Karbantartás
2010. június 20. vasárnap, 23:16
Lyuk talán még nem tátong a tetőnkön, és a fal sem penészedik, de a felújításokkal nem is szabad eddig várni. Odafigyeléssel és karbantartással előzzük meg a bajokat!A szerkezeti problémák felismeréséhéhez ugyan szakértő mérnöki szem szükséges, ám laikusként is számtalan dolgot észrevehetünk. A felületi tünetek komolyabb problémákra hívják fel a figyelmünket. Gondoljunk arra, hogy mindig az okokat kell megkeresnünk. Ha hibát találunk, derítsük fel az eredetét. A helyreállítási munkákat inkább kétszer ellenőrizzük. Ha a közelmúltban költöztünk a házba, lakásba, jusson eszünkbe, hogy a
felújítással talán csak el akartak tüntetni valamit az előző tulajdonosok.
Amint végignéztük a javításokat, vessünk egy pillantást a hasonló korú és kivitelű házakra. Az itt felfedezett hibák megmutathatják, hogy mire kellene fokozottan odafigyelnünk. Ha súlyos bajra gyanakszunk, kérjük ki szakértő tanácsát, de – bármennyire is laikusok vagyunk – próbáljuk megérteni, hogy miről van szó, hiszen a számlát mi álljuk majd.
FalbajokA jó állapotú
falnak egyenesnek és függőlegesnek kell lennie. A régi házakban kis eltérések, szabálytalanságok megengedhetők, ám ezek egy új építésűnél nagy bajt jeleznek. Nézzük meg az ajtó- és
ablaktokokat! Derékszögben kell állniuk, és pontosan, rések nélkül kell a
falhoz illeszkedniük.
A domború
fal rendszerint nedvesség hatására táguló
téglafalra vagy szétcsúszó tetőszerkezetre utal és leginkább a
fal tetején látható. Ha a
falfelület erősen domborodik, keressünk fel azonnal építő mérnököt vagy statikust. Az enyhe domborulat viszont inkább csak kellemetlen és nem esztétikus.
Mit keresnek itt a repedések?
A repedés arra utal, hogy valami elmozdult. A kicsi vagy hajszálrepedésekkel egy régi házban nem kell foglalkozni, és az újak is mozognak kissé, a nagyobbak okát azonban ne késlekedjünk felderíteni.
A repedések lehetnek függőlegesek, vízszintesek vagy átlósak. Utóbbi gyakran lépcsőzetesen halad, a téglákat vagy a köveket követve. Felléphetnek a talaj mozgása miatt, ha huzamosan volt száraz vagy nagyon nedves az idő. Okozhatják közeli fák gyökerei, de akár egy nemrég kivágott fáé is. Ok lehet az alapozás hibája, a
téglafalazat duzzadása, a tartógerendák vagy a tetőszerkezet mozgása.
A stabil repedéseket ki lehet kaparni és fel lehet tölteni, bár ezzel az ok megmarad, ha a
fal továbbra is mozog. Ellenőrizzük a fugázást, nincs-e újabb repedés. A folyamatos mozgás ellenőrzésének egyik módja, ha repedésre gipszpecséteket, tenyérnyi gipsz pacákat teszünk és ráírjuk a dátumot. Ha bekövetkezik, amitől tartottunk, a pecsétek megrepednek, az épületmozgás a repedések mértékén jól követhető. Ez komoly javításokat tehet szükségessé.
A nedvességnek semmi helyeA régi, tömör
fal sokkal érzékenyebb az áthatoló nedvességre, mint az újabban épített üreges
falak. Ha eső után a belső
falon nedvességfoltokat találunk, meg kell keresni az ázás okát. Nagy eső idején ellenőrizzük, nem telt-e meg levelekkel az esőcsatorna, nem szivárog-e, nincs-e eltömődve a lefolyócső.
Nézzünk be az
ablakpárkányok alá. A párkány alján gyakran barázda fut végig, ami megakadályozza, hogy a lecsurgó víz a
falra folyjék.
Ha van víztárolónk vagy ciszternánk, ellenőrizzük, nem szivárog-e.
Az üreges
falaknak nem szabad átnedvesedniük. A nedvességet okozhatja, hogy építésnél az üregbe habarcsdarab esik, amely az üreget áthidalja.

A fal ázását idejekorán meg kell szüntetni
Talajnedvesség ellenÚjépítésű házakban a talaj felőli nedvesedés megoldott, mert a
falakat szigetelik a talajvíz ellen. Ha mégis baj van, a
szigetelés sérülhetett meg vagy áthidalódott. A hibának számtalan oka lehet, kiderítését bízzuk szakemberre. A
falszigetelés a talajszint felett nagyjából 15 centiméterrel ér véget, ezt észre lehet venni a
falon.
Sok régi házat szigetelnek utólag nedvesség ellen úgy hogy valamilyen vízálló vegyszert vagy anyagot préselnek a
falak alsó részébe. A kezeléssel foglalkozó cégek, vállalkozók ingyen felmérik a teendőket és megbecsülik a munka nagyságát. Kérjünk több árajánlatot, mert az árak nagyon eltérőek. Dolgoztassunk inkább jó nevű céggel, mert a húszéves garancia mit sem ér, ha cég fél év múlva eltűnik.

Ahhoz, hogy sokáig ilyen szép maradjon a házunk, folyamatosan figyelnünk kell az esetleges hibákra
További cikkek: lakás karbantartás,
felújítás,
falrepedés,
fal vizesedés,
falpenész,
szigetelés,
tetőszerkezet,
ház süllyedése,
ház,
lakás,
otthon,
építés témában.