A fürdőszobánkhoz illő műmárvány zuhanytálcát azért is könnyebb lett megtalálni, mert a gazdag méretválaszték mellett az elérhető színek száma is gyarapodott. A Radaway azért is döntött a kínálat bővítése mellett, mert a Kios és Teos zuhanytálcái eddig is népszerűek voltak, a folyamatos fejlődés mellett elkötelezett gyártó pedig ezzel is szerette volna fokozni a választás szabadságát.
Hosszú távú megoldás
Fürdőszobát jellemzően nem néhány évre, hanem hosszabb időre, akár évtizedekre is tervez az ember. Ezért is érdemes jól megfontolni, hogy milyen szempontok alapján, milyen megoldásokat választunk abba a helyiségbe, ami ma már nemcsak a tisztálkodás, hanem az otthoni pihenés, feltöltődés színtere is. Igaz ez a zuhanytálcákra is, melyek beépítése, kialakítása számos ponton extra precizitást, különös odafigyelést igényel az általunk megbízott szakembertől. A maguk letisztult megoldásaival éppen ezt a rizikófaktort minimalizálják a Radaway kőhatású zuhanytálcái.
Maximális minőség egyszerűen
Az épített, burkolatból kirakott zuhanytálcák minősége nagyban függ a felhasznált anyagok, illetve a burkoló munkájának minőségétől, ami rosszabb esetben magában hordozza az olyan hibákat, mint a hibás fugázás, a rossz fugatípus választás, a hiányos és pontatlan szigetelés, a nem megfelelő lejtés, vagy éppen a folyóka elhibázott beépítése.
Aki ezt kockáztatja, számolhat a szivárgásból, gombásodásból adódó, az utólagos javítás, bontás, újraépítés rémképével is. Azonban megkímélheti magát ettől, aki például a Radaway Teos zuhanytálcák közül választ kőhatású zuhanytálcát, amely higiéniában és élettartamban is kiváló megoldást nyújt. Az optimális lejtést gyárilag biztosítja, csupán le kell rakni vízszintesen, padlósíkban.
Ez is érdekelhet
- Tökéletes szigetelést szavatol,
- csúszásgátló felülete miatt biztonságos,
- ideális és egyenletes a lejtése
- gyorsan és tűpontosan kerül a helyére.
További előnye, hogy ha az elhelyezés nehézségbe ütközik a fürdőszobában, a zuhanytálcát a rendkívüli keménysége mellett is pontosan méretre lehet vágni, mert amennyire tartós és időtálló, annyira alakítható is ez a speciális anyag. A rendkívül széles mérettartományban kínált (90x80 cm-től a 180x100-cm-ig) TEOS F zuhanytálcák 4 féle színben (fehér, antracit, fekete, cemento) vásárolhatók meg.
KIOS F fehér, szürke, beige és fekete színben
A KIOS F ugyanazzal a biztonságos, csúszásmentes, kőhatású felülettel készül, mint a fent említett TEOS F, és ugyancsak elhelyezhető süllyesztve padlósíkban, vagy vízszintes padlóra is.
Fontos, hogy sem a KIOS, sem a TEOS zuhanytálcáknál nem feláras a színválasztás, ahogyan a szifonért sem kell külön fizetni, az ajándékba jár.
A Radaway kőhatású műmárvány zuhanytálcák egyszerre elegánsak és praktikusak. Szín- és méretválasztékuk miatt jól mutatnak zuhany mellett – legyen szó walk-in zuhanyfalakról, színes keretes kabinokról vagy elegáns zuhanyajtókról. Jól illenek a modern, letisztult fürdőkhöz, de a melegebb, otthonos stílusú terekben is remek választásnak bizonyulnak.
Ha szeretné is megnézni a különböző színeket, látogasson el a Radaway központi bemutatótermébe! A Radaway zuhanykabin szakértők segítenek megtalálni a fürdőszobájához legjobban illő kombinációt.
Fényűző fürdőszoba, nagyobb érték – így tehet többet ingatlanáért prémium zuhanyzóüvegekkel
Minimalizmus és elegancia a fürdőszobában – Radaway Idea vs. Idea 8 és Idea QL zuhanykabinok összehasonlítása



