Építkezel? Felújítasz? A lakásodat rendezed be?
Ötlettár ikon

Az örökösödési illetéktörvény módosítása

2010 július 22-én elfogadott törvénymódosítás miatt változtak a jogszabályok, így az elhunyt szülő gyermekei, unokái mentesülnek az illetékfizetési kötelezettség alól.

Ez a cikk több mint 2 éves. Lehet, hogy bizonyos része már nem aktuális.

Kinek nem kell fizetnie?

Az eddigi szabályozással ellentétben a jövőben a 20 millió Forint fölötti örökölt vagy ajándékba kapott vagyon fölött sem kell illetéket fizetni az egyenes ági rokonoknak és az örökbe fogadott gyermekeknek. Tehát a gyermek, unoka, dédunoka stb., illetve a szülő, nagyszülő stb. az örökölt vagy ajándékba kapott vagyontárgy értékétől függetlenül mentesül az örökösödési illeték alól.

Kinek kell fizetnie?

Mindenkinek, aki nem tartozik ebbe a kategóriába, illetéket kell fizetnie az értéktől függően, tehát a testvér, házastárs, nagynéni, unokahúg, de a nevelt vagy mostohagyermek sem mentesül az illetékfizetés alól.  A házastárs öröklése így illetékköteles marad, amennyiben az a 20 millió forintot meghaladja és az nem lakás haszonélvezetének öröklése.

ugyintezes_illetek_tablazat

Ez is érdekelhet

Helytakarékos építészeti megoldások modern enteriőrökhöz

Elegáns Pivot ajtók a Hörmann vállalattól

JIKAclean MILA - a higiénia új dimenziót kap!

Murexin Toplevel aljzatkiegyenlítők - Biztos alapokon

Garantáltan alapos öblítés - A TurboFlush lehetővé teszi

Emberléptékű városok – a térkő mint a közösségi terek kulcsa

Gyors, díjmentes, nagyságrendi számítás a Terrán TetőKalkulátorával!

Építkezzen okosan - Leier rendszerház akció

Kagylóformájú, lágy vonalvezetésű aszimmetrikus akrilkád

Ravak Roll - Professzionális tolóajtós zuhanykabin

Falazzunk együtt: új online tudásbázis a tudatos önépítőknek

5+1 ok, amiért téglával építsd az otthonod

Fal csúcstechnológiával: ez a csiszolt tégla

Újragondolt építészet: fenntartható Ytong családi ház

Pala helyére pala? Tetőfelújítás szép és könnyű anyaggal

5 ok, amiért érdemes az Ytong lépcsőelem beépítését fontolóra venni

Ytong: ahol a minőség, a fenntarthatóság és az elkötelezettség találkozik

Különleges szolgáltatással számítható ki, hogy mennyibe kerülne most a házépítés

Leier Rendszerház ajándék térkővel és kerítéssel az építkezőknek

CSOK Plusz: elérhető közelségben az áhított otthon

Gyors házépítés, tartós megoldás - Egyre kedveltebbek az előre tervezett típusházak

Ezt a szolgáltatást minden kivitelezőnek ismernie kell! A Wienerberger „Első sor” megoldása az, amire minden építtető vágyott, még ha eddig nem is tudott róla

Így ne legyen rémálom az építkezés: Álomház okosan

10 lakberendezési és felújítási „csodamódszer", aminek jobb, ha nem dőlsz be