Hírlevél feliratkozás

Ha válaszolsz két kérdésre, személyre szabott tartalmakat küldünk neked.

Mikor tervezel felújítást?

Milyen témák érdekelnek?

Köszönjük a választ!

Add meg email címed!

Köszönjük a feliratkozást!

Építkezel? Felújítasz? A lakásodat rendezed be?
Ötlettár ikon

Személyre szabott kényelem

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy egy jól megtervezett okosház, úgy gondoskodik lakóiról, úgy óvja őket, mind egy őrangyal. Az alábbi történetből kiderül, hogy miért.

Ez a cikk több mint 2 éves. Lehet, hogy bizonyos része már nem aktuális.

Ellenőrizte a vacsora állapotát, majd szólt a vendégeknek, hogy asztalhoz lehet ülni. A kisebb gyerek már aludt, a nagyobbik pedig a szobájában tanult, miközben ők a férjével a nappaliban ültek; egy baráti párt láttak vendégül az este. Ismerőseik nem győztek csodálkozni, mennyi mindent tud az otthonuk – megérkezésükkor a „Körbevezesselek?” kérdésre adott igenlő válasz nem udvariaskodást, hanem valódi érdeklődést takart.

Ahogy bemutatták a baráti párnak azt a rengeteg dolgot, amit az okosház elintézett helyettük, ráeszméltek, tényleg mennyi mindenben van a segítségükre a technológia. A mindennapokban ez már szinte fel sem tűnt, annyira megszokták. De most, ahogy körbevezették ismerőseiket, ismét csak örömmel nyugtázták egykori döntésüket, hogy automatizálták otthonukat.

Intelligens otthon vezérlése

A barátaik annyira el voltak ragadtatva, hogy a vacsora közben a pár női tagja megpróbálta meggyőzni a férjét, hogy nekik is érdemes lenne belevágniuk egy hasonlóba, úgyis házépítést terveznek. Bár a férfinak is tetszett az okosház gondolata, nem volt meggyőződve róla, hogy az ő igényeiket is ki tudná szolgálni, hiszen nekik se gyerekeik, se kutyájuk, ráadásul olyan jellegű munkájuk van, hogy szinte nincs a héten két nap, amikor ugyanabban az időben kelnének fel vagy feküdnének le.

Erre válaszul csak annyit mondott, hogy „Mi sem ilyenkor szoktunk vacsorázni”, majd visszakísérte a vendégeket a nappaliba, közben pedig megnyomott egy gombot a távirányítón, amely bekapcsolta a szagelszívót a konyhával egybeépített étkezőben, lekapcsolta a villanyt, lehúzta a redőnyt, és lekapcsolta a fűtést.

A férfit azonban ez sem győzte meg – egy kicsit garasoskodó típus volt, szerette jól megnézni, mire adja ki a pénzét. A következő ellenérve tehát az volt, hogy ha egy automatizmus helyettük is elintézne mindent, valószínűleg ellustulnának. Ő csak nevetett, majd elmesélte, mennyit járnak kirándulni a gyerekekkel, játszanak a kutyával a kertben, és mivel sokkal kevésbé fáradtan fekszenek le esténként aludni, reggelente újult erővel, lelkesen vágnak bele a feladataikba.

Intelligens otthon

Ebben a pillanatban egy kattanás hallatszott: az automata az éjszakára készülve lejjebb vette a fűtést, majd a legnagyobb gyerek emeleti szobájában leeresztette a redőnyt. A pár hölgy tagja tett egy utolsó kísérletet férje meggyőzésére, és megemlítette, mennyit lehetne spórolni a fűtés automatikus lekapcsolásával, ugyanis velük rendszeresen előfordul, hogy este túl későn jut eszükbe lejjebb venni. Úgy tűnt, ez végre meggyőzte a férfit, aki – igaz, csak távozásuk után, a kocsiban – beismerte, hogy valóban a lehetőségek tárháza egy intelligens otthon, és egy sokgyermekes családnak éppúgy megkönnyíti az életét, mint egy fiatal vagy épp idősebb párnak.

forrás: elkoep

Népszerűek a témában

Mit jelent az okosotthon?

A kocka el van vetve - A Hörmann okosotthon vezérlője új dimenziókat nyit otthonunk vezérlésében

6 tipp, mely segít a villamosenergia fogyasztás csökkentésében

Ez is érdekelhet

TwistFlush[e³]: maximális örvénylő teljesítmény vonzó áron

Paradox DB7 Doorbell – riasztórendszer kicsit másképp

Fedezd fel te is a JNF időtálló és komplex megoldásait!

Önfeledt grillezés a pergola alatt

AREZZO design PALMFIELD szabadon álló gun metal kádtöltő csaptelep

Új Juno eszköztárolóházak a Hörmanntól

Laufen Cleanet bidéfunkciós WC-k

Rétegrend javaslatok a tökéletes burkolatokért

Kiváló öblítési teljesítmény

Vidéki Otthonfelújítási Program: most érdemes a tetőt korszerűsíteni

Gyors, díjmentes, nagyságrendi számítás a Terrán TetőKalkulátorával!

Leier Rendszerház ajándék térkővel és kerítéssel az építkezőknek

Épül a tető? Csak rendszerben!

Zuhanykabin ötletek – hogy a fürdőszoba is ízléses legyen

A beltéri árnyékolók a lakberendezés fontos elemei

A világ legzöldebb masszázsmedencéi a Wellistől

A kocka el van vetve - A Hörmann okosotthon vezérlője új dimenziókat nyit otthonunk vezérlésében

6 tipp, mely segít a villamosenergia fogyasztás csökkentésében

Hová szökik az áram? – Rangsoroltuk a 10 legnagyobb villamosenergia-fogyasztót a háztartásunkban

BlueEye applikáció, riasztórendszer távelérés a telefonon

Mit tehetünk túlmelegedés ellen? A beltéri klíma javítása energiahatékony módon

10 érv a sugárzó fűtés mellett

Termosztáttal alacsonyabb lehet a rezsi számlánk - Nélkülözhetetlen eszköz az otthoni energiahatékonysághoz

Hőszigetelés ipari kapuval? Így csökkentenek költséget a Hörmann megoldásai