Annak hogy otthon legyen a házból, fontos tényezője az ablak. A passzívházak esetében az ablak minősége talán még jelentősebb. Sok részlet játszik abban szerepet, hogy mitől lesz az egyszerű nyílászáróból passzívházablak.


Az ablak szerepe, hogy beeressze a fényt, és ezzel együtt a nap melegét az otthonunkba, azonban az üvegfelületeken hatszor-nyolcszor több hő távozik, mint a falakon át. A feladat, hogy az épület tájolásával és ablak minőségével összhangba hozzuk a két tényezőt. Sőt már vannak olyan ablakok is, amelyek teljes energiamérlege pozitív, tehát több hőt engednek be a házba, mint amennyi az összes veszteség. Így tehát ezek az ablakok már megújuló energiaforrásnak is tekinthetők.

 

Passzívházablak

 

Tájolás
Ha passzívházat vagy legalábbis energiatakarékos épületet szeretne valaki építeni, már a telek kiválasztásakor figyelni kell arra, hogy megfelelő módon kell majd tájolni az épületet. Általánosságban elmondható, hogy legalább az ablakok kétharmada kell, hogy Dél felé nézzen, bár kisebb – körülbelül 30 fokos – eltérés megengedett.

Az ablak részei
Amikor az ablak hőátbocsátás vizsgáljuk meg kell nézni a keretet, az üveget, a kettőt együtt, tehát magát az ablakot, valamint lényeges az ablak beépítésének módja is.

Ablakkeret
A keret készülhet műanyagból, fából, és alumíniumborítású műanyagól vagy fából. Ez utóbbinak feladata az ablak tartósságának biztosítása. Mivel megvédi az ablakkeretet az időjárás viszontagságaitól. Hogy az alumíniumborítás ne rontsa az ablak hőszigetelő képességét, alá mindig tesznek hőszigetelő anyagot.
A műanyagból készült ablakok olcsóbbak, de hőszigetelő képesség szempontjából nézve mindkét típusból készítenek nagyon jó minőségűeket.

 

Passzívházablak

 

Ablaküveg
A passzívházablakok 3 rétegű üvegezésűek. Az ablak kiválasztása során figyelni kell az üveg minőségére, bevonatára, távolságukra, a köztük levő távtartó anyagára, a köztük levő gázra és az ablak ragasztásának minőségére, hogy az idők folyamán se engedje ki a gázt.
Kapható olyan ablak is, amelybe beépítettek az üvegek közé az árnyékolót is.

Az ablak beépítése
A beépítéskor két dologra kell különösen odafigyelni az egyik a hőhídmentes kialakítás, a másik a légtömörség, tehát ne csak a hő, hanem a levegő se szökjön el. A légtömörséget egyrészt szigetelő habbal, másrészt egy különleges ragasztószalaggal biztosítják.
A hőhídmentesség érdekében az ablakot a falsíkon kívül helyezik el a hőszigetelésbe, és még rá is szigetelnek az ablaktokra.
Ha redőnyt is kívánnak fölhelyezni, akkor ajánlott, hogy annak tokja a hőszigetelésen kívül helyezkedjen el. Bár van mód a rejtett tok elhelyezésére is, ebben az esetben különleges hőszigetelő anyagra van szükség.

 

Passzívházablak

 

Megtérülés
Ha energiatakarékos ablakot kíván vásárolni, akkor bizonyosan csak a jó minőségű nyílászárók között fog megfelelőt találni. Ezek ára azonban nem alacsony, de itt a fő szempont az ár-érték arány kell, hogy legyen. Ugyanis nem mindegy, hogy az elkövetkező években mennyit kell majd télen a fűtésért, nyáron a hűtésért kifizetni. A növekvő energiaárak mellett pedig a megtérülési idő egyre rövidebb lesz.


Mire érdemes odafigyelni az ablak kiválasztása esetén

 

Forrás: Debreczy Zoltán, a Passzívház Akadémia ügyvezetője írásai

 

Fotók: wikipedia.org, habitables.co.uk

Hozzászólások 

 
#7 lilla.timaffy 2012-01-18 18:14
Idézet - Építkeznék:
Mi is az a passzívház?

köszönöm


A passzívházak leírását ebben a cikkünkben találja:
homeinfo.hu/.../...
Idézet
 
 
#6 Építkeznék 2011-11-23 20:05
Mi is az a passzívház?

köszönöm
Idézet
 
 
#5 lilla.timaffy 2011-11-15 07:02
Idézet - Felújító:
Tisztelt szerző, már számtalanszor hallottam erről az energetikai számításról. Pontosan mit jelent ez és ki csinál ilyet?
Köszönettel.

Kedves Felújító!

Az energiatanúsítv ány a háztartási gépeknél már ismert csoportokba sorolja az épületeket (A+, A, B, C, D és így tovább). Az energetikai szakember emellett javaslatokat is tesz arra, hogy miként lehet az épület besorolásán javítani. Sőt pályázatok elkészítésében is tud segíteni. Sok helyen talál tanúsító szakembereket az Interneten, például itt: www.lakcimke.hu/tanusitok
A témáról még honlapunkon is talál írást, itt: homeinfo.hu/.../...
Üdvözlettel, Timaffy Lilla
Idézet
 
 
#4 Felújító 2011-11-13 19:57
Idézet - lilla.timaffy:
Idézet - Dénes:
Egy nem passzívház esetében mennyire éri meg három rétegű ablakot beépíteni? Mennyivel kerül többe a két rétegűnél? Egy nem passzívháznál megtérül ez a többlet ráfordítás?
Köszönöm.


Kedves Dénes!

Alacsony energiafelhaszn álású épület esetében megéri. Előbb azonban energetikai számításokat kell végezni, hogy pontosan milyen ablakot érdemes beépíteni.
Az áraknak elég nagy a szórása, érdemes körbekérdezni a kereskedőket.
A megtérülés ideje sok mindentől függ, az energiaárak növekedése mindenképp rövidíti ezt az időt. A várható megtérülési idő meghatározásáho z is érdemes energetikai számításokat végeztetni.
Üdvözlettel, Timaffy Lilla


Köszönöm a választ.
Idézet
 
 
#3 Felújító 2011-11-13 19:55
Tisztelt szerző, már számtalanszor hallottam erről az energetikai számításról. Pontosan mit jelent ez és ki csinál ilyet?
Köszönettel.
Idézet
 
 
#2 lilla.timaffy 2011-11-13 19:42
Idézet - Dénes:
Egy nem passzívház esetében mennyire éri meg három rétegű ablakot beépíteni? Mennyivel kerül többe a két rétegűnél? Egy nem passzívháznál megtérül ez a többlet ráfordítás?
Köszönöm.


Kedves Dénes!

Alacsony energiafelhaszn álású épület esetében megéri. Előbb azonban energetikai számításokat kell végezni, hogy pontosan milyen ablakot érdemes beépíteni.
Az áraknak elég nagy a szórása, érdemes körbekérdezni a kereskedőket.
A megtérülés ideje sok mindentől függ, az energiaárak növekedése mindenképp rövidíti ezt az időt. A várható megtérülési idő meghatározásáho z is érdemes energetikai számításokat végeztetni.
Üdvözlettel, Timaffy Lilla
Idézet
 
 
#1 Dénes 2011-11-13 17:46
Egy nem passzívház esetében mennyire éri meg három rétegű ablakot beépíteni? Mennyivel kerül többe a két rétegűnél? Egy nem passzívháznál megtérül ez a többlet ráfordítás?
Köszönöm.
Idézet
 
Facebook Twitter Digg Delicious Stumbleupon Google Bookmarks RSS Feed 

Keresés az oldalon

Apróhirdetések .

Képgaléria .

Olvassa mobilon - QR

QR Code

Szakmai partnereink

mapasz_kislogo_3zeusz_logo_3
ncsh_logo2

Iratkozzon fel - RSS

Creative Commons

Magyarországon elsőként az építőipari portálok között, a HOMEINFO.hu teljes tartalma Creative Commons Attribution 2.5 Hungary Licenc alatt szabadon hozzáférhető, másolható, felhasználható pontos forrásmegjelöléssel. Azzal a megkötéssel, hogy mindig meg kell jelölni pontosan, hogy a Homeinfo.hu mely oldaláról vették a tartalmat. A gyakorlatban ez egy link kihelyezést jelent a megfelelő aloldalunkra.