Építkezel? Felújítasz?A lakásodat rendezed be?
Ötlettár ikon

„Egy enteriőr akkor lesz élhető, amikor jól működnek együtt a különböző funkciók” – beszélgetés Pál Gabriella Annával, az Év moodboardja 2023 pályázat közönségdíjas lakberendezőjével

Harmonikus terek, egyediség és tudatosság – ez a három alappillér, amelyeket Pál Gabriella Anna mindig szem előtt tart, ha tervezésről van szó. Saját belsőépítészeti stúdiójával arra törekszik, hogy az általa megalkotott változatos és izgalmas életterek hűen tükrözzék az ügyfelei stílusát.

A KorAnne Design belsőépítészeti stúdió tulajdonosaként az élhető terek megalkotására törekszel. Hogyan kerültél kapcsolatba a lakberendezéssel? Mitől lesz egy enteriőr „élhető”? 

- Évekig dolgoztam a vendéglátásban és már akkor is fontos volt számomra, hogy akik betérnek hozzám, jól érezzék magukat, ehhez pedig elengedhetetlen egy élhető enteriőr. Miután felköltöztem Budapestre, elkezdtem tervező asszisztensként dolgozni irodabútor értékesítési területen. Elképesztő élmény volt végignézni a folyamatot a látványtervektől kezdve a projekt végéig, ahogy élettel és színnel töltik meg az irodákat a bútorok, növények és egyéb kiegészítők. Ilyenkor szokták mondani, hogy „elkapott a flow”. Éreztem, hogy ez az a tevékenység, amiben kiteljesedhet a kreativitásom. Jelentkeztem is a már harminc éve működő Kurzus Bt. lakberendező képzésére, majd amint lehetett folytattam is a „Flow a gyakorlatban” mesterkurzusával, ami megadta a kezdőlökést a KorAnne Design megalkotásához. Mindig is csodáltam mennyi mindent ki lehet hozni egy térből, legyen az egy családi ház, étterem, iroda, vagy egy szűkös kis garzon. Egy enteriőr akkor lesz élhető, amikor jól működnek együtt a különböző funkciók. Sokszor találkozunk olyan terekkel, ahol nem érezzük jól magunkat vagy egyszerűen nem praktikusak, ezeket a problémákat akár egy egyszerű térszervezéssel is remekül újra tudjuk rendezni. A KorAnne Designnal ebben igyekszem segíteni.

Pál Gabriella Anna a díjátadó ünnepségen
Pál Gabriella Anna a díjátadó ünnepségen

Ma már a berendezési tárgyakat is a hihetetlen túlkínálat jellemzi. Hogyan találhatjuk meg a számunkra megfelelő összeállításokat, amelyek nemcsak egyediek, de személyre szabottak is? Ebben hogyan tud segíteni egy lakberendező?

- Nagyon fontos, hogy minél jobban megismerjem a megrendelőimet, tudjam, mik az igényeik és mire van igazán szükségük. Legyen a kiinduló pont akár egy érzés, hangulat, illat vagy egy tárgy, ezek mind-mind segítenek, hogy átfogó képet tudjak alkotni és megtaláljam a tengernyi kínálat közül azt a metszetet, ami hűen tükrözi majd az ügyfeleim stílusát. Ahhoz, hogy a keresési folyamat minél rövidebb és hatékonyabb legyen, elengedhetetlen, hogy folyamatosan tágítsam a tudásomat és tisztában legyek az újdonságokkal. Aki ismer tudja, hogy mindig mozgásban vagyok, ezerrel pörgök és gyűjtöm az információkat, élményeket, amikből tanulhatok. Ezek mellett fontosnak tartom a szoros együttműködéseket, workshopokat, kiállításokat, ahol mindez egy helyen van. Ebben nagyon sokat segítenek a LOSZ (Lakberendezők Országos Szövetsége) által szervezett szakmai napok és programok.

Elegáns nappali, tervezés: Pál Gabriella Anna
Elegáns nappali, tervezés: Pál Gabriella Anna

Mi a legfontosabb alapelv, amit mindig szem előtt tartasz az általad tervezett belső tereknél? 

- Három alapelv van, amit mindig követek a tervezések során. Élhető – Harmonizáljanak a terek, tárgyak, emberek. Egyedi – Megtalálni a közös hangot a megrendelőkkel és hozzáadni a KorAnne Design kézjegyeit. Tudatos – Felmérni a rendelkezésre álló alapot és megnézni mi az, ami hasznosítható. „Az igazi felfedezés nem új földterületek megtalálásában rejlik, hanem abban, hogy új szemmel nézzük a világot” – mondta Honoré De Balzac.

Miként lehet összeegyeztetni a lakberendezést a környezettudatossággal és a fenntarthatósággal?

- Első hallásra ezek a fogalmak még nem állnak túl közel egymáshoz. Szerencsére egyre népszerűbb és fontosabb mindenki számára a környezettudatosság, ami a gyártókat is arra ösztönzi, hogy újrahasznosítható és újrahasznosított vagy természetes alapanyagokat használjanak fel a bútorok, burkolatok és kárpitok gyártási folyamataihoz. Ezek a változások nagyban segítik a munkámat, nemcsak ár kategóriában kedvezőbbek, de könnyen illeszkednek a mindennapokhoz. Nem utolsó sorban pedig reneszánszát éli a retró stílus és divat lett az újrafelhasználás vagy a D.I.Y., aminek alapdarabjait megtalálhatjuk vintage vásárokon és régiségboltokban. Ez az egyik legegyszerűbb módja a fenntarthatóságnak.

Egzotikus nappali, tervezés: Pál Gabriella Anna
Egzotikus nappali, tervezés: Pál Gabriella Anna

A pályázat egyik feladataként öt darab konszignációs listát kellett létrehozni a Homeinfo új szerkesztőjével, a Peempee-vel. Hogy látod, mennyiben segítheti a tervezési folyamatot és az ügyfélkommunikációt az, ha nemcsak a designt, de a komplett árajánlatot is egyidőben láthatja a megrendelő?

- Szuper, imádom! Remek rendszer, amit mindkét moodboard tervező pályázathoz volt alkalmam kipróbálni és azóta is megkönnyíti a munkámat. A Peempee-vel készült összeállításokban az tetszik, hogy élettel teli kompozíciót társítunk a „piszkos” anyagiak mellé, ezáltal sokkal kézenfekvőbb és elfogadhatóbb képet tudunk alkotni a megrendelők számára.

Az Év moodboardja 2023 pályázatra benyújtott nappali tervek közül melyik a kedvenc összeállításod és miért?

- Nem irigylem a zsűrit, most sem lehetett könnyű dolguk a számos gyönyörű munka közül kiválasztani a díjazottakat. Nekem is több kedvenc képem van a beadott munkák közül. Az egyik Puszta Gergelyné Szilvi „Erotikus nappali” moodboardja, amely lilás és mély zöld árnyalatain egyből megakad a szemem és beleszerettem. A másik kedvencem Lode Cora „Egzotikus nappali” moodboardja, amely láttán egy egzotikus utazáson érzem magam, ahol újabb élményekkel gazdagodhatok.

Családi nappali, tervezés: Pál Gabriella Anna
Családi nappali, tervezés: Pál Gabriella Anna

Milyen szakmai célokat, terveket szeretnél megvalósítani a jövőben?

- Továbbra is szeretnék minél változatosabb és izgalmasabb enteriőröket tervezni és kivitelezni. Az eddigi munkáim is széles palettán mozognak, a régi parasztház felújításától a japandi stílusú, új építésű házig. Vonzanak a különleges projektek és kihívások. Ahogy az emberek, úgy az otthonaik is egyediek. Minél jobban tükrözi otthonunk önmagunkat, annál jobban érezzük azt a sajátunknak, és így élettel telinek – ebben szeretnék segíteni az embereknek. Mindig jó érzés látni a megrendelőkön az elkészült tervek után az elégedettségét és az izgatottságot, hogy mikor költözhetnek be.
Talán nem nagy titkot árulok el, hogy a Kor Anne Design-nal szeretnék minél szélesebb körben ismertséget szerezni. Emellett izgalmas lenne tervezőként is megmérettetni magam a HoReCa szektorban, akár ezt is ide sorolhatjuk a szakmai célok közé.

Népszerűek a témában

Útmutató kárpitválasztáshoz

Víz- és energiatakarékosság, letisztult, természetes dizájn: ezek a legfontosabb fürdőszobatrendek

Otthoni edzőterem kialakítása

Ez is érdekelhet

Dulux EasyCare - Foltok a falon? Ugyan már!

Hatékony, megtérülő és környezettudatos – fűtés hőszivattyúval

Eclisse 40, az átgondolt és kifinomult tokrendszer

Fürdőszoba-felújítás - amire érdemes odafigyelni

Tízből kilencen korszerűsítenék otthonukat

Sci-fi-be illő látvány a fürdőben - Furo zuhanykabinok

Beltéri árnyékolás - a lakberendezés fontos eleme is

Komfortosan a télikertben – válasszunk hozzá árnyékolót!

Kingfire Kanto az első Schiedel sarokkandalló előnyei

Masszázsmedence – a jó közérzet és az egészségmegőrzés különleges eszköze. Hogyan válasszunk masszázsmedencét?

Hővisszanyerős szellőztető rendszer árkalkulátor

Hová szökik az áram? – Rangsoroltuk a 10 legnagyobb villamosenergia-fogyasztót a háztartásunkban

Hogyan készülnek a prémium kerámia szaniterek?

„Az esztétikumon és a funkcionalitáson felül kiemelt fontosságú számomra a terek játékos és inspiráló kialakítása” – interjú Lode Cora lakberendezővel, az Év moodboardja 2023 pályázat harmadik helyezettjével

„Szeretem felfedezni a tér adottságait, tanulmányozni a lehetőségeket és megtalálni a legjobb kialakítási opciókat” – Kovács-Szécsi Dóra lakberendezővel, az Év moodboardja 2023 pályázat díjazottjával beszélgettünk

Friss hír a jakuzzivilágból: tovább bővült a VitalSpa „vevőkényeztető” garanciája

„Lakberendezővé válni egy hosszabb útkeresés eredménye” – Beszélgetés az Év lakberendezője 2022 pályázat győztesével, Szőke Mónikával

„Számomra a tervezés nem munka, hanem lehetőség egy olyan világ létrehozására, amiben örömét leli a megrendelő” – Árvai-Komódi Klaudia lakberendezővel, az „Év fürdőszobai moodboardja 2023” pályázat harmadik helyezettjével beszélgettünk

„Sok mindent szükséges átgondolni a tervezés során” – beszélgetés Szilágyi Dórával, az Év fürdőszobai moodboardja 2023 pályázat közönségdíjas lakberendezőjével

„Az az ember vagyok, akinek mindene a képi világ” – Ferik Judit lakberendező, az Év moodboardja pályázat győztes tervezője

„Olyan típusú ember vagyok, aki bármit képes megszervezni” – interjú Zselló Katica lakberendező, enteriőrtervezővel, az Év fürdőszobai moodboardja 2023 pályázat díjazottjával

Tarts velünk virtuális sétánkon és nézz körül a Bútor, Lámpa, Lakástextil Kiállításon!

Hogyan ültetheted be a japandi stílust az otthonodba? Útmutató a minimalista esztétikához

Térformálás design elemekkel