Még mindig fiatal szakma a miénk, talán 30 éves sincs. De az eltelt évek nyomot hagytak rajta. Hol ilyet, hol olyat. Elfogadott, sokak által igénybevett szolgáltatássá vált, ez örvendetes. Ugyanakkor még mindig sok tévhit kering körülötte, amiről néha mi magunk is tehetünk. Van-e ránk szükség? Kinek igen, kinek nem, és miért? Megérjük-e az árunkat? Valóban magunknak tervezünk? Barátunk-e az internet? Sok hasonló kérdés merül fel nap, mint nap velünk kapcsolatban, amik elgondolkodásra késztetnek, bár nincs birtokomban a bölcsek köve, hogy tudjam mindegyikre az egyetlen igaz választ. De pár gondolatomat megosztanám az érdeklődőkkel.

Legelőször szögezzük le, hogy lakberendezőnek lenni nem szégyen. Attól, ha valaki belsőépítészként határozza meg magát, de nincs ilyen végzettsége, még nem lesz az. Viszont magunkra haragítjuk az ilyen esetekkel az egész belsőépítész társadalmat. Jogosan. A másik oldalról érkező azonosításunk, mely szerint fotelt tologatunk és esetleg a függöny színét is meghatározhatjuk, annak ellenére, hogy tologatunk és színeket is meghatározunk, szintén sértő. Az ellentét a két szakma (vagy jobb esetben hivatás) között nem feloldhatatlan. Ezt számos közösen megvalósított projekt bizonyítja.

A lakberendező terepe elsősorban a magánlakások és házak belső terének megtervezése az adott család konkrét igényei és lehetőségei szerint. Ezen belül minden olyan terület, amely nem engedélyköteles. Egyszerűen hangzik, de lakberendezési tervet készíteni nagyon összetett feladat. Minden család más személyek közössége, azon belül az egyes tagok kora, neme, foglalkozása, ízlése, elképzelése az otthonáról annyiféle lehet, hogy még az ugyanolyan alapterületű lakást sem lehet egy "átlagos" család számára berendezni. Fokozottan igaz ez abban az esetben, ha a lakás nem a jelenleg ott lakóknak épült. És akkor még az anyagi lehetőségek különbözőségéről nem is esett szó. Mert a lakberendező soha nem magának tervez! Ez egy bizalmon és őszinteségen alapuló közös munka. Természetesen a hosszú beszélgetések során megszerzett információk alapján kialakuló elképzelések átfolynak a tervező szűrőjén. Alakulnak, finomodnak menet közben, de az igazán családra szabott otthon olyan, mintha a benne lakók tervezték volna maguknak, ha alaposabban értettek volna hozzá. Akik felmérik a saját affinitásukat pl. a lakásfelújításhoz, beszerzéshez, összevetik a ráfordítható idejükkel, ott mindig felmerül a szakember segítségének igénybevétele. És ott nem kérdés, érdemes-e a lakberendező munkájára pénzt áldozni.

Maga a tervezői munka is többrétű, és különböző mélységig vehető igénybe általában. Ezt mindig az adott feladat és a megbízói igény határozza meg. A tervezői munka időigényes, előre nem is mindig meghatározható, hogy mennyire válik egy adott feladatnál azzá. De a szellemi munka értékét még gyakran alulértékelik a kívülállók.

Talán elmesélhetek egy velem megesett történetet illusztrációképpen: még csak papíron létező, igényes családi ház berendezésének megtervezésére adtam árajánlatot, amelyet ügyfelem jelentősen lealkudott. A feladat vonzó volt, így is vállaltam. Együttműködésünk több évig tartott és mindnyájunk megelégedésével ért véget. Búcsúzóul ügyfelem elmondta, fogalma sem volt róla, hogy ennyi munkával, időráfordítással jár majd a munkám, és ezzel átadta az eredeti, alkudozás előtti összeget.

Munkánk a kölcsönös bizalmon alapul. Ezért már az ajánlatkészítés előtt érdemes időt szánni a személyes találkozóra, ahol a közös munkához szükséges kölcsönös szimpátia megléte kiderül. Ha ez nincs, jobb más tervezőt keresnie az ügyfélnek. Amíg huszonévvel ezelőtt az internet hiánya határolta be a lehetőségeket, most éppen a bőség okozhat problémát ebben. Hiszen szinte minden lakberendező rendelkezik weboldallal, jelen van a Facebookon, esetleg blogja van stb. Hogy ott mit jelentet meg saját munkaként, az kérdéses lehet.

Az internet persze áldás, de megemlíteném néhány árnyoldalát, ami minket is érint. Gyakran hallom, olvasom, "kérj tanácsot, nézegess, dönts az üzletekben, aztán rendeld meg a neten, mert ott olcsóbb". Csak az ár számít? Az üzletek fenntartói, az ott dolgozók szaktudása, ideje, kedvessége, az erre fordított energia és pénz nem? Így lassan eltűnnek azok a szalonok, ahol mindezt megkapja az ügyfél. Százezres, esetleg milliós tételben vásárolni lakberendezési tárgyat anélkül, hogy a színét, anyagát, esetleg a kényelmességét, praktikusságát konkrétan megtapasztalnánk, rizikós. Gyakran felmerülő kérdés az is, miért külföldi példákkal illusztrálják a szakcikkeiket sokan. Miért kevés a megvalósult hazai lakások bemutatója? Tapasztalom a saját bőrömön, hogy a megjelentetett (szaksajtóban Facebookon stb.) bemutató anyag fogadtatása elég különös. Amennyiben egy család otthonáról van szó, érdemes hosszabban leírni, mi, miért történt, és ami a képeken látható, annak milyen előzményei voltak. De a hosszabb szöveget már nem szívesen olvassák el az emberek, anélkül reagálnak a látottakra. Ki így, ki úgy. Ha csak a képeket mutatjuk, akkor nincs magyarázat a miértekre, de ismét csak jönnek hozzászólások. Hol ilyenek, hol olyanok. Sok lakberendező társam, emiatt zárkózik el alkotásai bemutatásától. Van természetesen jogos, megszívlelendő kritika is, de a névtelenül, arctalanul odavetett negatív hozzászólásokon érdemes túllépni.

Végül meg kell említenem, hogy megbízható beszerzőhelyek és kivitelezők nélkül nincs színvonalasan megvalósult berendezési terv. A kipróbált, évek, évtizedek során bevált szakember kincs. Érdemes igénybe venni a szaktudását az olcsóbb, de gyakran megbízhatatlannak bizonyuló konkurenciával szemben.