Joggal elvárható, hogy a mai mikroelektronikai fejlettség mellett megbízható szenzorok, illetve riasztók álljanak rendelkezésre a gázkészülékeink közelében az emberi élet védelmére. Nem is csalódunk, ha körülnézünk a CO-vészjelző piacon, ránézésre elég kellemes választék tűnik fel. A helyzet azonban nem ilyen egyértelmű és kicsit sem megnyugtató.
Gyilkos körülmények
Harminc-ötven áldozat leli halálát szén-monoxid-mérgezés miatt hazánkban évente, ötszáz-ezer fő mérgezéses tünetek miatt kórházi ellátásra szorul. Százezres nagyságrendűek a múló rosszullétek, a veszélyes gáz kis koncentrációban is fejfájást vagy asztmát okozhat. Lehet, hogy éppen a barátságos, összkomfortos lakásunk fenyegeti alattomosan életünket? A gázfűtés használata bizonyos nem átgondolt technikai körülmények között, a gyilkos CO-gáz létrejöttét, és a lakótérbe visszajutását eredményezi. A mérgezés alapvetően a nyílt‑égésterű készülékeknél (gáz‑cirkó, gáz‑bojler) fordul elő, ahol az égéshez szükséges oxigént a lakótérből veszik. Ha ez a légáramlás akadályoztatva van, az égés tökéletlen lesz és CO keletkezik, ami a lakásba visszaáramolva és belélegezve halálozást, jobb esetben súlyos rosszullétet okoz.
Hamis biztonság
A hitelesített körülmények között elvégzett tesztek igazolják, hogy a legjobb (10 ezer forintnál drágább) készülékek időben jelzik a szén-monoxidot, de így is némi bizonytalansággal dolgoznak, a gyengébb pár‑ezer forintos riasztók viszont gyakorlatilag megbízhatatlanok. Sajnos a CO-érzékelő dobozára bármilyen hitelesnek tűnő szöveg odaírható. Nincsenek stabil gyártók, típusok, évente jelennek meg ugyanazok a termékek más‑más márkanévvel, áttervezett burkolattal. Sokszorosa fogy az olcsó készülékeknek, a megbízható drágább típusokhoz képest.
- Szakemberek tanácsolják, hogy lehetőleg épületgépészeti szaküzletből vásároljunk ilyen riasztót, gondosan olvassuk el a használati utasítást, és a beszerelést bízzuk szakemberre.
- Ha kedves a magunk és a családunk élete, akkor ne elégedjünk meg a legolcsóbb típusokkal.
- A készülékek valódi minőségébe nem látunk bele, hamis biztonságérzetet keltenek, viszont ezek a készülékek is többet érnek a semminél. A nyílt égésterű készülékekkel ellátott, veszélyeztetett háztartások 85 százalékában azonban semmilyen vészjelző sincs!
- További rizikótényező, ha az elemes készülék lemerül. Ha a kazán az áramhálózatról működik, akkor olyan CO-mérőt érdemes választani, amely még a veszélyes CO-koncentráció kialakulása előtt lekapcsolja a kazánt, és a veszély megszűntével azt vissza is kapcsolja.
Hatósági vizsgálatok
- A kazánokkal, fűtőberendezésekkel ellentétben Magyarországon semmilyen akkreditált laboratórium és hatóság nem vizsgálja be a szén-monoxid-mérő készülékeket. A Víz, gáz, fűtéstechnika (VGF) című szaklap tesztjén tizenegy típust vizsgáltak be, amelyek az újság információi szerint a legtöbben vásárolnak.
- A tesztnek az a tömör tanulsága, hogy üzemképes riasztó mellett is érhet valakit halálos szén-monoxid-mérgezés.
- A Víz-, Gáz-, Fűtéstechnika közérdekű bejelentését követően és a szaklap által szolgáltatott információkra is támaszkodva a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség lefolytatta saját vizsgálatát a CO-vészjelzők körében.
- Magyarországon egyetlen készülék típus látja el megbízhatóan feladatát, és akkor riaszt amikor kell!
- A CO-vészjelző gyártói zömében nem tartják be a harmonizáló szabványt, csak rányomják a CE jelzést a dobozra. Se ellenőrzés, se szankció, ezeknek életet védeni hivatott készülékeknek az esetében.
- A vizsgálatok eredményére a szakma is döbbenten reagált, és néhányan a tesztekben rosszul teljesítő CO-vészjelzők forgalmazói meg is kérdőjelezték annak tisztaságát.