Fűtőtestek szabadtérre

A tavasz beköszöntével egyre inkább vágyunk a szabadba, és ott is szívesen töltenénk el hosszabb időt. Ha ráadásul saját kertünk is van kényelmes terasszal, netán városi lakásunk egy termetes erkéllyel vagy loggiával, bizony a napfényesebb idők közeledtével szívesen kiülnénk akár családi körben és vendégeinkkel, beszélgetésre, uzsonnára, poharazgatásra. Azonban a koratavaszi napos idő még csalfa, a föld még hideg, egy ilyen kint tartózkodás alkalmával könnyen fel lehet fázni. Kéne tehát valami meleg utánpótlás, rásegíteni kicsit a még bágyadt napsugárnak. Bármilyen jól fel is öltözünk alulról, és ülünk egy jó vastagon párnázott kerti székben, a sugárzó meleg, ami igazán hiányzik, ami a nap fényében még gyenge, pláne estefelé, vagy párás időben.

Lássuk csak, milyen technikai lehetőségeink adódnak a természetes napfény melegének pótlására.
Első és kézenfekvő ősi gondolatunk, hogy valamilyen tüzet kéne rakni, de a dolog nem ilyen egyszerű. Kell egy alkalmas kültéri kandalló, kell tűzifa, és persze egy rakás lelkesedés. Viszont nem biztos, hogy az adott helyen nyílt tüzet lehet rakni, például egy belvárosi erkélyen, de a keletkező füst sem biztos, hogy nem kerüli el a hatóságok figyelmét, vagy végső esetben előidézi egy kötelességtudó tűzoltó csapat megjelenését. Ökológiai szempontból sem lenne dicséretes a nagy tűzrakás a levegőszennyezés miatt.

Kandalló a teraszon

Nézzünk utána civilizáltabb megoldásoknak, melyek ugyanúgy emelhetik egy kültéri délutáni teázgatás hangulatát.

Infra megoldások

A kültéri infra-fűtőtestek, bármilyen meglepő, lehetnek gázüzeműek, de természetesen elektromos ellátásúak is. Formailag általában valamilyen kandeláber-, vagy oszlopszerű konstrukciók, de az elektromos sugárzók lehetnek vízszintesen elhelyezett keskeny hasáb formájúak is.

A gázüzeműeknél, a talpazat magában foglalja a szükséges méretű gáztartályt is. Hőgombának is nevezik a valószínűleg már mindenki által látott készüléket. Nem tökéletes a rendszer, hiszen csak a hőgomba közvetlen közelében élvezhető a kellemes meleg, és azért egy meleg takaró is elkel rajtunk. A gomba közvetlenül ránk sugározza a meleget, akár többen köré gyűlhetünk.

Kültéri fűtőtestek

Az infrafűtő berendezések olyan hősugarakat bocsájtanak ki, ami képes tárgyakat felmelegíteni, anélkül, hogy a környezet levegőjét is felmelegítenék. Az infrafűtés korszerű, egészségre pozitív hatású, kényelmes és tiszta fűtési forma. Az infrafűtő berendezések nem teszik tönkre a környezetet, a falakat, és egyenletes meleget biztosítanak. 

A kibocsájtott infra sugarakat nem fújja el a szél, ezért az infrafűtés tökéletesen alkalmas teraszok, verandák és más nyitott terek melegítéséhez, lehetőséget nyújt a tér egy‑egy kis részének célzott fűtésére.
Számos elektromos kültéri fűtés és beltéri fűtés infrasugárzó létezik a piacon, működésük hatékony és gazdaságos. Ez abból ered, hogy a kibocsátott hő majdnem 100 százaléka célba jut, nincs szükség kiépített hőelosztó rendszerre, gazdaságossá pedig a teljesítmény szabályozhatósága teszi.

Infra fűtőtest teraszra

Környezetbarát megoldás, mivel nincsenek semmilyen melléktermékek a fűtés során, nem keletkezik füst, pára, por, stb. Nem károsítja az egészséget, sőt a rövidhullámú infravörös fényt gyógyászati kezeléseknél is alkalmazzák.

  

Füstmentes kandalló akárhova

Az elektromos és gáz infrasugárzók nagyon korszerű és praktikus kültéri melegítő eszközök, de nyugodtan mondhatjuk, hogy messzemenően nélkülözik a lobogó tűz nyújtotta örök romantikát.
Ha nincs lehetőségünk egy valódi kültéri kandallót építeni, akkor sem kell lemondani a tűz élményéről. Megoldás az új fejlesztésű, füstmentes kandallók használata. A füstmentes kandalló, egy forradalmian új megoldással lehetővé teszi, hogy ne legyen szükség kéményre, ha kandallót szeretnénk bárhol a lakásunkba. Akár kültérbe vagy beltérbe telepíthető, illetve akárhova ahol a kémény hiánya miatt nincs lehetőség hagyományos kandalló vagy cserépkályha beépítésére. Vannak hordozható és beépíthető változatok is.

Biokandalló a teraszon

A füstmentes kandalló nem fával, szénnel, vagy bármilyen más hagyományos oxidálható anyaggal működik, hiszen ezeknél az égés során mérgező gázok keletkeznek, és ehhez szükség lenne kéményre, füstelvezetésre.

A füstmentes kandallóban egy speciális anyag ég, mely környezetbarát, melynek használata biztonságos, és aminek használatához kémény egyáltalán nem szükséges, ha betartják az utasításokat. Ezek a folyékony bioetanol tüzelésű kandallók, melyek akár egy kisebb teraszon, egy városi erkélyen, vagy egy kis loggián is elférnek. A tűz ősi misztériuma és látványa összehozza az embereket, és megmelengeti a szíveket. Ezenfelül nagyszerű lakberendezési fókuszpont, magához vonzza a tekintetet.

A korszerű füstmentes kandallóban valódi lobogó tűz ég, annak minden élményével, melegével, ellenben kémény, füst és káros anyag kibocsátás nélkül.
Tulajdonképpen a nyílt lángok minden kellemes tulajdonságát produkálja, a kellemetlen füst kivételével, üzemeltetése egyszerű, kényelmes, tiszta, és nem igényel hosszas előkészületeket, mint a hagyományos kandallók.

Biokandalló a teraszon

Időközben a folyékony fűtőanyagok is fejlődtek. Már olyan új, kompakt, könnyen és biztonságosan kezelhető, zselészerű bioetanol tartalmú égő patronok vannak, melyek a kandalló erre kiképzett fészkeibe helyezve, akár három órán keresztül is ontják a meleget, és a tűz látványát.
Maga a kandalló külső esztétikai kivitele nagyon változatos lehet. A hagyományos megjelenésűtől az egészen modern design vonalvezetésű nemesacél kivitelű formákig, akár üveg felületekkel is kombinálva.

A lakberendezői szakma összetettségében megtaláltam mindazt ami külön-külön is érdekel és foglalkoztat. Az esztétika, a harmónia keresése, a színek, a bútorok, a fa, a textilek, a fémek, az üveg csillogó felületének szépsége, a világítás hangulatteremtő ereje, és a különleges háztartási és konyhagépek technikai újdonságai, lenyűgöző működése. A kilencvenes évek végén irányult a figyelmem a lakberendezői szakma felé, és születtek meg első terveim. 2004‑ben a Lakberendezők Országos Szövetségébe felvételt nyertem, és annak tervező tagja vagyok ma is. Különösen kedvelem a XX. század elejének, a 20-40-es évek Art Deco dekoratív kultúráját és a Bauhaus praktikus emberléptékű formavilágát. Ezeket szívesen vegyítem a posztmodern és a korszerű kortárs design elemivel, élhető stílusos terek létrehozására. A skandináv praktikusság mellett, nem idegen tőlem a glamour és a Hollywood-Regency stílus, fényűzés érzetét keltő elemeinek alkalmazása sem. A képzőművész szemléletemet is felhasználom a lakberendezési tervezésben, a kompozíciók, színek és kontrasztok kialakításában.

Kapcsolódó cikkek

Kerti kisházak a Ketertől: a tárolás gyors és időtálló megoldása

A Curver név évtizedek óta jól cseng Magyarországon, hiszen a cég műanyagból készült háztartási kellékei egyet jelentenek a magas minőséggel, megbízhatósággal, tartóssággal. Ugyanezek a tulajdonságok jellemzik a cég anyavállalatának, a világszerte 27 gyárat üzemeltető KETER-nek a kisházait is, melyek egyre több magyar háztartásban jelentenek megoldást a kerti tárolásra.

Magaságyás, a kertészkedés új formája

Sokan szívesen kertészkednének, nevelnének növényeket, gondoznának konyhakertet, de vagy a kert hiánya, a nem megfelelő minőségű talaj, a kevés hely, esetleg valamilyen mozgásbeli korlátozottság akadályt gördít eléjük. Ezek a problémák egy magaságyás segítségével egyszerűen megoldhatók.

Otthon a kertben – Kiegészítőkkel lesznek igazán hangulatosak a külső terek

Miután kertünk funkcióit az igényeinkhez igazítottuk és a kerti bútorok, árnyékolók, lámpák, tárolók is a helyükre kerültek, már csak egy lépésre vagyunk attól, hogy mindez otthonunk igazán hangulatos szegletévé váljon. Az i-re a pontot a kiegészítőkkel tehetjük fel.

A kert az új szoba – Kert és terasz trendek 2019-ben

A kert egyre inkább többet jelent a házunkat körülvevő, növényekkel övezett területnél. Ideje, hogy belső tereink kibővített részeit lássuk benne és ennek megfelelően gondoskodjunk róla.

Plusz egy helyiség tavasztól őszig - Kerti- és teraszárnyékoló rendszerek

Jól átgondolt tervezéssel otthonunk alapterülete a kert, illetve a terasz irányába is növelhető. Ekkor azonban gondoskodnunk kell a megfelelő szél- és napvédelemről, a kellemes klímáról.

Vízszigetelési problémák megelőzése teraszokon, erkélyeken, vizes helyiségekben - egy komponensű, rugalmas vízszigetelő habarccsal

A vízszigetelés hiánya, vagy a helytelen kivitelezés következményeként számos kellemetlen problémával kell szembenéznünk. A helyzet azonban nem reménytelen! Megfelelő anyagok felhasználásával ezek a gondok orvosolhatók.

Plusz egy helyiség tavasztól őszig - Kerti- és teraszárnyékoló rendszerek

Egy újabb helyiséggel növelhetjük otthonunk alapterületét, csupán a kertbe vagy a teraszra kell kitelepülnünk és gondoskodnunk a megfelelő szél- és napvédelemről, a kellemes klímáról. Ehhez hívhatjuk segítségül a modern kert- és teraszárnyékoló rendszereket.

A napellenző kiválasztása teraszra, erkélyre

A jól megválasztott, könnyen kezelhető és jó minőségű napellenzővel erkélyünket, teraszunkat otthonunk egyik legkényelmesebb zónájává alakíthatjuk a nyári időszakban.

Teljeskörű lakásfelújítás lépésről lépésre

A jó adottságokkal rendelkező, Budapest belvárosában található, tetőtéri lakás meglehetősen rossz állapotban került a tervezők kezébe. Az átalakítás legfontosabb pillanatait örökítettük meg, a végeredmény pedig példaértékű.