Építkezel? Felújítasz? A lakásodat rendezed be?
Ötlettár ikon

Tető alatt a Dani család új otthona

Szépen halad az építkezés a Dani családnál. Az idén harmadik alkalommal meghirdetett NagyCsaládiHáz pályázaton Daniék ötmillió forint értékű építőanyagot nyertek, hogy fölépíthessék otthonukat. A pályázatot a Nagycsaládosok Országos Egyesülete hirdette meg az építőanyag-gyártók kezdeményezésére. Az adományozók: Baumit Kft., Hörmann Hungária Kft., Schiedel Kéménygyár Kft., Tondach Magyarország Zrt., Villeroy & Boch Magyarország Kft. és a Wienerberger Téglaipari Zrt.

Érdeklődésünkre Éva számolt be az építkezés állásáról. „Utolsó beszámolónk óta elkészült a födém a tetőszerkezet, a tető cserepezése az ereszcsatornával és állnak már a belső válaszfalak is. Most az épület külső hőszigetelése készül, s nagy ütemben kezdődtek a belső munkálatok: a lépcsőépítése, a gépészeti munkák, az aljzatszigetelés.”

 NagyCsaládiHáz

„Sajnálatos módon lassította a haladást, a kivitelezőnket ért súlyos baleset” – veszi át a szót József –, „bár ő így is, a kórházi ágyból is szervezte a munkálatokat. Hála Istennek most már jobban van, s reméljük a pályázatban vállalt időpontot tartani tudjuk, és decemberben be tudunk költözni új otthonunkba.”

 NagyCsaládiHáz

„A gyerekek is nagyon várják már a költözést a szép új családi házba, ahol saját kuckójuk és tágas terünk lesz, bár talán ragaszkodnak a megszokott környezethez is. Ezúton is szeretnénk hálás köszönetet mondani mindenkinek, aki önzetlen támogatásával segítette leendő otthonunk megépítését” – teszi hozzá Éva.

Kapcsolódó írásaink

Megérkezett a tégla a Dani családhoz

Épülnek a falak Daniéknál

Ez is érdekelhet

Új Juno eszköztárolóházak a Hörmanntól

JIKAclean MILA - a higiénia új dimenziót kap!

Murexin Toplevel aljzatkiegyenlítők - Biztos alapokon

Garantáltan alapos öblítés - A TurboFlush lehetővé teszi

Válogass Magyarország No. 1 betoncserepeiből most kedvezménnyel!

Gyors, díjmentes, nagyságrendi számítás a Terrán TetőKalkulátorával!

Építkezzen okosan - Leier rendszerház akció

Kád is, zuhany is - melyik az idális fürdőkád számomra

Hörmann TurboLux nagysebességű kapuk: gyorsabb, világosabb, csendesebb

A tárolórendszerek programjának bővítése: új Juno eszköztárolóházak a Hörmanntól

Ajtók újragondolva – a minimalizmus és az elegancia találkozása

Minimalista kialakítás ajtótok nélkül: elegáns Pivot ajtók a Hörmanntól

Ajtók a padlásra, pincébe, műhelybe, kazánházba

Tanácsok a garázskapu tisztításához a Hörmanntól

Innovatív tárolóhelyrendszerek kültérre: A Hörmann bővíti tárolórendszer termékpalettáját

Ezt árulja el rólad a kerítésed

Kerítést tervezel? Ezt a 3+1 dolgot mindenképp gondold át előtte!

Tárolási megoldások kertbe és teraszra

5+1 ok, amiért téglával építsd az otthonod

Új otthonfelújítási program – most lesz érdemes házbejárati ajtót és garázskaput cserélni

A világ legjobb téglaépületeit díjazták Bécsben

Miből legyen a kerti tároló? Fa, fém vagy műanyag lesz a megfelelő?

Megbízható védelem árvizek esetén: Hörmann vízálló acél (OD) és alumínium bejárati ajtók

Kapuk karbantartása, szervizelése