Építkezel? Felújítasz? A lakásodat rendezed be?
Ötlettár ikon

Kilincs a stílus szolgálatában

A mindennapok során fel sem merül, hogy egy ajtó létezhet kilincs nélkül, hiszen a kettő csakis együtt értelmezhető. Azonban hiába a kilincs, ha az sem megjelenését, sem funkcióját tekintve nem illik az ajtóhoz, tágabban értelmezve pedig az enteriőrhöz.

Ez a cikk több mint 2 éves. Lehet, hogy bizonyos része már nem aktuális.

Az ajtón a kilincs két esetben válik feltűnővé: az egyik, ha stílusidegen az adott környezetben, a másik, ha a használata nehézkes, nem praktikus és harmadik esetben, ha Olivari kilincsről van szó. Máskülönben olyan természetesnek vesszük a jelenlétét, mintha mindig is a helyén lett volna. Pedig azt, hogy a látszólag elhanyagolt terület mégis mekkora figyelmet érdemel – és szerencsére kap is – nagyon jól szemlélteti, hogy korunk legnevesebb designerei is tervezésre érdemesnek tartják.

Említsük rögtön az elsők között Giorgietto Giugiarot, aki olyan márkáknak tervezett, mint az Alfa Romeo, Ferrari, Fiat, Cadilac, Audi, BMW, de a tervezőasztalán született már háztartási gép a Gorenjének is. Irodája, az Italdesign tiszteletét tette az Olivarinál is, így jött létre a Pitagora, a Pitagora Q és a Tecno kilincs. Jól látszik, hogy Giugiaro kilincsei a tervező minimalista szemléletét tükrözik: geometrikus és szilárd formákból építkeznek.

Olivari Pitagora kilincs

Olivari Pitagora Q kilincs

Olivari Tecno kilincs

A közelmúltban elhunyt építész-tervező Zaha Hadid egyik munkája ugyancsak felfedezhető az Olivari kínálatában. Ez pedig nem más, mint a Chevron kilincs, melyet Hadid első new yorki projektje ihletett. Ugyanazok a finom görbületek, lendületes ívek jelennek meg a kilincsen, ezek teszik dinamikussá a tárgyat.

Olivari Chevron kilincs

Daniel Liebeskind építész nevéhez a Nina és a Denver kilincsek megalkotása fűződik. A tervező jellegzetes vonalvezetése, melyet többek között a berlini Zsidó Múzeumon és a Royal Ontario Múzeumon is felfedezhetünk, megjelenik a kisebb tárgyakon is. A rendkívül modern karaktert az anyag elvékonyításával éri el.

Olivari Nina kilincs

Olivari Denver kilincs

Az olasz építész és formatervező, Piero Lissoni, aki egyébiránt az egyik leginkább minimalista alkotó, több bútorgyárral is együtt dolgozik. A Cassina és a Kartell számos kultikus darabja került ki a keze alól.

Az Olivari neki köszönheti rendkívül népszerű Link névre keresztelt kilincsét, mely a minimál formavilág ellenére tradicionális jegyeket, legömbölyített, finom ívben végződő éleket is magán visel.

Olivari Link kilincs

A posztmodern Alessandro Mendini az egyik legnagyobb név a tervezői szakmában. A Groninger Múzeum ugyanúgy a munkái közé tartozik, ahogy a Proust karosszék, vagy a Cartier, a Hermés és a Swarovski ékszerei. Az Olivarinál olyan darabokkal büszkélkedhetnek, mint a Time, a Space, a Time Q és a Space Q, valamint a szemre és tapintásra is műremekként leírható Aurora kilincsek.

Olivari Time kilincs

Olivari Space kilincs

Olivari Aurora kilincs

A formatervezés holland fenegyereke Marcel Wanders munkáin a csúcstechnológiás gyártási módszerek érhetők tetten, ezeket ötvözi csúcstechnológiás anyagokkal. Nem történt másképp ez az Olivari részére tervezett kilincsek esetében sem a Crystal család Royal és Diamond darabjai a luxus megtestesítői, míg a Dolce Vita egy ízig-vérig minimalista, ugyanakkor rendkívüli igénnyel megalkotott darab.

Olivari Crystal Royal kilincs

Olivari Diamond kilincs

Dolce Vita kilincs

Jól látható, hogy az Olivari kilincseivel a legmagasabb szintű, kultikus designer termékek költöznek otthonunkba.

http://www.olivari.it/

Ez is érdekelhet

Helytakarékos építészeti megoldások modern enteriőrökhöz

A Hörmann új generációs beltéri ajtói az otthon lelkévé válnak

JIKAclean MILA - a higiénia új dimenziót kap!

Murexin Toplevel aljzatkiegyenlítők - Biztos alapokon

Garantáltan alapos öblítés - A TurboFlush lehetővé teszi

Emberléptékű városok – a térkő mint a közösségi terek kulcsa

Gyors, díjmentes, nagyságrendi számítás a Terrán TetőKalkulátorával!

Építkezzen okosan - Leier rendszerház akció

Útmutató a kádvásárláshoz - majdnem minden, amit döntés előtt át kell gondolnia

Ravak Roll - Professzionális tolóajtós zuhanykabin

Falazzunk együtt: új online tudásbázis a tudatos önépítőknek

Ermetika xREVERx – Az univerzális nyitásirányú tapétaajtó, ami alkalmazkodik hozzád

Tetőablak kiegészítők: funkció és esztétika

Élet a tetőablakon túl: különleges megoldások a tetőtér maximális kihasználásához

Tetőablak kisokos: minden, amit a tetőtéri ablakokról tudni kell

Ablakválasztás az év trendszínéhez: itt a természetes hatású Mocha Mousse

Ajtók újragondolva – a minimalizmus és az elegancia találkozása

Minimalista kialakítás ajtótok nélkül: elegáns Pivot ajtók a Hörmanntól

Ajtók a padlásra, pincébe, műhelybe, kazánházba

Tanácsok a garázskapu tisztításához a Hörmanntól

Hatékony épületelem vagy a lakberendezés része: ilyen a modern ablak

Új otthonfelújítási program – most lesz érdemes házbejárati ajtót és garázskaput cserélni

Ablaktrendek 2024: kéz a kézben dizájn és teljesítmény

Hogyan válaszd ki a tökéletes zuhanykabint?