Szakértők

Tisztelt Szakértő!

A 16/2016 (II.10) kormányrendelet 69. paragrafusában szereplő adó-visszatérítési támogatási lehetőség kapcsán kérném segítségüket az alábbi témában.

2014.03.13-án társasági szerződéssel alapításra került egy építőközösség a PTK 1959. évi IV. törvény 578/B-578/F paragrafusai szerint. (Azért lényeges a dátum, mert tudomásom szerint a 2014.03.15-től érvényes PTK-ban már nincs megemlítve az építőközösség fogalma.)
Az építőközösség egy 7 lakásos lakóház felépítésére alakult. A belépő tagok a lakás méreteknek megfelelő tulajdoni hányadokat szereztek. Mindegyik tag magánszemély. A tagok a szerződésben vállalták, hogy együttműködnek a lakóház felépítésében és tulajdoni hányaduk arányában vagyoni hozzájárulásukat rendelkezésre bocsátják. A tag a meghatározott lakás építtetője, az építési engedélyben a neve szerepel.
Az építéssel kapcsolatos költségek a tagokat terhelik. Építőközösségi megállapodásban rögzítették a fizetési kötelezettségeket, azok mértékét és ütemezését. (Fiam 2014.11.10-én kötött ilyen megállapodást.)
Tagok jogaikat egyetemlegesen gyakorolhatják az építkezéssel kapcsolatban.
A tagok az építőközösség nevében közös bankszámlát nyitottak, erre fizették, illetve fizetik az előírt hozzájárulásokat.
Egy Kft-t bíztak meg a beruházás lebonyolításával (kezdéstől a használatbavételi engedély megszerzéséig).
A Kft feladata volt a teljes tervezés, a kivitelezési munkák szervezése és irányítása, ellenőrzése és átvétele. Az építési-szerelési vállalkozókkal a szerződéseket az építőközösség nevében kötötte, valamennyi számla az építőközösség nevére szól és a közös bankszámlán lévő összegekből lett kiegyenlítve.
Kft kizárólag az építkezés megszervezéséért, lebonyolításáért és ennek keretében az ügyek intézésért tartozik felelősséggel. Ezért a tevékenységért megbízási díjat kap, mely a készültségtől függő ütemezés szerint részletekben kerül kifizetésre.
Az építkezés 2015 elején indult meg.
Az összes bizonylat az építőközösség nevére lett és lesz kiállítva. A költségek legalább 70%-át számviteli bizonylattal (számla) kell alátámasztani. A számlák (amennyiben áfaköteles) 27% áfát tartalmaznak, 2016-ban is.
Az építkezés várhatóan 2016.03.31-ig elkészül. Ekkor a Kft az építőközösség tagjai felé személy szerint elszámolja a költségeket.

Kérem véleményüket az alábbiakban:

1. Erre a konstrukcióra nem vonatkozik a 16/2016 kormányrendelet 69. paragrafusának 6. pontja, ezért egyrészt nincs 5%-os áfa alá tartozó számla, továbbá az egyéb feltételek szerint a számlák áfatartalma lehetőséget adna az adó-visszatérítési támogatásra.

2. A törvény szerint a számlának az építtető és visszatérítést kérő magánszemélyek nevére kell szólniuk.
Az építőközösség tagjai magánszemélyek. A számlák az építőközösség nevére szólnak, a tagok tulajdoni hányada szerződésben rögzített. Hogyan kaphatnak így adó-visszatérítést az egyes magánszemélyek?

Nem gondolom, hogy a törvényhozók szándékában állt volna az egyénileg és közösen építkező magánszemélyek megkülönböztetése. A rendelet többlakásos épületről is szól.

Várom segítségüket, továbbá a konkrét visszaigénylési lehetőség esetén ennek folyamatának leírását. Már több banknál is érdeklődtünk, de mindenütt azt mondták, hogy a számlának saját névre kell szólniuk.

Köszönettel:

Sarkadi Miklós
sarkadi.miklos@freemail.hu
30/530-8158
Válaszok (2)
  • Elfogadott válasz

    2016. december 16. - 11:59 - #permalink
    Tisztelt Szakértő.

    Épitési engedélyhez kötött,családi ház bövités illetve átt alakitásába kezdtünk.
    A következökre szeretnék választ kapni:
    Kinek a nevére kell a számlát kiállitani?
    Hova lehet benyúlytani vissza igénylésre?
    Hány százalék illet meg?
    Válaszát megköszönve,
    Üdvözlettel: Keserű István.
    A válasz jelenleg minimális Megjelenítés
  • Elfogadott válasz

    2016. március 05. - 07:58 - #permalink
    Kedves Miklós!
    Értem - természetesen - az érveit, de igazat kell adnom a pénzintézeteknek, valóban a kérelmező nevére kell szólnia a számlának, továbbá a vállalkozási szerződés nem irányulhat "kulcsrakész" ingatlan megvalósítására. Ez két kizáró ok. Amit érdemes lenne megvizsgálni, hogy a vállalkozó 2016-ban nem adhatna-e 5 %-os ÁFA-t tartalmazó számlát, mert megítélésem szerint ennek feltételei fennállnak.

    Üdvözlettel
    dr.Nagy Zoltán ügyvéd

    Kapcsolódó hivatkozások:

    1. http://www.ingatlanjog.hu
    • Vendég
      több, mint 1 hónapja
      Tisztelt dr. Nagy László Úr!

      Köszönöm a válaszát.
      Úgy érzem, hogy az első kérdésben (5 vagy 27%-os áfa) nem tudott meggyőzni.
      Ha valaki saját maga fog építkezésbe és közben különböző szakembereket alkalmaz az egyes építési fázisokhoz, akkor azok nyilván 27%-os számlát kell adjanak. Viszont nyilván az építtető célja a kulcsrakész épület létrehozása.
      Amennyiben ez a magánszemély megbíz valakit, hogy az építkezés során segítsen neki a munkák megszervezésében és ellenőrzésében, akkor ez a vállalkozó is 27%-os díjért fog szerintem dolgozni.
      A mi esetünkben annyi a különbség, hogy itt nem egy magánszemélyről, hanem egy magánszemélyekből álló építőközösségről van szó.
      Hol látja a hibát az érvelésemben?

      A második kérdés, azaz hogy milyen számlát fogadhat el a bank, valóban a törvény azt írja, hogy az építtető (akinek a nevére szól az építési engedély) neve kell szerepeljen a számlán. Esetünkben az építési engedélyen az építőközösség tagjai szerepelnek név szerint felsorolva. Mivel ők együtt építkeznek (egy több emeletes és több lakásos ház esetén ez szerintem másképpen nem is lehetséges), a számlák az ő építőközösségük nevére szólnak. A 2000-es években is volt lehetőség az építkezés áfájának visszaigénylésére. Tudtommal akkor a bankok a résztulajdon hányadában rávezették az eredeti számlára a kérelmező építőközösségi tagra jutó visszaigényelt összeget. Valami ilyen lehetőséget keresünk.
      Ötletként még felmerült, hogy utólag felkeressük a számlákat kibocsájtó szállítókat, és megkérjük, hogy eredeti számláikat vonják vissza, majd összességében ugyanilyen értékű és teljesítési dátumú számlákat állítson ki a tagok nevére. Ez eléggé nehezen kivitelezhető, de nem lehetetlen, csak kérdés, hogy ezt már elfogadnák-e a bankok?

      Előre is köszönöm türelmét. Igen nagy összegekről van szó, ezért próbálkozunk több fórumon is.

      Üdvözlettel:

      Sarkadi Miklós
      30/530-8158
      sarkadi.miklos@freemail.hu
    A válasz jelenleg minimális Megjelenítés