztikus stílus
Leginkább mediterrán jelzővel illetik a rusztikus, régies felületekkel, élénk meleg színekkel, sok kézműves tárggyal – kovácsoltvas elemekkel, antik, vagy új, illetve felújított régi fenyő bútorokkal berendezett enteriőröket. A festett falakat és bútorokat gyakran antikolják, régiesítik, a padlóburkolat leggyakrabban rusztikus terrakotta vagy más földszínben játszó mázas kerámia, cotto, esetleg fa hajópadló. Textilekből a természetes hatásúak illenek leginkább ide, élénk színekben és mintázatban. Sok-sok zöld növényt, agyagedényeket, kaspókat, nyitott polcokon sorakozó régi használati és dísztárgyakat adjunk még az összképhez. Az ülőgarnitúra lehet modern vonalvezetésű, színét azonban a mediterrán palettáról – terrakotta, natúr és földszínek élénk sárgával, naranccsal, kékkel párosítva - válasszuk ki.
Ez is érdekelhet
Nosztalgikus stílus
Franciás, romantikus, nőies nappalikban a fagylaltszínek vagy a fehér és az ekrü uralkodnak, kedveltek a tone-in-tone (egy szín árnyalatait használó) színkompozíciók is. Illik hozzá a festett vagy natúr hajópadló, a parketta és a világos padlószőnyeg, a falon lehet apró mintás tapéta és világos faburkolat. Virágmintás vászonfüggönyök, csipkék és organzák, fodrok és díszpárnák teszik puhává és bensőségessé az összképet, a bútorok könnyedek, finomak és kidolgozottak. Nagyon fontosak a részletek – egy aranyozott blondel keretes tükör, egy régi portré a falon, egy gyertyatartó az asztalon, egy csokor virág vagy egy finom terítő a kisasztalon magában hordozza a stílus lényegét.
Retró stílus
A fiatalok, vagányak és lázadók stílusa, akárcsak az ötvenes, hatvanas években volt. A retró nappaliban meghökkentő szín kavalkád – kivi zöldek, ciklámenek, narancsok, pirosak és rózsaszínek keveréke - fogad, s a színeknél csak a mértani formákra emlékeztető, élénk, csillogó felületű, gyakran műanyag bútorok vadabbak. Körök és négyzetek, legömbölyített idomok, stilizált virágok minden mennyiségben. A padlón akár PVC vagy linóleum is lehet, a falakon valószínűtlen tapéta, vagy hengerrel festett minta bukkanhat elő. Az egész együtt mégis harmonikus, s ha nem is megnyugtató, de mindenképpen eredeti.