Hirdetés
Építkezel? Felújítasz?A lakásodat rendezed be?

A Bencz család története

Idén harmadik alkalommal hirdették meg a NagyCsaládiHáz pályázatot, amelynek keretében a Nagycsaládosok Országos Egyesülete támogatásával hat építőanyag-gyártó (Baumit Kft., Hörmann Hungária Kft., Schiedel Kéménygyár Kft., Tondach Magyarország Zrt., Villeroy & Boch Magyarország Kft., Wienerberger Téglaipari Zrt.) 10 millió forint értékű építőanyagot ajándékozott két építkező nagycsaládnak.

Ez a cikk több mint 2 éves. Lehet, hogy bizonyos része már nem aktuális.

Az idei NagyCsaládiHáz pályázat egyik nyertese a Bencz család lett, akik három kisfiút nevelnek. Történetüket Zsuzsanna mesélte el.
„Harmadik kis királyfink tavaly januárban háromkirályok napján született. Ekkor lettünk nagycsaláddá, és egyre sürgetőbbé vált az igény, hogy másfél szobás, 45 négyzetméteres budapesti lakásunkból el kell költöznünk.”

NagyCsaládiHáz

„Tavasszal sok keresgélés és hosszas mérlegelés után úgy döntöttünk, hogy a vidéki életet és az építkezést választjuk. Nyár elején sikerült megtalálnunk a megfelelő helyszínt, egy festői kis faluban vásároltunk telket. Célunk az, hogy legnagyobbik fiunk már az új lakóhelyünkön kezdhesse el az iskolát. Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy barátaink tervezték meg számunkra a házat, így az minden szempontból a mi igényeinknek megfelelően készült. Mindnyájan azt tartottuk legfontosabbnak, hogy jó minőségű, időtálló alapanyagokból energiatakarékos épület készüljön, ezért már a terveken is Porotherm tégla, Tondach cserép, Schiedel kémény szerepelt.”

20130415 noe bencz alapok

„Januárban már az építési engedélyre vártunk, amikor felhívott egy szintén nagycsaládos barátunk, hogy a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) olyan pályázatot hirdetett meg, amelyben nagynevű támogató cégek építőanyagokat ajánlanak fel. A feltételeket elolvasva úgy éreztük, mintha a pályázat pont nekünk szólt volna. Megpróbáltuk, hisz a költségvetés elkészültével láttuk, hogy önmagunk erejéből még nem fogjuk tudni befejezni a házépítést. Nagy izgalommal vártuk a díjkiosztót, és mikor meghallottuk a nevünket a nyertesek között – sőt még utána napokig – nem is igazán tudtuk elhinni, hogy tényleg mi is megkaptuk ezt a hatalmas segítséget. Ezúton is újra szeretnénk megköszönni minden támogatónak a felajánlásokat. Ennek segítségével reméljük teljesül a vágyunk, és nyár végén már beköltözhetünk az új házba, ahol a homeinfo.hu felajánlásából vagyonvédelmi rendszert is kiépíthetünk.”

NagyCsaládiHáz

„Márciusban már elkészült az alapozás, majd a rossz idő miatt kicsit szüneteltek a munkálatok, de közben megérkezett a tégla Wienerbergertől, így a tervek szerint jövő héten kezdődhet a falazás” – fejezte be történetüket  Bencz Zsuzsa.

Ez is érdekelhet

Látványos és elegáns öntöttmárvány térkádak az AREZZO design-tól

Újítsd fel garázsod műgyanta vékonybevonattal!

Innovatív, öblítőperem nélküli WC-kerámiák a Geberittől

Terrán AddOn az építtetők szolgálatában, napelemes tetőcseréppel történő kalkulációhoz is

Hörmann billenő garázskapu

Családi ház építését tervezi? Segítünk kalkulálni!

Riasztórendszer kivitelezőt találni könnyű, ha tudjuk, hol keressük

Erre figyeljen, ha épített zuhanykabint szeretne

A napellenző kiválasztása teraszra, erkélyre

Hőszivattyúk minden igényre: intelligens és rugalmasan tervezhető rendszerek

Hővisszanyerős szellőztető rendszer árkalkulátor

Masszív épületszerkezet költséghatékonyan, rekordidő alatt - Ytong Vasalt Pallós építési rendszer

Házat, de gyorsan! - 4. rész - Szárnyakon a fal evolúciója

A családi ház építését is egyre tudatosabban tervezzük meg

Praktikus újítás, magas hatásfok – itt az épületszigetelés új dimenziója!

Hogyan kalkuláljunk családi ház építésekor?

Miért fontos kivitelezői szerződést kötni és mi szerepeljen a szerződésben? Letölthető szerződésminta és magyarázatok felújítóknak, építkezőknek

Enteriőr átalakítás modern, organikus stílusjegyekkel – Mihálydeák Krisztina és Csomor László munkája

Házat, de gyorsan! - 3. rész - A sokezer éves az új modern

Házat, de gyorsan! - 2. rész – Hűtés, fűtés, villanyszerelés: előkészítve

Házat, de gyorsan! - 1. rész - Korszerű otthonok, pincétől a klímafödémig előregyártással

82 év alatt újulhat meg a teljes családi ház állomány Magyarországon. Unokáink már látni fogják?

Mit mesél rólad a házad? - Személyiségünkről is árulkodik otthonunk homlokzata

Érdekelnek az építőipar újdonságai? Építkezel? Felújítanád az otthonodat? Akkor gyere el te is az építőipar őszi rendezvényére a Bau Budapest Expóra!