Hirdetés
Építkezel? Felújítasz? A lakásodat rendezed be?
Ötlettár ikon

Megépült az első lakóház falazórobottal Magyarországon

A WLTR névre keresztelt építőipari segédeszköz alig négy hónappal magyarországi bemutatkozása után már élesben is bizonyított: a falazórobot kevesebb mint 3 nap alatt húzta fel egy családi ház falait Budapest XVIII. kerületében. Az eszköz hatékony megoldást kínál az építőipart sújtó jelentős munkaerőhiányra.

Éles teszten is sikeresen teljesített a hazai építőipar jelenlegi egyik legnagyobb innovációja. 2025 szeptemberében befejeződött az első olyan magyarországi lakóépület kivitelezése, amelynek teherhordó falait nagy részben robot építette fel. A Wienerberger, a cseh GreenBuild és a KM Robotics által közösen fejlesztett WLTR nevű falazórobot kevesebb mint 3 nap alatt egy 100 négyzetméteres családi házat épített szerkezetkész állapotig.

„A falazórobot működés közben nemcsak lenyűgöző, de mérnöki szemmel nézve is meggyőző. A kivitelezés sebessége és pontossága olyan szintű, amit kézi erővel nehéz elérni. A kivitelezői oldalról nézve ez nemcsak technológiai érdekesség, hanem egy jól tervezhető, költséghatékony és minőségbiztos megoldás” – mondta Vracaric Tihamér, a családi ház kivitelezését végző Berill Házépítő Kft. ügyvezető igazgatója.

WLTR falazorobot

A WLTR óránként akár 10 négyzetméter falat képes felhúzni, több mint 3 méteres magasságig dolgozik, és hozzávetőleg egy ötfős kőművescsapat kapacitásával bír. Az eszköz a Wienerberger által kifejlesztett Porotherm Robot Ready falazóelemekkel működik, amelyeket kifejezetten gépi beépítésre terveztek: a robot az elemeket a tervrajz alapján, milliméteres precizitással helyezi el – kiküszöbölve az emberi hibák lehetőségét és biztosítva a munka egyenletes minőségét.

„Különösen büszkék vagyunk arra, hogy a májusi bemutatót követően ilyen rövid idő alatt már egy éles kivitelezésen is bizonyíthatott WLTR Magyarországon. A sikeres éles teszt egyértelmű jele annak, hogy a technológia itthon is készen áll a szélesebb körű alkalmazásra. Célunk, hogy minél több hazai kivitelezővel megismertessük ezt a megoldást, és új szintre emeljük az építőipar hatékonyságát és digitalizációját” – mondta Potos János, a Wienerberger Zrt. kereskedelemért és marketingért felelős igazgatósági tagja.

A budapesti tesztprojekt tapasztalatai megmutatták, hogy WLTR nemcsak egy látványos technológiai újítás, hanem gyakorlati válasz az építőipar három legsúlyosabb kihívására is: a szakképzett munkaerő hiányára, a gyorsabb és kiszámíthatóbb kivitelezés iránti igényre, valamint az ágazat digitalizációs fejlődésére. Az eszköz használatával nemcsak a kivitelezési idő csökken drasztikusan, hanem a költségek is versenyképesek maradnak a hagyományos építési technológiákkal összevetve. A Wienerberger célja, hogy a robotizált falazás rövid időn belül széles körben is elérhető legyen a hazai kivitelezők számára, és ezzel új minőségi mércét állítson a magyar építőiparban.

Ez is érdekelhet

A Hörmann új generációs beltéri ajtói az otthon lelkévé válnak

JIKAclean MILA - a higiénia új dimenziót kap!

Murexin Toplevel aljzatkiegyenlítők - Biztos alapokon

Garantáltan alapos öblítés - A TurboFlush lehetővé teszi

Terekből életterek a Terrán legújabb díszburkolataival

Gyors, díjmentes, nagyságrendi számítás a Terrán TetőKalkulátorával!

Építkezzen okosan - Leier rendszerház akció

Szabad mozgás a fürdőben, avagy minden, amit tudnia kell az akadálymentesített fürdőszobákról

Multipor: fenntartható és hatékony megoldás otthona hőszigetelésére

Felújítás? Válaszd az Ytongot!

Megbízható szakembert keresel? Itt találod meg a legjobbakat!

Innovatív Leier Mintaház Szentendrén – Gyors és energiahatékony megoldás a jövőért

Ezt árulja el rólad a kerítésed

Kerítést tervezel? Ezt a 3+1 dolgot mindenképp gondold át előtte!

5+1 ok, amiért téglával építsd az otthonod

Fal csúcstechnológiával: ez a csiszolt tégla

Újragondolt építészet: fenntartható Ytong családi ház

Pala helyére pala? Tetőfelújítás szép és könnyű anyaggal

5 ok, amiért érdemes az Ytong lépcsőelem beépítését fontolóra venni

Ytong: ahol a minőség, a fenntarthatóság és az elkötelezettség találkozik

A világ legjobb téglaépületeit díjazták Bécsben

10 lakberendezési és felújítási „csodamódszer", aminek jobb, ha nem dőlsz be

Zártkertből otthon? Így építkezhet okosan és szabályosan

Nem akarsz éveket várni kőművesre? A Xella megmutatja, hogyan építsd meg saját házad falait