Kétségtelenül nagy fába vágja a fejszéjét, aki manapság építkezést, felújítást tervez. Az építőanyag kínálat rendkívül gazdag, ám gyakran ezer különböző helyről kell mindent beszerezni. Megbízható, jó szakembert sem egyszerű találni, de legalább az anyagi eszközökben hathatós állami segítségre számíthatunk. Csupán el kell igazodnunk az információ tengerben, ami ugyancsak bonyolult feladat, ám a terhek közül a Bau-Styl jó párat levesz a vállunkról.
Sokan az építkezők közül arról ábrándoznak, hogy csak betérnek egy központi helyre, legyen ez például egy szakáruház, ahol minden együtt van, amire ilyenkor szükség lehet: építőanyagok és eszközök garmadája, kínálat a lakás felszereléséhez, szakemberek, akik segítenek az igényeknek megfelelő termékek kiválasztásában, ha szükséges, látványtervekkel segítik a döntést, továbbá ahol még a hitelekről, állami támogatásokról is áttekinthető és érthető tájékoztatást kaphatnak, netán még az ügyintézésben is segítenek. Így erre elegendő néhány alkalmat rászánni és nem kell hetekig tartó tortúra elé nézniük. A jó hír, hogy ez a központ létezik!
Bau-Styl szolgáltatások A-tól Z-ig: otthonfelújítási támogatással és hitellel kapcsolatos ügyintézés
Kezdjük mindjárt a szolgáltatások sorát az otthonteremtési, felújítási támogatásokkal kapcsolatos tanácsadással!
Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy mind a privát vásárolók, illetve a kivitelezők egyaránt érdekeltek a témában, és ha esetleg eddig nem volt tervben a felújítás, ezekkel a támogatásokkal már többek számára elérhető. Ezért is megfontolandó, hogy éljünk a lehetőséggel. Sajnos azonban már az alapfogalmak tisztánlátása is nehézkes egy ilyen komplex témában. Ehhez nyújtanak hatékony támogatást a Bau-Styl értékesítői olyan fontos kérdésekben, mint az anyagszámlákkal kapcsolatos alapadatok, milyen termékcsoportok jöhetnek számításba, mi a megfelelő munkadíj, illetve anyagszámlák aránya, valamint az utánuk visszaigényelhető összeg.
Viszont annak érdekében, hogy minden lehetőséget kihasználhassunk, és egyetlen számlánk se legyen „visszadobva”, mindenképpen ajánlott továbblépni a weboldaluk regisztrációs felületére.
Érdeklődöm az otthonfelújítási támogatásokkal kapcsolatos ügyintézés iránt
Összefoglalva a támogatások igénylésének leggyakoribb buktatói és a megoldásuk – tanácsok a Bau-Styl szakértőjétől:
- Elengedhetetlen az 1 éves tb jogviszony megléte. Ha ez nincs meg, akkor várnunk kell az igényléssel. Legalább ilyen fontos, hogy a számlákat 2021 januártól lehet gyűjteni és akkor kell megfelelnünk minden feltételnek, amikor szeretnénk igényelni a támogatást, de a számlákat addig nyugodtan gyűjthetjük.
- Egyszerűen fogalmazva, amit rongálás nélkül el tudunk vinni a házból, az egyáltalán nem támogatott, viszont ami beépíthető, azok közül szinte mindenre igényelhetjük a támogatást. De itt is találunk furcsaságokat: pl. a riasztó nem támogatott, de a klíma igen. Illetve ugyancsak lényeges, hogy a telken belül maradjunk, mert csak az támogatott. Munkák tekintetében fontos, hogy kapcsolódjon valamilyen tevékenységhez, ami támogatott kategória: pl. a földmunka térkövezéshez támogatott, de a földmunka medence építésnél nem fér bele. Apróság, de tudnunk kell, hogy a raklap nem támogatott tartalom, ezért amikor számlát kérünk, erre figyeljünk!
- Minden vállalkozóval külön szerződést kell kötni, melynek tartalmaznia kell a kötelező elemeket.
- Alaposan gondoljuk át, hogy mit szeretnénk elérni, mert például az otthon felújítási támogatásból új szobát nem építhetünk, ezt viszont más támogatott hitel megengedi. Vagy a hitel előre törlesztéseket, autóvásárlást, stb., melyeket Babaváró kölcsönből tökéletesen meg tudunk valósítani, mert ott nincs elszámolási kötelezetttségünk.
- Az otthon felújításra felvehető hitelnél fontos kritérium, hogy megfeleljünk a bank feltételeinek. Ha ez megvan, akkor a Bau-Stylen keresztül is igényelhető a kívánt hitel és amint megkapjuk a támogatást az államtól, közel a felére csökken a hiteltartozásunk és nyilván a törlesztőnk is.
- Ugyancsak feltétele a támogatásnak a köztartozás mentesség. A tapasztalat azt mutatja, néha 100-200 Ft-os tartozások, késedelmi kamatok miatt nem kapják meg az igénylők a támogatást. Ajánlott az ügyfélkapun keresztül ellenőrizni ezeket, így senkit nem érhet meglepetés.

A vecsési telephelyen szervezett, személyes konzultációkon profi szakértők pontról-pontra végig vezetnek a folyamaton az állami támogatás igényléséhez szükséges dokumentumok összeszedésétől a sikeres benyújtásig. Az otthonfelújítási támogatással kapcsolatos szaktanácsadás 2x45 perc konzultációt foglal magába, díja 30.000 forint, melyből minden itt elköltött 500.000 forint után 10.000 forintot jóváírást kapunk! Tehát 1,5 millió forint értékű, itt vásárolt építőanyag esetén a szolgáltatás díját felhasználhatjuk kedvezmény kupon formájában, így ezt a tanácsadást ajándékba kapjuk!
Építőanyagok beszerzése, logisztikája, anyagkalkuláció, látványtervezés, szaktanácsadás - folytassuk a Bau-Stylnél!
Nem kell többet bajlódnunk azzal, hogy az adott munkához szükséges anyagmennyiséget kiszámoljuk. Sajnos többen megtapasztalhattuk már, hogy vagy túl sokkal, vagy ami még rosszabb, túl kevés anyaggal kalkulálunk és végül ott állunk a felesleggel, netán a hiány miatt lehetetlen befejezni a munkát. A Bau-Styl szakképzett értékesítői széles terméktapasztalattal és ismeretekkel rendelkeznek, így szinte nincs olyan szakmai kérdés, amire ne tudnának válaszolni. A megfelelő anyagmennyiség kiszámítása pedig ilyenkor alap.
Építkezni, felújítani egy sor komplikált döntés meghozatalát is jelenti, melyben jól jön a szakértő támogatás. Ez gyakran egyfajta bizalmi kapcsolat kiépítését is jelenti. A Bau-Styl dedikált üzletkötői ebben maximálisan partnereink lesznek és számos problémás helyzeten segítenek túljutni vagy egyedi megoldásokat tudnak kínálni.

Mivel a termékpaletta igen gazdag és laikusként nehéz eligazodni egyes termékcsoportok között, ebben is számíthatunk a kollégák segítségére. Minden fellelhető, ami egy ház felépítéséhez vagy egy komplett felújításhoz szükséges, sőt, a magánvásárlók mellett a nagyobb beruházásokhoz szükséges árumennyiség is gond nélkül elérhető. Az Új-Ház Centrum tagjaként olyan termékekkel is találkozunk a Bau-Stylnél, melyeket máshol nem értékesítenek.
Akár építkezünk, akár felújítunk az egyik legfontosabb és a munkákban nagy hangsúllyal szereplő részlet a fürdőszoba kialakítása. A Bau-Styl fürdőszobaszalonja 500 négyzetméteren kínál olasz és spanyol design burkolatokat, formatervezett szanitereket és számos kiegészítőt.
Hogy milyen lesz a végeredmény? Egy 3D-s látványtervezés után ezt is megnézhetjük és virtuális sétát tehetünk leendő otthonunkban.
A logisztikai részleg a házhozszállítás gondját ugyancsak leveszi a vállunkról és a lepakolás sem marad ránk. A jól felszerelt, felkészült gépparknak köszönhetően darus kocsi segíti az áruk megfelelő elhelyezését, akár a födémre történő feldaruzásra is lehetőség van. A szállításokat az igényeknek megfelelően ütemezik és megbízhatóan érkeznek a várt napon.
Nincs két egyforma építkezés, ezért szükség lehet egyedi megoldásokra az árazásban is. Számíthatunk arra, hogy optimális ár kalkulációt kapunk és az év minden napján találkozhatunk akciókkal és kedvezményes árakkal.
Ha később lenne bármilyen kérdésünk, panaszunk, a telefonos ügyfélszolgálaton keresztül mindent gyorsan és egyszerűen intézhetünk.
A díjmentes parkolás ugyancsak a kényelmünket szolgálja. Amíg az ügyintézés bonyodalmaival vagyunk elfoglalva, ne fájjon a fejünk az autónk miatt! És végül, de nem utolsó sorban egy ízletes kávéval futhatunk neki a napnak, vagy koronázhatjuk meg a sikeres vásárlást és ügyintézést.