Hirdetés
Építkezel? Felújítasz? A lakásodat rendezed be?
Ötlettár ikon

Szakértők

Társasház

Tisztelt Szakértő!

Egy négy emeletes társasház első emeleti szélső lakásában lakom.
Alattam nagyrészt tároló helyiségek vannak, melyek közül a szélsőben eredendően egy nagy méretü fűtőtestet helyeztek el.
(ameddig ez működött semmi problémám nem volt)
Ez a radiátor időközben tönkrement, s a közös képviselő egy kisebb teljesítményűre cserélte, majd költségtakarékosságból
ezt is időnként lezárta.
Felette lévő szobám lényegesen hidegebb lett,
szélső falán alul a parketta felett penészfoltok jelentek meg, majd a legszélső sarokban a tapéta időnként benedvesedik.
Most a radiátort leszerelte és a tároló helyiség plafonjára 5 cm-es (az ablaknyílás ennyit engedett) ill. 10 cm-es hungarocell került felragasztásra.
Egyesek szerint ez nem oldja meg a problémát, mivel a szélső
hideg fal továbbra is felvezeti alulról a hideget.
Mit tehetek?

Köszönettel
Válaszok (1)
  • Elfogadott válasz

    2014. február 23. - 08:45 - #permalink
    Kedves Tóthné!
    Azt sajnos nem tudja kikényszeríteni jogi eszközökkel, hogy a szomszédos ingatlan tulajdonosa fűtse a saját ingatlanát, így feltehetően csak a saját lakásának a javítása - szigetelés stb - vezethet eredményre.
    Üdvözlettel
    dr.Nagy Zoltán ügyvéd

    Kapcsolódó hivatkozások:

    1. http://ingatlanjog.hu
    A válasz jelenleg minimális Megjelenítés