Hirdetés

A jövő vízmelegítői

Az igényességünk egyik mutatója, hogy keressük a legkorszerűbb használati eszközöket, melyek évekkel előre vetítve is optimálisan teljesítik igényeinket. Így van ez a háztartásunkat kiszolgáló vízmelegítő esetében is. Vásárláskor, illetve már a kiválasztáskor a jövőnek tervezünk, hisz olyan terméket szeretnénk, melynek korszerűsége hosszú évekig nem évül el, és meghibásodás nélkül szolgálatunkra áll.

De mit is nevezünk ma korszerűnek? Manapság talán az energiahatékonyságot, benne a pénztárca kímélő kevés fogyasztást, a minél szélesebb komfortot, a kényelmi technikai újításokat, a környezet minél kisebb szennyezését, azaz a legkisebb ökológiai lábnyomot, a későbbi újrahasznosíthatóságot, és nem utolsó sorban a megfizethető reális árat.
Ezzel együtt, vízmelegítő vásárlásakor figyelembe kell venni a házban található szaniterek, csapok, mosdók, zuhanyzók számát, ehhez igazítva a melegvíz-tároló literben kifejezett űrtartalmát és elektromos teljesítményét, hogy ezek melegvíz-igényét egyszerre ki tudja szolgálni. Az esztétika és a programozhatóság is szerepel már az igények listáján, hiszen ezek az elvárások már ma sem számítanak luxusnak.
A jövő vízmelegítőjétől is elsősorban nyilván azt várjuk el, hogy meleg‑vizet adjon, de nem mindegy, ezt hogyan teszi. Olyan vízmelegítő készülékek vannak már most is a piacon, melyek tulajdonságai megfelelnek a korszerű jövőképnek.

Ariston vízmelegítő

Minél kevesebb energiával

Az új fejlesztésű vízmelegítők akár 20 százalék energia megtakarítást is eredményezhetnek. A rendszer optimalizálja a melegvíz-előállítást és minimalizálja az energia-veszteséget. Az ECO szisztéma megtanulja a felhasználói szokásainkat, memória kártyán ciklikusan eltárolva, hogy napszakok szerint is, általában mikor és mennyi meleg vizet használunk. A ciklus azon részében, amikor nem veszünk fel meleg vizet (alvás, munka), a beállított érték 70 százalékáig, csökkenti a víz hőmérsékletét. Mire hazaérünk, vagy felkelünk, a vízmelegítő ismét elkészíti a megfelelő hőmérsékletű vizet. Beállíthatjuk a kívánt napi zuhanyzási időpontokat (2 db) így az időpontok ismeretében a készülék a legtakarékosabb módon kapcsol ki- és be. Ezt követően a rendszer olyan mennyiségben és olyan időszakban állít elő meleg vizet, amikor előre láthatólag a leginkább szükségünk van. Egy nagyobb pancsolás, vagy extra vízvételezés esetére az ECO mindig fenntart egy minimum biztonsági hőmérsékletet (45 °C), ezzel garantálva azt, hogy bizonyos mennyiségű meleg víz mindig rendelkezésre álljon.

Ariston vízmelegítő

Dupla tartály – Zuhany azonnal

Az új fejlesztésű készülékekben két különálló vízmelegítő tartály biztosítja a víz jobb rétegződését, ez pedig lehetővé teszi az első zuhanyozáshoz szükséges felfűtési idő csökkenését, ezzel csökken a várakozási idő is. A tartályok egymástól függetlenül is vezérelhetők. A „zuhany‑kész” funkciónak köszönhetően a készülék jelzi, ha az első tárolóban levő víz hőmérséklete elérte a beállított értéket. Így egy 50 literes vízmelegítővel 15 percet (21 százalék), a 80 literessel 1 órát (51 százalék), a 100 literessel pedig 1,3 órát (60 százalék) takaríthatunk meg. Ezzel nem csak az idő, hanem az elektromos áramfogyasztás is kevesebb lesz. Ez a dupla tárolós megoldás lehetővé teszi a hideg és a meleg víz jobb keverését. Egy csapolással több meleg vizet lehet kivenni a vízmelegítőből a hagyományos, azonos űrtartalmú készülékhez képest, mivel a készülék nem a teljes tároló vizét hűti vissza a zuhanyozás után, hanem csak az egyik osztott tartályét. Ennek köszönhetően egy 50 literes bojlert akár ugyanúgy lehet használni, mint egy 80 literest (felhasználási szokástól függő adat). A Velis vízmelegítők mindegyik tárolója saját magnéziumanóddal és fűtőszállal rendelkezik – amelyikből nyerjük a vizet,1,5 kW-os, amelyikbe pedig a hálózati víz érkezik, 1,0 kW-os teljesítménnyel működik. (A magnéziumanód a vízkő ellen védi a tárolót.)

Naponta +1 ingyen zuhanyzás

A Nanomix elnevezésű rendszer a beáramló vizet elterelő, új tervezésű beömlőcsőnek köszönhetően egy ugyanolyan űrtartalmú hagyományos vízmelegítőnél akár 10 százalékkal több meleg vizet képes előállítani. Minden melegítési ciklus végén akár 15 literrel több 40 °C-os víz áll rendelkezésre, ezzel növekszik a felhasználók komfortérzete.

Ariston vízmelegítő

Nincs több „elfüstölés”

A vízmelegítők NTC alapú vezérléssel rendelkeznek. Termosztát helyett egy NTC érzékelő figyeli a hőmérsékletváltozást, és ad jelet a készüléknek a tárolt víz felmelegítésére. Így nem fordulhat elő, hogy a rendszer „elfüstöljön”, azaz a fűtő spirál kiégjen. (Ez akkor következik be hagyományosan, amikor az üres berendezést tévedésből bekapcsolják).

Ariston vízmelegítő

Védelem a baktériumok ellen

A legionella megbetegedések elkerülése érdekében a készülék havonta egyszer 60 ˚C fölé emeli a tárolt víz hőmérsékletét, elpusztítva ezzel a kórokozókat.

Lakberendezés‑barát készülékek

A korszerű vízmelegítők igényes lakberendezési elképzelések esetén is jól beilleszthetőek bármilyen enteriőrbe. Vízmelegítőt általában nem a helyiségek adottságai vagy színvilága alapján szoktunk választani, ezért gyakran az okoz fejtörést, hogy tudjuk hatékonyan elrejteni szem elől a nem túl esztétikus modelleket, hogy ne rontsák az összképet. Ezek az új konstrukciók vízszintesen vagy függőlegesen is szerelhetők, extra laposak, mélységük pedig mindössze 27 cm, így akár egy konyhai felső szekrénybe is belefér, ha úgy döntünk, hogy el szeretnénk takarni.

Ariston vízmelegítő

Letisztult, elegáns megjelenésükkel a legtöbb enteriőrben jól mutatnak. Az 50, 80 és 100 literes készülékek tervezésénél sikerült megtalálni a dizájn és az energiahatékonyság közötti egyensúlyt, így nemcsak kapacitást és melegítési ciklusokat, hanem kétféle színt is választhatunk, a hagyományos fehéret, vagy krómozott felületet.
Az Ariston új vízmelegítő-családjához a Velis Plus és a Velis Inox készülékek tartoznak, melyek a jövőt idéző extra funkciókkal rendelkeznek.

forrás: Ariston

 | 
Kapcsolódó cikkek

Tetőfelújítás vagy új tetőszerkezet? Így kérjen ajánlatot!

Átszellőztetett homlokzati hőszigetelés ISOTEC Falpanelekkel

Otthonfelújítási támogatástól az építőanyag vásárlásig – Ezentúl mindezt egy helyen intézhetjük!

Hővisszanyerős szellőztető rendszer árkalkulátor

Zuhanyzó máshogy: stílusos megjelenés, egészséges környezet a Radawaytől

RADAWAY 2021: zuhanykabin-megoldások az újdonságok erejével

A lakosság a legnagyobb energiafogyasztó

Otthoni wellness élmény: zuhanykabinok, zuhanypanelek és fejzuhanyok

Most éri meg igazán szigetelni - Az állami lakásfelújítási programmal akár egy nap alatt 25 százalékkal csökkentheti fűtési költségeit

Trendi, energiahatékony zöldtetők - Fejünk felett épülhet a zöld jövő

Energia- és pénz megtakarítás tudatos házkialakítással. Szakértők szerint a tudatos választás akár már 5 éven belül is megtérülhet a rezsiköltségekben

Kandalló – soha nem megy ki a divatból. Új anyagok, innovatív tűzterek, energiatakarékosság

Checklist - Mire gondoljunk a fürdőszoba tervezéskor, felújításkor?

Esztétikus és biztonságos zuhanytálcák a Radawaytől

Lásd, érezd, és kérdezz! – Egy helyen minden, ami zuhanyzó, fürdőkád és jakuzzi

Pluszenergiás irodát épít az Austrotherm

Az anyagon túl: az energiamegtakarítás komplex kérdés

Termosztátos és Dual Control zuhanyrendszerek – Kényelem és energiatakarékosság a fürdőszobában

Vásárlási listák
További vásárlási listák