Az energiaárak meredek emelkedése mindannyiunkat a fogyasztási szokásaink újragondolására késztet. Aki eddig elektromos tűzhelyen, főzőlapon készítette az ételeket, bizonyosan átnézte a készüléke fogyasztását, energiaosztályba sorolását, és ha ezt nem találta megfelelőnek, elgondolkodott a cserén. Úgy tűnik, hogy elérkezett az indukciós főzőlapok aranykora.
A 19. századi fizikus, James Clerk Maxwell fedezte fel azt, ha fém kerül egy mágneses mezőbe, akkor ott hő keletkezik. Maxwell ötletének nyomán született az innováció, hogy ezt a hőt a főzéshez is fel lehet használni.
Mitől más az indukciós főzőlap?
Abban nem különbözik a hagyományos tűzhelyektől, főzőlapoktól, hogy ugyanúgy elektromos árammal működik, sőt, ugyanúgy néz ki, mint bármelyik kerámialapos főzőlap, viszont a működés módja, a technológia egészen más. Pontosan fogalmazva: jobb.
A hagyományos elektromos tűzhely kerámia vagy fémlapját közvetlenül melegítjük fel. Magába a tűzhelybe van beépítve az az ellenállás, amin az elektromos áram hővé alakul. Tehát a felmelegített főzőlap melegíti az edényt.
Az indukciós főzőlapon közvetlenül az edényt melegítjük. A főzőlap kerámiája alatt található egy elektromos vezeték feltekercselt formában, amelyen az átfolyó váltóáram létrehoz egy indukált mágneses teret, a létrehozott mágneses tér pedig hőt gerjeszt magában az edényben.
Az indukciós technológia előnye, hogy közvetlen az edény melegítése, kimarad az a fázis, amikor a főzőlapot is melegíteni kell feleslegesen magas hőmérsékletre. Persze melegszik a főzőlap az indukciós lapon is, de az csak az edényből távozó meleg. Ez egy elkerülhetetlen veszteség, de mégis sokkal kisebb, mint amit a hagyományos elektromos főzőlap felmelegítése jelent.
Hatékonyság = energiamegtakarítás
A hagyományos főzőlapot magas hőfokra melegítjük, ami a hőjének csak egy részét adja át az edénynek. A hő nagy részével tulajdonképpen a konyhát melegítjük. A hatékonyság természetesen sok mindentől függ, de körülbelül 80%-os hatékonysággal számolhatunk egy indukciós főzőlap, 50%-ossal a hagyományos elektromos főzőlap és 30%-ossal a gáztűzhelyek esetében.
Hatékonyság | |
Indukciós főzőlap | 80% |
---|---|
Hagyományos elektromos főzőlap | 50% |
Gáztűzhely / főzlap | 30% |
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy például a víz sokkal hamarabb forr fel az indukciós főzőlapon, mint mondjuk a gázon melegítve, tehát ez a főzési mód gyorsabb, mint amit eddig megszoktunk.
A minimális hőveszteséggel, ami a technológia sajátja, jelentős energiamegtakarításal jár. Ez azonban csak akkor teljesül, ha megfelelő vastagságú edényeket használunk a főzőlapon. A legalább 3-5 milliméter vastag falú edényekkel tudunk optimális energiafogyasztást elérni.