Ősz derekán, tél kezdetén szívesen gondoljuk újra a otthonunk dekorációját, színvilágát. Persze ez nem azt jelenti, hogy átfestjük a falakat és lecseréljük az összes holmit, elegendő csak néhány hangsúlyos elemet kiemelni, illetve néhány apró tárggyal frissíteni a hangulatot.
Sokkal korábban sötétedik és gyakran még napközben is az ólmos szürkeség rontja kedélyünket. Szomjazunk a meleg fényekre, amit a lakás különböző pontjain elhelyezett hangulatvilágítással, gyertyákkal, mécsesekkel tudunk csillapítani. Ilyenkor kap különös jelentőséget, hogy mennyire jól tervezett a lakás, illetve a különböző helyiségeink világítása. Optimális esetben elég néhány lámpát felkapcsolni és máris jobb a közérzetünk, az apró, kiegészítő fények pedig meleg hatást kölcsönöznek az összképnek.
A tavaszi nyári vásznakat, selymes anyagokat felválthatják a puha plüssök, a kötött plédek, és ha tehetjük, érdemes beruházni egy gyapjú vagy kasmír keverék takaróra. A díszpárnákat is választhatjuk kötött anyagból, sőt, a műszőrme is jó választás. Bátrabbak követhetik a divatot és akár párducmintás vagy zebracsíkos darabokkal is kiegészíthetik a kollekciót. Ha van rá mód, cseréljük a pamutszőnyeget is puha gyapjúra, de beszerezhetünk műszőrme ágyelőket is.
Végre előkerülhetnek a gyertya- és mécsestartók, melyek természetesen a lakás stílusának megfelelő kivitelben és színekben lesznek igazán hatásosak. A klasszikus, sokágú gyertyatartótól a minimalista darabokig szinte végtelen a paletta. Mécsesekből választhatunk kül- és beltérre is megfelelőt: ezeket éghető anyaggal kell feltölteni és sokkal tovább égnek, mint a hagyományos viasz vagy paraffin mécsesek.
Kicserélhetjük a fali dekorációt, a képeket is egy-egy meleg színekben pompázó példányra, de jó ötlet, ha faliszőnyeget alkalmazunk, aminek már a látványa is felmelegit.
A képeken látható tárgyak mindegyike elérhető a Homeinfo webshopjában. Nézz körül és válaszd ki az otthonodhoz legjobban passzoló bútorokat és kiegészítőket!
Ha szeretnéd egyben látni a kiválasztott elemeket és az árakkal is kalkulálnál, készítsd el saját vásárlási listádat!