Csupa elégedett építkező! Itt van már a Kánaán? – avagy hogyan lehetünk elégedettek néhány évvel az építkezés után is? A jelen vagy a jövő igényeinek feleljen meg a házunk?
Miközben Magyarországon mindenki szidja az építőipart (bárkivel beszélek, mindenkinek van valamilyen rémisztő története kóklerekről, borzalmas mesterekről, rémálomszerű felújításról), addig mostanában meglepő tapasztalatokat szereztem.
Különböző fórumokon – bemutatókon, vásárokon – beszélgetve olyan építkezőkkel, akik most készülnek el új családi házukkal, azt tapasztaltam, hogy többé-kevésbé mindenki elégedett volt!
Ekkorát javult volna az utóbbi időben az építőipar hazai átlagszínvonala? Vagy valami más lehet a dolgok mögött? Elkezdtem gondolkozni :-D – és a következőkre jutottam.

Az elégedettség és elégedetlenség különböző fázisai
A beszélgetések során az kiderült, hogy az építkezők – a még ma is általánosnak mondható hazai szokás szerint – maguk szervezték az építkezésüket. Információkat gyűjtöttek az Interneten, maguk kerestek szakembert, maguk tárgyaltak velük, részben még az anyagot is maguk vették meg. (Azért ettől függetlenül a fővállalkozásba kiadott építkezések száma egyértelműen nő.)
Mindenképpen a magyar építőipar fejlődésére (tisztulására?), a megrendelők igényszintjének növekedésére utal, hogy beszélgetőtársaimnál ez a szervezési munka alapjában véve sikeresnek bizonyult.
Nem voltak drámai, idegtépő események az építési folyamatban, az elmondás szerint a szakemberek megbízhatóan dolgoztak, az elkészült házban nincsenek látványos hibák. A nyilvánvaló, azonnali elégedetlenség forrásai ugyanis éppen az itt felsoroltak ellenkezői lennének: láthatóan pocsék minőség, tesze-tosza, a meglevő jót is elrontó, a felelősséget egymásra hárító „szakemberek”, költségtúllépés, megbízhatatlanság, állandó viták és idegeskedés az építkezés folyamán.
Bevallom, én is a beszélgetőtársaimhoz hasonló elégedett építkező voltam 7–8 évvel ezelőtt. Az elégedetlenségnek van azonban egy ennél rejtettebb, alattomosabb változata is…




