Építkezel? Felújítasz? A lakásodat rendezed be?
Ötlettár ikon

Elektronikus építési napló, e-építési napló – módosították a kormányrendeletet

A kormány módosította az elektronikus építési naplóról vagy e-építési naplóról szóló, 2013. október 1-jétől hatályos rendeletét.

Ez a cikk több mint 2 éves. Lehet, hogy bizonyos része már nem aktuális.

A Magyar Közlöny 153. számában olvasható a 336/2013. (IX. 20.) kormányrendelet

  • a természetvédelmi bírság kiszabásával kapcsolatos szabályokról szóló 33/1997. (II. 20.) kormányrendelet, valamint
  • az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) kormányrendelet módosításáról.

A módosítás, azaz a 336/2013. (IX. 20.) kormányrendelet szerint az elektronikus építési naplóvezetési kötelezettség ütemezetten lép hatályba vagyis

  • az általános építmények körében 2013. október 1-jétől (ez eddig is így volt)
  • az általános építmények körében az Európai Unió támogatásából megvalósuló beruházások esetén 2014. január 1-jétől,
  • a közlekedési, a víziközmű és vízgazdálkodási építmények, valamint más sajátos építményfajták vonatkozásában 2014. július 1-jétől,
  • a honvédelmi és katonai, továbbá a nemzetbiztonsági célú építmények tekintetében 2014. október 1-jétől,
  • az atomenergia alkalmazására szolgáló építmények tekintetében 2016. október 1-jétől.


A módosítás biztosítja a papír alapú építési napló vezetés szabályainak 2013. október 1-je utáni fenntartását. Egyértelműen meghatározza, hogy az építési naplót az építési munkaterület átadásával egy időben kell megnyitni. Az elektronikus építési napló esetében az első elektronikus főnapló megnyitása jelenti az építési napló megnyitását, és abban is rögzíteni kell az építési munkaterület átadását.

Elektronikus építési napló, e-építési napló – módosították a kormányrendeletet

2013. október 1-jétől a telek, építmény vagy építményrész tulajdonosának csak az általános építmények körében kell nyilatkoznia az építési munkaterület átadásának tudomásul vételéről és a nyilatkozatot az építési naplóhoz csatolni. A nyilatkozat hiányában a kivitelezés nem kezdhető meg.

A jelenlegi szabályozás szerint a kivitelezési tervdokumentációnak az építés helyszínén rendelkezésre kell állnia, ezt kiegészíti a módosítás, e szerint

  • nemcsak az elektronikus építési napló mellékleteként elektronikus formában,
  • hanem papír alapon is szükséges rendelkezésre állnia az építési munkaterületen.

További részletek: Elektronikus építési napló, e-építési napló

 

 

Ez is érdekelhet

Helytakarékos építészeti megoldások modern enteriőrökhöz

Új Juno eszköztárolóházak a Hörmanntól

JIKAclean MILA - a higiénia új dimenziót kap!

Murexin Toplevel aljzatkiegyenlítők - Biztos alapokon

Garantáltan alapos öblítés - A TurboFlush lehetővé teszi

Emberléptékű városok – a térkő mint a közösségi terek kulcsa

Gyors, díjmentes, nagyságrendi számítás a Terrán TetőKalkulátorával!

Építkezzen okosan - Leier rendszerház akció

Biztonságos, kényelmes, víztakarékos fürdőkád

Ravak Roll - Professzionális tolóajtós zuhanykabin

Falazzunk együtt: új online tudásbázis a tudatos önépítőknek

5+1 ok, amiért téglával építsd az otthonod

Fal csúcstechnológiával: ez a csiszolt tégla

Újragondolt építészet: fenntartható Ytong családi ház

Pala helyére pala? Tetőfelújítás szép és könnyű anyaggal

5 ok, amiért érdemes az Ytong lépcsőelem beépítését fontolóra venni

Ytong: ahol a minőség, a fenntarthatóság és az elkötelezettség találkozik

Különleges szolgáltatással számítható ki, hogy mennyibe kerülne most a házépítés

Leier Rendszerház ajándék térkővel és kerítéssel az építkezőknek

Gyors házépítés, tartós megoldás - Egyre kedveltebbek az előre tervezett típusházak

Ezt a szolgáltatást minden kivitelezőnek ismernie kell! A Wienerberger „Első sor” megoldása az, amire minden építtető vágyott, még ha eddig nem is tudott róla

Így ne legyen rémálom az építkezés: Álomház okosan

Kényelmes, költséghatékony és korszerű építkezés fehér téglával

10 lakberendezési és felújítási „csodamódszer", aminek jobb, ha nem dőlsz be