Napsárgával a kis lakások hangulatáért

A kis lakásokban a hatékony térkihasználás mellett fontos a színválasztás is, hiszen a kis térben minden szín erősen befolyásol mindent. Itt néhány példán keresztül látható, hogy jól benapozott kis lakásoknak mennyire jót tesz egy csipetnyi, elszórt napsárga folt.
Emellett érdemes megnézni, hogy minden kis területet ki lehet használni tárolásra, amire egyébként nem is gondolnánk: ágy alatt, ülőkék alatt. Itt minden tér többfunkciós, amikor kevés négyzetméterrel kell boldogulni, nálunk jellemzően a nappali és az ágy vonódik össze, itt például a konyha és az étkező az első lakásnál, a másodiknál pedig jóformán minden mindennel.
A színek és a textilek segítenek leválasztani a tereket anélkül, hogy erős falakat képeznének és állandóan foglalnák a helyet. Így a kis tér mobilisabb, átalakítható igény szerint.

A Stílusház Oktatási Stúdióban végeztem lakberendezést, majd egy évig gyakornokoskodtam több lakberendező kolléganő mellett, akiktől megtanultam a szakma finomságait. Elsősorban magánembereknek dolgozom, teljes lakás, családi ház felújításokon vagy új építésű ingatlanokon, de irodákat is tervezek.