Krunity Veszna, a Poli-Farbe értékesítési és marketingigazgatója arról tájékoztatta a Homeinfót, hogy piackutatási adatok szerint a vásárlók mintegy 60 százaléka döntésében befolyásolható az üzlethelyiségben. Így tehát nagyon kevesen vannak, akik határozott elképzeléssel érkeznek a festékboltokba vagy konkrét márkát keresnek. Ebből az következik, hogy a vásárlók elsősorban szép színt, illetve jó megoldást keresnek.

A Poli-Farbe, mint 100 százalékban magyar vállalat, arról ismert – folytatta Krunity Veszna –, hogy évről évre olyan minőségi festékekkel kerül a polcokra, amelyek felveszik a versenyt nemcsak Magyarországon, de egész Európában is más márkákkal. Szakkereskedő partnereik és szakembereik segítségével azt szeretnék elérni, hogy a vásárló, amikor betér a festéküzletbe vagy barkácsáruházba, akkor a falfestékek ár–érték arányára figyeljenek, ne csak az egy liter árára. A szakzsargonban „kiadósságnak” hívják azt a tulajdonságot, amellyel azt lehet kiszámolni, egy liter festék mennyi felületre elég. Mindezek mellett az sem mindegy, hogy a festéket elég-e egy rétegben felvinni vagy ahhoz, hogy megfelelő fedőképességet és szép felületet biztosítson, esetleg több rétegben kell használni.

Ezeket a gondolatokat erősítette meg Kiss Árpád építész, a Caparol Hungária Kft. műszaki vezetője is, aki szintén azt javasolja leendő vásárlónak, ne csak az ár alapján döntsön, mert alapvető, hogy ami túl olcsó az műszaki tartalomban nagyon keveset tud. A beltéri falfesték esetében nagyon fontos a színtartósság és a moshatóság, hiszen nem mindegy hogy később a koszolódás esetén elég-e lemosni a falat vagy újra kell festeni. A nagyon olcsó festékben kevés a kötőanyag, ezért nem mosható és nem színtartó. A festékeket moshatóság szempontjából 1–5-ig terjedő skálán osztályokba sorolják, erről a festék műszaki adatlapján kell tájékoztatni a felhasználókat. Az egyes a legrosszabb az ötös a legjobb érték.
Bödő Attila, a Tikkurila Kft. szakmai trénere szerint festés előtt először is meg kell állapítani, mivel volt előzőleg kifestve a helyiség. Ha régi típusú enyves festékkel, sőt még hengerezett is a fal, akkor mindenképp először le kell mosni, kaparni a falat, utána pedig glettelni. Hasonló a helyzet a meszes fallal is. Hogy mésszel festették-e a falat azt úgy lehet megállapítani, hogy ha végig húzzuk az ujjunkat a falon, akkor az egyrészt szemcsés, másrészt nyomot hagy a kezünkön, színe fehér vagy tört fehér. Tehát a mésszel festett falat is le kell kaparni majd glettelni. Az akril latex falfesték arról ismerhető föl, hogy mosható és általában színes.
A festék kiválasztásának következő lépése eldönteni, hogy mit is szeretnénk elérni – folytatta Bödő Attila. Ha jó pár évig nem kívánunk újra festeni, akkor ajánlott az akril latex festék, mert ez akár 200-szor is lemosható. Bár kapható olyan termék is, amely 10 ezerszer mosható, penészesedést gátló, ezt például olyan helyre ajánlja a szakértő használni, ahol még régi az épület,és például az ablak felett a hőszigetelés hiánya miatt hőhidas. Festékeiket 16 ezer féle színárnyalatban tudják kikeverni. Különleges termékük a Joker, amely antiallergén, csíramentes terek kialakítására alkalmas, ajánlják asztmás, felső légúti megbetegedésekben szenvedők, súlyos műtét előtt vagy után állók számára. Sem felhordáskor, sem később nincs semmiféle kipárolgása a festéknek, ehhez nem ajánlja színező anyag keverését. Van olyan festékük is, amely csempe helyett használható, akár zuhanykabinba is. Ehhez először is a víztaszító alapozóra, másrészt a különleges fedő festékre van szükség.

Az ÉMI szakértője arra hívta föl a figyelmet, hogy vásárlás előtt az egyik lényeges szempont, a használni kívánt festék ne tartalmazzon egészségre káros anyagokat. Ehhez vásárláskor célszerű ellenőrizni a dobozon feltüntetett VOC (illékony szerves vegyület) értéket.
Másik fontos szempont a penészgátló hatás. Magas páratartalmú, hőhidas helyekre célszerű penészgátló tulajdonságokkal bíró festékeket használni, így például szilikát alapú festéket. Természetesen a páralecsapódás kialakulását maga a felhasználó is segítheti a gyakori szellőztetéssel.
Lényeges a moshatósági és dörzsállósági jellemző is, amely tulajdonságok elsősorban a vizes helyiségekben bírnak jelentőséggel, mint például konyha, fürdőszoba.
Nem szabad figyelmen kívül hagyni a festékek fedőképességét, könnyű felhordhatóságát sem.
Meg kell jegyezni, hogy az utóbbi években az ÉMI Nonprofit Kft.-ben bevizsgált termékek szinte mindegyike megfelelt az elvárt követelményértékeknek (például diszperziós, szilikon, szilikát, akril kötőanyagú), a festékek minősége javuló tendenciát mutat.
A festékek minőségén túl különösen ügyelni kell a kivitelezésre. A legtöbb szakvélemény nem a festék nem megfelelő minősége miatt, hanem elsősorban a nem megfelelő kivitelezésből adódott.
Az első és legfontosabb feladat a festés megkezdése előtt a felület megfelelő előkészítése, amennyiben szükséges: glettelése, alapozása. Új épület esetében nagymértékben befolyásolja a festés minőségét a falak nedvességtartalma – csak a felület teljes kiszáradása után kezdjünk festeni.
Régi, már festett falfelültek felújításkor fontos a régi festék maradéktalan eltávolítása, a megfelelő fogadófelület biztosítása.
Az ÉMI szakértője javasolja a vásárlóknak, hogy a festék megvétele előtt mindenképpen olvassák el a dobozon található címkefeliratot, valamint ajánlatos beszerezni – kérni az eladótól – a termék műszaki és biztonságtechnikai adatlapját is. Ezeket a dokumentumokat érdemes áttanulmányozni, hiszen számos hasznos információt tartalmaznak a termék tulajdonságáról, ilyenek például felhordandó mennyiség, száradási idő, kiadósság, páraáteresztési tényező, vízáteresztő képesség, tapadószilárdság.

Bödő Attila kiemelte, az Európai Unióhoz történt csatlakozásunk után már ránk is vonatkozik a VOC (volatile organic compounds – illékony szerves vegyületek) szabályozás. Ebben az elkövetkező időre, évekre lebontva meghatározzák, mennyi káros anyagot bocsáthat ki a festék. A gyártóknak, annak érdekében, hogy megfeleljenek a VOC előírásainak, általában az alapreceptet kell megváltoztatniuk. Bár – tette hozzá a szakember – vannak olyan festékeik is, amelyek már eleve ilyenek voltak, tehát nem szükséges az alaprecepten módosítani. Kérdésünkre Bödő Attila hozzátette, a Tikkurilla festékek hagyományosan Finnországban készülnek, de a cég vásárolt gyárat Lengyelországban és Németországban is.

Kiss Árpád a Caparol festékek előnyeként a magas műszaki tartalmat, nagyon jó ár–érték arányt emelte ki. Minden problémás felületre tudnak megoldást adni, így például a füstös, kormos, penészes vagy repedezett falra is. A festéshez ingyenes szaktanácsadás biztosítanak, a kivitelezőket betanítják, és termékeikre megfelelő szavatosságot biztosítanak. A cég múltja és referenciái kellő biztonságot nyújthatnak a vásárlók számára. A festékeket Németországban és Ausztriában gyártják.

Az általuk gyártott festékek előnyeit firtató kérdésünkre Krunity Veszna kiemelte, szinte minden kategóriában rendelkeznek Magyar Termék Nagydíjjal kitüntetett termékkel. Legyen az fal-, fém- vagy fafelület, garantált minőségű festékeket és vakolatot találnak a választékukban. A Poli-Farbe Platinum színes, egyrétegű beltéri festékcsaládja az elmúlt évek során kategóriát teremtett a festékpiacon, és népszerű lett a kereskedők, vásárlók körében. Az élhetőbb környezet védelmében a cég 2011 tavaszán bevezette a piacra a falfestékek legújabb generációját, amely már nem tartalmaz hozzáadott formaldehidet és olyan kémiai vegyületet sem, amely formaldehid tárolására és folyamatos felszabadítására fejlesztettek ki. A festéktartósítók közül leggyakrabban a formaldehiddel találkozunk a termékekben, holott kimutatták, ez nagy mennyiségben való belélegzése patkányoknál rákot okoz, a vegyületet az Egészségügyi Világszervezet rákkutatással foglalkozó ügynöksége az ember számára bizonyítottan rákkeltő anyagok között tartja számon. Nem beszélve olyan allergiás reakciók kiváltásáról, amelyet szintén a formaldehid vagy annak származékai idézhetnek elő. Kérdésünkre Krunity Veszna hozzátette festékeik Bócsán, Bács-Kiskun megye szívében készülnek, mintegy 180 embernek adnak munkát, termékeik és fejlesztéseik is a hazai tudást dicsérik.
Timaffy Lilla
Áprilisi témáink: CONSTRUMA, felújítás, ereszcsatorna, passzívház, energiatakarékosság, hőszigetelés, napenergia, biztonságtechnika.
Új szakértővel bővült csapatunk: biztonságtechnika témaban kérdéseiket feltehetik Szentandrási-Szabó Attila biztonságtechnikai mérnök szakértőnknek.
Hozzászólások