Hirdetés

Elégedetlenek a magyarok otthonuk állapotával

Minden második magyar tart attól, hogy otthonában nem elegendő a természetes fény, így egészsége veszélyben van – derült ki a VELUX Cégcsoport Healthy Homes Barometer kutatásából. Az otthonok 40 százaléka felújításra szorul a benne élők szerint, ötből négy lakásban pedig akkor is mesterséges világítást kell kapcsolni, amikor kint még világos van. A természetes fény hiánya nemcsak az egészségre káros, de a háztartások áramszámláját is terheli, ökológiai lábnyomát pedig növeli.

A magyarok fele 8-12 órát, harmaduk 12-18 órát, tízből egy pedig csaknem az egész napot otthon tölti egy átlagos hétköznapon a VELUX Cégcsoport Healthy Homes Barometer kutatása szerint. A felmérés rávilágít, hogy az ingatlanok, illetve a benne élők egészségügyi állapota között egyértelmű összefüggés van. „A természetes fény hiánya például számos negatív hatást gyakorol az emberekre – mondta Őz Beáta, a VELUX Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója. – A depresszió, a rossz közérzet, a fáradékonyság, a látásproblémák, a fejfájás és a koncentrációzavar mind összefügghetnek a természetes fény hiányával, és ezzel párhuzamosan a mesterséges világítás használatával.” Minden második magyar tart attól, hogy otthonában nincs elegendő természetes fény, így egészsége veszélyben van. „A természetes fény mennyiségének növelésére ma már számos megoldás létezik. Ahol lehetséges, ott egy vagy több tetőtéri ablak, vagy épp fénycsatornák beépítésével megsokszorozhatjuk a nappali fényt, s ez által csökkenthetjük a mesterséges világítás használatát is” – ismertette a lehetőségeket Őz Beáta.

A VELUX Cégcsoport Healthy Homes Barometer kutatás eredménye

A felmérés szerint a legtöbben egyébként az egészségi állapotuk javítása érdekében az otthonuk tisztántartására fordítanának nagyobb figyelmet, valamint gyakrabban szellőztetnének. A praktikák között még népszerű a páramentesítő berendezés használata, a lakásban való dohányzás megszüntetése, illetve a textíliák mennyiségének csökkentése – például padlószőnyeg helyett járólap lefektetése. A jelenlegi lakhatási körülményeivel minden harmadik magyar csak mérsékelten, minden tizedik viszont egyáltalán nem elégedett a felmérés alapján. Továbbá arra is fény derült, hogy a megkérdezettek 31 százaléka szerint csak korlátozottan, míg 15 százaléka véli úgy, hogy otthona egyáltalán nem támogatja a saját egészségügyi állapotát. „A kutatás tanúsága alapján ötből két magyar otthon felújításra szorul a benne élők szerint” – mondta a VELUX Magyarország Kft. ügyvezetője. Az esetleges átalakítás, renoválás fő szempontjai a magyarok körében a lakók jólétének javítása, az energiafelhasználás, s ezen keresztül a fenntartási költségek csökkentése. A sort egyébként az ökológiai lábnyom mérséklése, a beltéri klíma javítása, az önellátóság megteremtése, a tulajdon értékének növelése és a természetes fény mennyiségének növelése követik.

Több természetes fény, alacsonyabb rezsi

A természetes fény bevezetése egyébként nemcsak a jó közérzet, egészségügyi állapot és jobb teljesítmény kulcsa, de a „rezsicsökkentés” eszköze is lehet. A természetes fény hiánya ugyanis több mesterséges fényforrás használatát eredményezi. A felmérésben résztvevők 40 százaléka saját bevallása szerint túl sok mesterséges fényt használ. A válaszadók 80 százalékánál akkor is fel kell kapcsolni a lámpát, ha kint még világos van. „Ha az életterünket úgy alakítjuk ki, hogy a természetes fényt megfelelő módon bevezetjük otthonunkba, csökkenthetjük a mesterséges világítás használatát, és ez által az áramszámlánkat is. Utóbbi nemcsak pénztárcabarát megoldás, de az energia megtakarításával egyúttal a háztartás ökológiai lábnyomát is csökkentjük” – tette hozzá Őz Beáta.

A VELUX Cégcsoport Healthy Homes Barometer kutatás eredménye

A kutatás hátteréről:
A Healthy Homes Barometer páneurópai felméréssorozat 14 országra terjed ki, amely az otthon és az egészség kapcsolatát vizsgálja. A felmérésben 1000 magyar otthontulajdonos vett részt. A vizsgálatokról és a vizsgálati módszerekről további háttér-információt a velux.com/health oldalon talál.

Kapcsolódó cikkek

Így dobd fel az otthonod a karantén alatt – A Hörmann tippjei felújításhoz, átalakításhoz

Ez az időszak kiváló alkalomként szolgálhat a már régóta halogatott lakásfelújításra vagy az időszerű karbantartásra. Apróbb változásokkal, saját készítésű lakásdekorációs megoldásokkal költséghatékony módon varázsolhatjuk hangulatosabbá és meghittebbé otthonunkat.

EGLO lámpakínálat felsőfokon

Az EGLO egyedülálló szolgáltatásokkal és szokatlanul gazdag kínálattal áll a vásárlók rendelkezésére. Szinte minden megtalálható, amit a világítással kapcsolatban keresünk: kül- és beltéri lámpák különféle stílusban, technikai újdonságok, különleges fényforrások és tartozékok. Az EGLO közel 7000 darabos évente megújuló kollekciójának számos terméke elérhető az EGLO Bemutatótermeiben és Lámpaszalonjaiban, valamint az országszerte megtalálható EGLO SHOP in SHOP partnerüzletekben.

Így őrizzük meg a tisztánlátásunkat karantén alatt is - Ablaktisztítási és karbantartási tippek egy profitól

A szakértő szerint, ha évente legalább kétszer megpucoljuk a nyílászáróinkat, megerősíthetjük hasznos tulajdonságaikat és élettartamukat is meghosszabbíthatjuk.

Érintésmentes ajtóval a fertőzések terjedése ellen

A makacs kórokozók könnyen rátelepedhetnek az általunk leggyakrabban használt felületekre, például az ajtókilincsekre. A betegségek terjedésének elkerülése érdekében javasolt érintésmentes ajtók felszerelése.

Igényes munkakörnyezet az egészségmegőrzésért

Ipari környezetben nem csak a biztonság és a kényelmesen kialakított gépi berendezés játszik központi szerepet, az igényes munkakörnyezet megteremtése is legalább annyira fontos a munkavállalók számára.

Miért válasszunk tolóajtót?

Röviden összefoglalva azért, mert ez az egyik leginkább helytakarékos és könnyen kezelhető, emellett pedig esztétikus nyílászáró. De tekintsük át ezt a témát kicsit bővebben!

Stíluskalauz beltéri ajtókhoz

A beltéri ajtó a helyiségek egyik meghatározó belsőépítészeti eleme, ezért kiválasztása kiemelt figyelmet érdemel.

Fürdőszoba Kiállítás | 2020 | Mezítláb a Párisi udvarban - KROKI stúdió

Virtuális túra a felújított Párisi udvarban kialakított, ötcsillagos hotel fürdőszobáiban

Tetőablak helyhez és funkcióhoz igazítva

A szakemberek Európa-szerte szívesen dolgoznak olyan tetőablakokkal, melyek a műszaki követelmények mellett a magán és intézményi beruházók különféle dizájn elvárásait is kielégítik. Legyen szó elavult tetőablakok cseréjéről, vagy a tetőablak egy épületrész rendeltetéséhez való illesztéséről, a Roto méretben, anyagban és funkcióban egyaránt kellő rugalmasságot kínál.