Építkezel? Felújítasz? A lakásodat rendezed be?
Ötlettár ikon

Elegáns megjelenés, maximális funkcionalitás: SLIM fürdőkádak az M-Acryltól

Az M-Acryl fürdőkádak SLIM változata jó példa arra, amikor a kevesebb néha több. Azaz: ha a kád peremének vastagsága centiméterben kevesebb (a normál 4 cm helyett 1,8 cm), akkor az látványban többet nyújthat. Ha az olvasóban felmerül a kérdés, hogy oké, tényleg szép, valóban jól mutat, de egyébként miért jó ez, akkor erre a válasz pontosan az, hogy azért jó, mert jól néz ki.

Dizájnos és strapabíró

A letisztult megjelenésre, vékony, vagy eltűnő keretre más használati eszközöknél is (pl. televíziók, okostelefonok) törekednek a gyártók s ez a trend kétségtelenül utolérte a fürdőkádakat is. Ennek előnyét láthatják azok a felhasználók, akiknek fontos szempont, hogy a fürdőkádjuk kecses, elegáns, dizájnos legyen. A vékony kádperem egyébként nem egészen újdonság, hiszen néhány éve már jelen vannak a piacon, azonban mégsem terjedtek el, mert a kellő merevítés hiányában a perem könnyen visszahajlott. Az M-Acryl kádak természetesen nem ilyenek, ugyanis egy speciális erősítéssel, illetve a nyeklés-nyaklást kiküszöbölő, integrált merevítéssel ezt kizárták.

Antibakteriális felület

A gyártó így a maximális funkcionalitás mellett tudta biztosítani a látványosan tetszetős megjelenést, melyhez nem mellékesen 10 év garancia is jár. Az M-Acryl többi termékékez hasonlóan a SLIM fürdőkádak is olyan, speciális anyagból készültek, melyek gátolják a felületen a baktériumok megtelepedését.

M-Acryl SLIM kád

Válaszd ki, építsd be!

M-Acryl Sabina kád

Az M-Acrylt forgalmazó MÉTA Hungary Kft. tájékoztatása szerint 10 eladott fürdőkádjukból 7-8-at beépítenek, ami a Sandra, illetve a Sabina típusoknál elérhető SLIM változatok szempontjából azért lényeges információ, mert ezek a kecses és vékony peremű változatok csak beépíthető változatban, előlap nélkül vásárolhatók meg.

M-Acryl Sandra kád
M-Acryl Sabina kád

A Sabina nem véletlenül vált az M-Acryl kínálatának egyik ikonikus modelljévé: kecses vonalvezetése, modern SLIM pereme és változatos méretei miatt a vásárlók egyik kedvence. Ráadásul elérhető Pro változatban is, modern dizájnos kialakítású réslefolyóval, 2025-től már matt fehér színben is.

Ha kíváncsi, miben különbözik a Sabina és a Sabina Pro, olvassa el ezt a cikket.

Érdemes még szót ejteni a Mira kádról is, amely az M-Acryl kínálatának egyik legsokoldalúbb SLIM modellje. Klasszikus formavilága és kényelmes belső tere miatt gyorsan népszerűvé vált, hiszen egyszerre kínál kedvező árat és magas minőséget. Több méretben is elérhető, így kisebb fürdőszobákba éppúgy ideális, mint nagyobb terekbe. Nem véletlen, hogy a vásárlók az egyik legjobb ár-érték arányú modellként emlegetik. Itt bővebben is olvashat a Mira kádról.

M-Acryl Sabina kád

Az M-Acryl fürdőkádakból minden típus, így az elegáns SLIM kádak is képviseltetik magukat a MÉTA központi bemutatótermében. A kiállított kádakba bele is lehet ülni, s az M-Acryl szakértői is megadnak minden támogatást a tökéletes választáshoz.

ÉRDEKLŐDÖM A TERMÉKEK IRÁNT

Népszerűek a témában

2026 egyik legmeghatározóbb fürdőszoba trendje - Miért hódítanak a bordázott felületek a fürdőszobában?

Prémium zuhanykabinok, amelyek új szintre emelik a zuhanyzás élményét

Kerámia vagy öntött márvány mosdót válasszunk?

Ez is érdekelhet

5 lámpa típus, ami nem hiányozhat az otthonodból

Fürdőkád stílusválasztó – 3 stílus, 3 kád, 3 fürdőszoba

Ravak Roll - Professzionális tolóajtós zuhanykabin

„Maximálisan minimalista” zuhanyzó – bemutatkozik az új Idea 8 ’QL’

Garantáltan alapos öblítés - A TurboFlush lehetővé teszi

JIKAclean MILA - a higiénia új dimenziót kap!

Helytakarékos építészeti megoldások modern enteriőrökhöz

A Hörmann új generációs beltéri ajtói az otthon lelkévé válnak

Murexin Toplevel aljzatkiegyenlítők - Biztos alapokon

Emberléptékű városok – a térkő mint a közösségi terek kulcsa

Gyors, díjmentes, nagyságrendi számítás a Terrán TetőKalkulátorával!

Építkezzen okosan - Leier rendszerház akció

Falazzunk együtt: új online tudásbázis a tudatos önépítőknek

Higiénia és kényelem új dimenzióban: Geberit AquaClean Alba higiéniai berendezés és TurboFlush technológia

Innováció, ami látható és érezhető - Az AREZZO Design új fürdőszobai megoldásai: ULTRA VORTEX - OREGON WC család

Álmodd újra fürdőszobádat és fedezd fel a kényelem új dimenzióját a Fürdőszoba és Otthoni Wellness Kiállításon!

A tökéletes fuga titka - megoldások foltok és elszíneződés ellen

Új szintre emelve: 8 mm-es üvegvastagság a Radaway prémium zuhanykabinjaiban

Intim wellness a Laufen segítségével: bidéfunkciós WC-k – Higiénia, kényelem és design egyben

„Különleges kihívásként élem meg a terek újragondolását, a harmóniát sugárzó látványvilág megalkotását” – Kárpáti Krisztina, az Év fürdőszobája 2025 pályázat 1. helyezettje

A fürdőszobák új kedvence lesz a Laufen stílusos és kifinomult kollekciója

Kádból zuhanyzó, stílusosan: hogyan válasszuk ki a tökéletes kádparavánt?

Az öblítés világbajnoka - Szélesebb WC termékválaszték TurboFlush technológiával

„Az enteriőrök ne csupán szépek, hanem jól használhatók és élhetők legyenek” – de Jonge Noémi, a LOSZ Év lakberendezője 2024 pályázatának pályakezdő nyertese