Építkezel? Felújítasz? A lakásodat rendezed be?
Ötlettár ikon

Érintésmentes ajtóval a fertőzések terjedése ellen

A vírusok és baktériumok gyakran cseppfertőzés útján terjednek. A makacs kórokozók könnyen rátelepedhetnek az általunk leggyakrabban használt felületekre, például az ajtókilincsekre. A betegségek terjedésének elkerülése érdekében olyan nyílászárót javasolt felszerelni, amely lehetővé teszi az érintkezés nélkül ajtónyitást, illetve -zárást.

Ez a cikk több mint 2 éves. Lehet, hogy bizonyos része már nem aktuális.

A járványügyi tájékoztatások szerint nem minden fertőzött mutat tüneteket, ennek ellenére érdemes kiemelten betartani a közvetlen környezetünkre vonatkozó higiéniai előírásokat. Ha el kell hagyni otthonunkat, viseljünk kesztyűt vagy használjunk gyakran kézfertőtlenítőt. Amennyiben köhögnünk vagy tüsszentenünk kell, igyekezzük azt a könyökhajlatba tenni és az első adandó alkalommal mossunk alaposan kezet! Azonban a baktériumok nem csak a levegőben, vagy cseppfertőzéssel terjednek, könnyen megtalálhatóak a gyakran használt felületeken, például ajtókilincseken, akár az otthonunkban, munkahelyünkön, középületekben vagy az egészségügyi intézményekben.

Hörmann érintésmentes ajtó
Hörmann érintésmentes ajtó

Az esetleges fertőzés elkerüléséért olyan megoldásra van szükség, amely hatékonyan könnyíti meg az érintkezés nélküli közlekedést a helyiségek között. A Hörmann PortaMatic ajtószárny-meghajtással egyszerűen, kéziadóval vagy nyomógombbal, automata módon nyithatók és csukhatók a beltéri fa- és acélajtók. Az ajtóműködtetést egy falra szerelhető gomb is támogatja, amelyhez elég csak odatartania a kezét, és az ajtó érintés nélkül kinyílik. Továbbá a BiSecur rádiós rendszer segítségével is biztonságosan működtethető a meghajtás, ráadásul a házban található összes ajtó állapota könnyen lekérdezhető, így nem szükséges ellenőrizni az összes nyílászárót.

A meghajtás a kiegészítő funkcióival válik teljessé, így egy hangjelzés és egy integrált LED-világítás jelzi használója számára az ajtó nyitását, illetve csukását még az ajtómozgás előtt. A világítás elsősorban a sötétben vagy a rosszul megvilágított helyiségeknél nyújthat biztonságot. „Kiemelt figyelmet fordítunk olyan termékek fejlesztésére, amelyek nagy mértékben hozzájárulnak ügyfeleink kényelméhez, illetve biztonságához. Az innovatív PortaMatic meghajtás megkönnyíti a mindennapokat, emellett rendkívül higiénikus használatot biztosít“ – tette hozzá Szujó László, a Hörmann Hungária Kft. cégvezetője.

Hörmann érintésmentes ajtó

A Német Gerontotechnológiai Társaság (GGT) által is bevizsgált és elismert ajtószárny-meghajtás hatékony segítséget nyújthatnak a mindennapokban. A technológia számos figyelemre méltó funkciója és beállítási lehetősége mellett az áramfogyasztása is minimális. A beszerelési is rendkívül egyszerű, mindössze néhány órát vesz igénybe, emellett könnyen le is szerelhető, ezáltal ideális választás lehet bérelt ingatlanokban is.

Telefonon érdeklődöm a termékről Hörmann termékek viszonteladói

Népszerűek a témában

Ermetika xREVERx – Az univerzális nyitásirányú tapétaajtó, ami alkalmazkodik hozzád

Új otthonfelújítási program – most lesz érdemes házbejárati ajtót és garázskaput cserélni

Ablakválasztás az év trendszínéhez: itt a természetes hatású Mocha Mousse

Ez is érdekelhet

A Hörmann új generációs beltéri ajtói az otthon lelkévé válnak

Helytakarékos építészeti megoldások modern enteriőrökhöz

Textúra, ami életre kelti a fürdőszobát

JIKAclean MILA - a higiénia új dimenziót kap!

Garantáltan alapos öblítés - A TurboFlush lehetővé teszi

Ezeket a tetőépítési trendeket vedd figyelembe, ha építkezel

Gyors, díjmentes, nagyságrendi számítás a Terrán TetőKalkulátorával!

Építkezzen okosan - Leier rendszerház akció

Mit tud a megújult Torrenta zuhanykabin család?

Ravak Roll - Professzionális tolóajtós zuhanykabin

Tboss konyhák - Válogatott stílusok

Az Ekinex olyan épületautomatikai kapcsolócsaládot alkotott, amely megtestesíti az olasz dizájn esszenciáját, a részletekre való odafigyelést, a csúcstechnológiát és az innovációt.

Falazzunk együtt: új online tudásbázis a tudatos önépítőknek

Élet a tetőablakon túl: különleges megoldások a tetőtér maximális kihasználásához

A tárolórendszerek programjának bővítése: új Juno eszköztárolóházak a Hörmanntól

Tetőablak kisokos: minden, amit a tetőtéri ablakokról tudni kell

Ablakválasztás az év trendszínéhez: itt a természetes hatású Mocha Mousse

Ajtók újragondolva – a minimalizmus és az elegancia találkozása

Minimalista kialakítás ajtótok nélkül: elegáns Pivot ajtók a Hörmanntól

Ajtók a padlásra, pincébe, műhelybe, kazánházba

Tanácsok a garázskapu tisztításához a Hörmanntól

Innovatív tárolóhelyrendszerek kültérre: A Hörmann bővíti tárolórendszer termékpalettáját

Hatékony épületelem vagy a lakberendezés része: ilyen a modern ablak

Tárolási megoldások kertbe és teraszra