Mikulásvirág és karácsonyi kaktusz nélkül a legtöbb otthonban elképzelhetetlen az ünnep. Akár saját virágunk van, akár ajándékba szánjuk, egy kis útmutató nem árt, miként is kell gondozni ezeket a szép növényeket.

Piros mikulásvirág
Forrás: Flickr.com

Mikulásvirág - Ami nem hiányozhat

A mikulásvirág a tél elengedhetetlen kelléke, a karácsony szimbóluma, amelynek virága valójában nem is igazi virág, hanem színes fellevelek szép rendezett formája. Ez persze semmit nem vesz el a szépségéből. A '60-as évek elején még nehéz volt lakásban tartani, mai nemesített fajtái viszont már bokrosabbak, ellenállóbbak és kisebb termetűek. Jellegzetes színes levelei vidámságot hoznak otthonunkba. A hagyományos tűzpiros színű változat mellett, finom rózsaszínben, élénk pinkben, halvány krémszínben és fehérben is kapható.

Piros levelű mikulásvirág
Forrás: Flickr.com

A ma már oly népszerű virág Mexikóból került Európába. Ápolását tekintve közepes fény- és vízigényű, a melegebb világos helyeket kedveli. Kevés fény esetén hamar elkezdi hullatni leveleit. A tél végének közeledtével a színes fellevelek fokozatosan zöldre váltanak vagy lepotyognak. Ha elhullajtotta ezeket a leveleket, visszavághatjuk kissé. Nyáron árnyékos helyre téve megpihen, hogy majd a téli lakásba visszatérve, ismét színes levelekben pompázhasson.

Fehér színű mikulásvirág   Krém színű mikulásvirág
Forrás: Flickr.com                                                                                        Forrás: Flickr.com

Latin neve Euphorbia pulcherrima
Hőigény Kedvence a 16–20 Celsius-fok közötti szobahőmérséklet.
Fényigény Télen fényigényes, nyáron azonban óvni kell a tűző naptól.
Vízigény Csak akkor locsoljuk, amikor földje már enyhén szikkadt.
Tápanyag igény Rendszeres tápanyag-utánpótlást igényel.
Vigyázat! A növény mérgező tejnedvet tartalmaz. Ha van kisgyermek a családban, vagy házi kedvenc, a növényt helyezzük számukra el nem érhető helyre, visszavágásakor pedig húzzunk kesztyűt!


Halvány rózsaszín mikulásvirág
Forrás: Flickr.com

Pink mikulásvirág
Forrás: Flickr.com

Karácsonyi kaktusz - Az örök darab

Szinte lehetetlen elpusztítani a karácsonyi kaktuszt, mivel meglehetősen kis igényű növény. Eredetileg Brazíliából származik, magyar nevét azért kapta, mert jellemzően decemberben, virágzik. Ez a szívós, bokros növény igen népszerű, és sok színben kapható. A rózsaszíntől a fehéren át sokféle árnyalatban díszítheti otthonunkat.

Barack színű karácsonyi kaktusz
Forrás: Flickr.com

Ősztől a bimbók kialakulásáig gyakran párásítsuk. Virágzás alatt többször öntözzük, és tápoldatozzuk. Figyeljünk, hogy 22 Celsius-fok fölé ne emelkedjen a hőmérséklet, mert az megrövidítheti a virágzás időszakát. Ha a bimbók elkezdenek lepotyogni, tegyük a növényt világosabb, de hűvösebb helyre. Virágzás után két hónapig megpihen, ekkor fénytelené válik. A levelek sárgulása túlöntözés miatt alakulhat ki, és a túl sok víz rothadást is okozhat. Ne hagyjuk állni rajta a vizet!

Pink színű karácsonyi kaktusz
Forrás: Flickr.com

Latin neve Zygocactus truncates vagy Schlumbergera
Hőigény Kedvence a 15–22 Celsius-fok közötti szobahőmérséklet és szereti a párás környezetet.
Fényigény A világos helyet kedveli, de a tűző napsütéstől óvni kell.
Vízigény Nyáron ritkábban öntözzük, ősszel növeljük a locsolások számát. Két öntözés között engedjük földjét kissé megszikkadni.
Tápanyag igény Nyáron nem igényel tápoldatot, ősztől heti egy alkalommal kis mennyiségben kapjon.
Tipp Ha valahol láthatóan jól érzi magát a növény, ne változtassuk meg a helyét, és ne forgassuk


Pink színű karácsonyi kaktusz
Forrás: Flickr.com

Piros színű karácsonyi kaktusz
Forrás: Flickr.com

Fehér színű karácsonyi kaktusz
Forrás: Flickr.com

Facebook Twitter Digg Delicious Stumbleupon Google Bookmarks RSS Feed 

Keresés az oldalon

Apróhirdetések .

Képgaléria .

Olvassa mobilon - QR

QR Code

Szakmai partnereink

mapasz_kislogo_3zeusz_logo_3
ncsh_logo2

Iratkozzon fel - RSS

Creative Commons

Magyarországon elsőként az építőipari portálok között, a HOMEINFO.hu teljes tartalma Creative Commons Attribution 2.5 Hungary Licenc alatt szabadon hozzáférhető, másolható, felhasználható pontos forrásmegjelöléssel. Azzal a megkötéssel, hogy mindig meg kell jelölni pontosan, hogy a Homeinfo.hu mely oldaláról vették a tartalmat. A gyakorlatban ez egy link kihelyezést jelent a megfelelő aloldalunkra.