Építkezel? Felújítasz?A lakásodat rendezed be?
Ötlettár ikon
Közelgő események

4 rafinált ötlet lakás színezéshez

A lakásfelújítás során előbb-utóbb sor kerül a szín választásra: milyen legyen a falak, a burkolatok, a bútorok, a textíliák és a kiegészítők színe? Kikerülhetetlen téma, ám sokan még attól is visszarettenek, hogy letegyék voksukat egyetlen szín mellett. Talán ez az egyik oka annak, hogy a neutrális bézs igen népszerű. De miképpen válasszunk színeket, melyeket biztosan szeretni is fogunk? Szabályokkal nem, de néháy néhány trükkel szolgálhatunk, melyek megkönnyítik a választást.

Ez a cikk több mint 2 éves. Lehet, hogy bizonyos része már nem aktuális.

1. A kedvenc szín

Kezdetnek olyan színt válasszunk, melyet a legjobban kedvelünk. Jó kiinduló pont lehet az a szín, amelyik gyakran feltűnik a ruháinkon, amit évek óta mindig szívesen viselünk, vagy az, amihez sok kellemes emlékünk fűződik. A szélsőséges irányzatokat, trendeket, mint például a neon zöld, ilyenkor célszerű figyelmen kívül hagyni.

Kék színű lakás

2. A különböző tónusú, illetve egy erősebb/gyengébb telítettségű szín kiválasztása

Ez azt jelenti, hogy az első színválasztásunk mellé választunk két újabbat, ugyanabból a színből kiindulva. Az egyik esetében a választott szín tónusán változtatunk fehérrel, vagy feketével, a másik színnél a telítettségben vagy árnyalatban legyen kis mértékű eltérés. Az igazán természetes hatású szobákban nem tökéletes a színpaletta, azaz a színek nem a választott szín fehérebb és sötétebb tónusai.

Kék színű lakás

3. Meleg – hideg színek egyensúlya

A kiegyensúlyozott szobabelsőhöz keverni kell a meleg és a hideg színeket. Melyek ezek? Ha a színkört megfelezzük, akkor pontosan láthatjuk, hogy melyik félkörön helyezkednek el a hideg, illetve a meleg színek.


Kékek, zöldek, lilák  a hűvösebb, míg a narancs, sárga, barna, vörös és rózsaszín  a melegebb hatásúak. Általában a hideg színek nyugtató, míg a meleg tónusok élénkítő, energizáló érzést keltenek.

Színkör

Ha a szobában túl sok a hideg szín, akkor a szobát is hidegebbnek érezzük.

Hideg színek

Ha csak szürke színeket használunk a szobában, a hatás semleges, mivel a szürke se nem meleg, se nem hideg hatású.

Szürke színű lakás

Az érem másik oldala, amikor a szobában túl sok meleg színt használnak. Az eredmény így kissé zsúfoltnak tűnik.

Meleg színű lakás

A barátságos, hívogató szobában a meleg és a hideg színek kiegyensúlyozott kombinációja található meg, de nem feltétlenül szükséges, hogy egyenlő arányban legyenek jelen a térben. Például ha a kék színt választottunk alapszínnek, ami egy hideg hatású szín, meleg színnek lehet választani mellé egy meleg árnyalatú fabútort, fapadlót, réz, vagy bőr anyagokat lámpákon, kisebb bútorokon.

Színminta

4. Kiegészítő szín választása

Ez az a szín, amit mindig lehet változtatni hangulattól, évszaktól függően. Ökölszabály, hogy olyan színt kell választani, ami a színkörön szemben áll az elsőnek választott kedvenc színnel, a példánkban a kékkel a meleg színek között a narancssárga áll szemben. Hasonlóan jó választás lehetne a sárga, piros, pink, sárgás zöld árnyalatai.
Fontos, hogy a sok szín = sok kontraszt = vibráló, zsúfolt hatású a szoba.
A legegyszerűbb módja ennek elkerülésére a nagyobb felületeken való semleges színekkel való kezdés: például a falon, majd a nagyobb bútoron, szőnyegen a választott kedvenc szín alkalmazása, a különböző tónusú választott szín két kiegészítő árnyalata és a kiegészítő szín használata a dekorációkon, textileken.

Kék színű lakás

Kék színű lakás

Kék színű lakás

Népszerűek a témában

Minimalista kialakítás és skandináv hatások egy 46 m2-es budai panorámás lakásban

Látható minimum: a szinte észrevétlen kapcsolók és dugaljak világa

Így válassz lámpát!

Ez is érdekelhet

Színek a fürdőszobában…

Dulux EasyCare - Foltok a falon? Ugyan már!

Hatékony, megtérülő és környezettudatos – fűtés hőszivattyúval

Fürdőszoba-felújítás - amire érdemes odafigyelni

Házvásárlás: innen tudhatjuk, hogy kell-e tetőcsere

Készítsen díjmentes, gyors nagyságrendi számítást a Terrán TetőKalkulátorával!

Paradox – Bemutatkozik az új BlueEye applikáció

Erre figyeljen, ha épített zuhanykabint szeretne

Beltéri árnyékolás - a lakberendezés fontos eleme is

Kingfire Kanto az első Schiedel sarokkandalló előnyei

Hővisszanyerős szellőztető rendszer árkalkulátor

Lemondás nélkül a kis fürdőszobában

8 örökzöld lakberendezési trend, melyeket érdemes követnünk

L’azour Home, ha a szépség nem elég

Nappali, konyha, fürdőszoba – Vásárlási listával mutatjuk, mit szerezhetünk be jelentős kedvezménnyel a Homeinfo Heteken

Esztétikus és praktikus – használatban a bútorredőnyök

Legyen több hely! Tárolási tippek kicsi és nagy fürdőszobákba a Geberittől

Legyen matt! Különleges felületek a konyhában

A matt újradefiniálása a bútorfelületeken - REHAU nemes matt kollekció

Gyönyörű bútorfelületek fényes és matt kivitelben

Enteriőr átalakítás modern, organikus stílusjegyekkel – Mihálydeák Krisztina és Csomor László munkája

Kölcsönhatásban: amikor a fekete és a bronz festés dominál

Megéri az árát? Mit kell tudnunk a minőségi lakberendezési termékekről?

Stílusteremtés a kertben, teraszon – Válasszunk minőségi kültéri bútorokat!