Építkezel? Felújítasz? A lakásodat rendezed be?
Ötlettár ikon

A tavalyi nyertesek építkezése

Tavaly a Nógrádsápon élő Filep Zsolt és családja nyerte meg a NagyCsaládiHáz pályázatot, amelyet a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a NOE és öt építőanyag-gyártó cég írt ki.

Ez a cikk több mint 2 éves. Lehet, hogy bizonyos része már nem aktuális.

A NagyCsaládiHáz pályázat 2011-ben indult, akkor a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a NOE és öt építőanyag-gyártó cég 5-5 millió forint értékű építőanyagot ajándékozott két építkező nagycsaládnak. Az egyik nyertes a Nógrádsápon élő Filep Zsolt és felesége Filepné Tőzsér Gertrúd mesélte el dióhéjban építkezésük történetét.
„Eredetileg Borsod-Abaúj-Zemplén megye két kis falujából, Tornyosnémetiből és Pányokról költöztünk Nógrádsápra, mivel itt kaptam munkát – meséli Gerti. A helyi általános iskolában tanítok és az állás mellé járt szolgálati lakás is. Már ideköltözésünkkor tudtuk, hogy saját otthont szeretnénk majd, így azután lakás előtakarékossági szerződést kötöttünk.
Teltek-múltak az évek, összeházasodtunk, megszülettek a gyermekeink: Nóra most 5 éves, Anikó és Gergely 3 évesek, és egyre jobban szerettünk volna saját házat.

NagyCsaládiHáz

Egyrészt mert szolgálati lakásnak régi házat újítottak fel, és abban egyre több hiba jött elő. A falak vizesedtek, rosszak voltak a nyílászárók, repedeztek a falak, a lakbér pedig évről-évre több lett. Éppen használt házakat nézegettünk, amikor hallottunk a NOE által kiírt NagyCsaládiHáz pályázatról. Így azután másképp döntöttünk, és inkább telket vásároltunk Nógrádsápon, majd nekiláttunk a tervezésnek. Szerencsénk volt, sikerült, olyan építészmérnököt találnunk, aki nagyon hamar elkészítette a tervrajzokat, majd igyekeztünk minden, a pályázathoz szükséges dokumentumot beszerezni. Bár december vége felé meginogtunk: vajon van-e esélyünk, hiszen a telek olyan helyen van, ahová szükség volt műemlékvédelmi hozzájárulásra is. Januárban azonban a polgármester úr segítségével ez utóbbi akadályt is sikerült leküzdeni, és meglett a műemlékvédelmi engedély. Végül, sikerült időben beadnunk a pályázatot, és azután már csak várakoztunk. Amikor megérkezett meghívás a díjátadó ünnepségre, nem hittük, hogy nyertünk volna, és mivel az időpont egybe esett a gyerekek óvodai farsangjával, úgy gondoltuk, nem megyünk el. Végül azután telefonos egyeztetés után születet meg az elhatározás, még is csak megyünk.
Amikor elkezdődött az díjátadó, próbáltuk kitalálni, vajon az ott lévők közül, kik nyerhettek. Amikor meghallottuk a nevünket, el sem hittük, hogy mi lettünk a nyertesek –, és már nem is emlékszem, hogyan mentünk ki a színpadra. Az örömünk leírhatatlan volt. Azután az izgalmunkat csak fokozta, hogy sok interjút kellett adni.
Az adományozó cégek képviselői már a rendezvényen is nagyon kedvesek voltak velünk, és válaszoltak az ott felmerülő kérdéseinkre.

NagyCsaládiHáz

Amikor hazajöttünk, egy hétig csak azon töprengtünk, mekkora felelősség és munka hárult ránk, és egyelőre elképzelhetetlen volt, hogy az üres telken decemberre ház fog állni.

A munkálatokat 2011. március 24-én kezdtük – vette át a szót a férj, Zsolt –, majd április 1-jén elkezdtük az alapásást. Nehezen indult a munka, mivel esős idő fogtunk ki, de az építkezés hátralévő részében mindig kegyes volt hozzánk az időjárás. Az építőanyagok minősége magas színvonalú volt, ezt megerősítették a nálunk dolgozó mesterek is. Bármilyen segítség kellett az adományozó cégektől megkaptuk – akár a szállításközben elrepedt kéményblokk pótlásáról volt szó, akár arról, hogy milyen más építőanyagokat javasolnak, mire lehet szükségünk, gondolok itt a szigetelőanyagokra, aljzatkiegyenlítőkre vagy a fugázókra – telefonon vagy e-mailben bármikor kereshettük a cégek képviselőit. Így szépen haladt az építkezés, az anyagok időben érkeztek, nem volt fennakadás.
A Wienerbergertől pincetéglát, Porotherm N + F Profi falazótéglát, kerámia födémrendszert és elemmagas áthidalót kaptunk. A Schiedel Uni plus hőszigetelt kerámia kéményrendszert adományozott nekünk. Házunkra a Bramac Reviva Novo tetőrendszere került. A Baumittól Pro hőszigetelő rendszert, különböző burkolóanyag-ragasztókat, szilikont használtunk fel az építkezés során – sorolja a kapott építőanyagokat Zsolt.

NagyCsaládiHáz

2011. december 17-én költöztünk be az új házunkba – folytatja Gréti, így már itt töltöttük a karácsonyt. Nagyon jó érzés hazajönni, de ugyanakkor még furcsa is. Lassan belakjuk a házat, de még rengeteg munka vár ránk, például a lakberendezés, a terasz, a járda, a kerítés csakhogy néhányat említsek – fejezi be történetét a boldog nyertes."

osszes_logo

Ez is érdekelhet

Helytakarékos építészeti megoldások modern enteriőrökhöz

Új Juno eszköztárolóházak a Hörmanntól

JIKAclean MILA - a higiénia új dimenziót kap!

Murexin Toplevel aljzatkiegyenlítők - Biztos alapokon

Garantáltan alapos öblítés - A TurboFlush lehetővé teszi

Emberléptékű városok – a térkő mint a közösségi terek kulcsa

Gyors, díjmentes, nagyságrendi számítás a Terrán TetőKalkulátorával!

Építkezzen okosan - Leier rendszerház akció

Melyek a jakuzzi fedés előnyei és legjobb lehetőségei?

Ravak Roll - Professzionális tolóajtós zuhanykabin

Falazzunk együtt: új online tudásbázis a tudatos önépítőknek

5+1 ok, amiért téglával építsd az otthonod

Fal csúcstechnológiával: ez a csiszolt tégla

Újragondolt építészet: fenntartható Ytong családi ház

Pala helyére pala? Tetőfelújítás szép és könnyű anyaggal

5 ok, amiért érdemes az Ytong lépcsőelem beépítését fontolóra venni

Ytong: ahol a minőség, a fenntarthatóság és az elkötelezettség találkozik

Különleges szolgáltatással számítható ki, hogy mennyibe kerülne most a házépítés

Leier Rendszerház ajándék térkővel és kerítéssel az építkezőknek

Gyors házépítés, tartós megoldás - Egyre kedveltebbek az előre tervezett típusházak

Ezt a szolgáltatást minden kivitelezőnek ismernie kell! A Wienerberger „Első sor” megoldása az, amire minden építtető vágyott, még ha eddig nem is tudott róla

Így ne legyen rémálom az építkezés: Álomház okosan

Kényelmes, költséghatékony és korszerű építkezés fehér téglával

10 lakberendezési és felújítási „csodamódszer", aminek jobb, ha nem dőlsz be