Tervezési szempontok
2010. június 14. hétfő, 13:32
A tervezési szempontok 50-60 m2 alatti otthonokhoz bizony nem ugyanazt jelentik, mint a lényegesen nagyobb alapterületű lakásoknál. És nem csupán a négyzetméterek diktálják a szabályokat.Egy kislakást berendezni általában jóval nehezebb, mint egy jókora házat, hiszen a rendelkezésünkre álló szűkös négyzetméterek állandó kompromisszumokra, ötletek, furfangok alkalmazására, pontos tervezésre és helytakarékosságra kényszerítenek bennünket. Alaposabban meg kell fontolni minden döntésünket, mert akár egy kisebb hiba is megkeserítheti később a mindennapjainkat, állandó bosszúságot okozva. Meg kell tanulni együtt élni a kis tér adta korlátokkal és kiélvezni azt a meghitt, bensőséges hangulatot, amely csakis a kislakások sajátja.
A térelválasztás egyik praktikus módja egy tetszetős paraván
Legfontosabb tervezési szempontok Ha kis alapterületű otthonunk alaprajzi elrendezését tervezzük, mindig vegyük figyelembe, hányan fogjuk használni a lakást. A kézenfekvő és divatos egyterű megoldás ugyanis több ember együttélése esetén nem feltétlenül ideális. Mindenek előtt saját igényeinket tisztázzuk! Gondoljuk végig, milyen funkciókat muszáj feltétlenül beleerőltetnünk a térbe, és melyek azok, amelyekről le tudunk mondani. Készítsünk listát a legfontosabb tevékenységekről, amelyeket mindenképpen otthon szeretnénk végezni (pihenés, zenehallgatás, főzés, baráti összejövetelek, családi ünnepek, tévénézés, tanulás, otthoni munka, stb.).
Ha a nagy terek hívei vagyunk, akkor nekünk találták ki a szinte válasz
falak nélküli beosztást, ha azonban szívesen vackoljuk be magunkat egy saját kis zugba olvasni, pihenni, szeretünk olykor visszavonulni, ebben az esetben feltétlenül válasszuk le - akár csak egy bármikor elhúzható tolóajtóval - a hálószobát.

A térbe forgatott konyhapult is működhet térelválasztóként
Fontos szempont, hogy szándékunkban áll-e nagyobb, vagy gyakoribb vendégségeket rendezni, és esetleg alkalomadtán szállóvendégeket fogadni? Ha szeretünk főzni, egy főzőfülkénél bizony nagyobb területet kell kiszorítanunk a konyhának, ám ha szingliként, agglegényként csupán a reggeli kávé elkészítésére korlátozódik főzőtudományunk, akár el is rejthetjük szekrény vagy tolóajtó mögé.
Mérjük fel a rendelkezésre álló tér építészeti adottságait: van-e lehetőség galéria építésére – ez megfelelő, az átlagosnál jóval nagyobb belmagasság esetén kerülhet csak szóba - amellyel jócskán megnövelhetjük a hasznos lakóterületet, a nyílászárók kiosztása lehetővé tesz-e egy szinteltolásos dobogórendszer kialakítást. Ezekkel ugyanis értékes négyzetmétereket nyerhetünk.
Érdemes valamilyen – még ha csak jelképes – térelválasztási, térhatároló belsőépítészeti trükköket bevetni egyterű lakásban a különböző funkciók, illetve bútorszigetek szeparálására. Alkalmazhatunk álmennyezeti jelzéseket, burkolatváltást, szinteltolást, színváltást, térbe fordított bútorokat, térd- vagy parapet
falakat, vagy akár egyedi paravánokat, tolóajtókat, toló
falakat is.

Megfelelő színek, fél sikerNagyon fontos egy kislakás színeinek a megfelelő kiválasztása. Őrizkedjünk a nagyon sötét
falszínektől, amelyek a valóságosnál is kisebbnek mutatják a teret. Ha nagyon szeretnénk egy erősebb árnyalatot viszontlátni, inkább csak jelzésszerűen, kisebb
falszakaszokon, vagy textileken, kiegészítőkön alkalmazzuk.
Ha válasz
falakat kell beiktatnunk - és ez legalábbis a fürdőszoba esetében elkerülhetetlen - érdemes különféle átlátszatlan, esetlen színes üveggel lezárt áttöréseket alkalmaznunk, használhatunk üvegtéglát is erre a célra. Rendkívül mutatós az íves
fal is, ráadásul a kislakás látványelemévé is válhat, különösen, ha valamilyen különleges
falfestési technikával, burkolattal vagy eltérő színnel ki is emeljük.

Térelválasztás függönnyel
Nem kötelező különálló előszobát tervezni kislakásban, hiszen sok, hasznos területet vesztenénk el. Azonban, hogy ne rögtön a nappaliba essen be a belépő, érdemes egy keskeny, és csupán ajtó vagy vállmagasságig érő gipszkarton válasz
fallal leválasztani a bejáratot. Az említett térelválasztó
falat „munkába” is állíthatjuk, tehetünk rá akasztókat, vagy például egy nagy egészalakos tükröt is.

Használjunk ki minden sarkot, építsük be a falfülkét is!
Gondos bútorválasztás Bútorvásárláskor – ha kislakásba válogatunk berendezési tárgyakat – ne csak a szívünkre, hanem a józan ész, illetve lakberendezőnk szavára is hallgassunk. Bármennyire is szép egy kanapé, ha túlságosan zömök, széles karfájú, láb nélküli, nagy valószínűséggel összezsúfolja a szobát. Ha nem akarunk bútorraktár hangulatot teremteni, válogassunk inkább a könnyedebb, kisebb-karcsúbb, légiesebb darabok közül. A többfunkciós, variálható, átalakítható bútorokat a kislakásokba teremtették, ne legyünk restek utánajárni a különlegesebb és praktikusabb példányoknak.

Áttetsző bútorokkal szellősebbnek tűnik a tér
Szűkös térben az áttetsző üveg, plexi vagy fémbútorok szinte semmit nem vesznek el a térélményből, így jóval tágasabbnak mutatják a szobát a valóságosnál. Megfelelő mennyiségű világítással ugyancsak élhetőbbé és vizuálisan nagyobbá válik a lakás. Használjunk egyszerre többféle – általános, hangulat és helyi – világítási módokat.
Kerüljük a felesleges bútorokat, tárgyakat, ne helyezzünk el a lakásba többet belőlük, mint amennyi feltétlenül szükséges. A túlságosan sok drapéria, függöny, csipke és fodor ugyancsak fullasztó érzetet kelthet.
További cikkek: tervezés,
lakástervezés,
kis lakás,
garzon,
lakberendezés,
konyha,
szoba,
fürdőszoba,
térelválasztás,
galéria,
dobogó,
felújítás,
átalakítás témában.