Az indukciós technológiával működő főzőlapoknál ma nem tudunk hatékonyabb és energiatakarékosabb lehetőséget az ételkészítésre, ezért az indukciós főzőlap a 21. századi konyhák alapdarabja.
Egyszerű fizika, avagy hogyan működik az indukciós főzőlap?
A mágneses indukció elvén működő főzőlap felülete alá réztekercseket helyeznek el, melyek áram alá kerülve örvényáramot indukálnak, azaz oszcillálnak. Ez a gyors rezgés mágneses mezőt képez. Ha ebbe a mágneses mezőbe vas tartalmú anyag kerül (a felületre a megfelelő anyagú edényt helyezzük), akkor az melegedni kezd, a főzéshez szükséges hő az edény alján keletkezik. Fontos, hogy az elektromágneses mező a tekercstől 1-1,5 cm távolságban aktív, ezen távolságon kívül viszont nem fejti ki a hatását.
A fentiekből logikusan következik, hogy az indukciós főzőlapon csak olyan edény használható, ami mágnesezhető. Most ne csupán azokra az edényekre gondoljunk, melyeken szerepel egy jelzés, miszerint erre is alkalmasak, mivel ezt a jelzést a kereskedelmi forgalomban lévő edényeknél nem kötelező feltüntetni. A mágnesezhetőséget nagyon egyszerűen ellenőrizhetjük egy hűtőmágnes segítségével: ha a mágnes tapad, akkor az edényünket használhatjuk az indukciós főzőlapon. Ez az apró kontroll különösen hasznos a már meglévő vagy nagy becsben tartott, például a nagymamától örökölt edénykészleteknél.

Indukciós kontra hagyományos fűtőszálas és gáz főzőlap – összehasonlítás
A hagyományos fűtőszálas, kerámia főzőlapok hőjét a fűtőszál biztosítja, ami átadja a hőt a fűtőbetétnek, majd a főzőfelületnek, végül innen melegszik az edény. A többszörös hőátadás miatt az enerigaveszteség jelentős: a felhasznált energiának kb. a 40%-a melegíti az ételt.
A gáz főlapok nyílt lánggal biztosítják a hőforrást. A láng azonban az edényen kívül a környezetet is melegíti, ezért ez a főzőlap 35%-os hatékonyasággal működik.
Az indukciós főzőlapok hője csak az edény alján keletkezik, így a hőveszteség minimális. A felhasznált energia 80%-a az étel melegítésére megy.
Bővebben az indukciós főzőlapok előnyeiről
- biztonság
- nincs nyílt láng
- megfelelő edény híján kikapcsolnak
- alacsony felületi hőmérséklet, kevesebb háztartási baleset.
Hatékonyság
- a gyors felfűtéssel időt takaríthatunk meg
- optimális energiafelhasználás
Rugalmasság
- gyors reakció a teljesítményszint változásakor
- egyszerű használat
- teljesítményszint szabályozás
ÉRDEKLŐDÖM A WHIRLPOOL INDUKCIÓS FŐZŐLAPOK IRÁNT
Mit tapasztalhatunk az indukciós főzőlapok használata közben?
Szemben a gáz főzőlappal, itt nincs nyílt láng, ezért az égési sérülések veszélye jelentősen csökken. Ugyanez az előny a hagyományos elektromos (fűtőszálas, kerámia) főzőlapokkal szemben is, hiszen itt sem ritka, hogy az edények mozgatása közben hozzáérünk a tűzforró laphoz. Az indukciós főzőlapok azonnal és automatikusan kikapcsolnak, amint az edény elhagyja a felületüket, majd másodperceken belül ki is hűlnek. Gyerekzár a Whirlpool valamennyi indukciós főzőlapján található.

Ami igazán jó hír, hogy az indukciós főzőlap kerámia felülete bekapcsolt állapotban is hideg marad. A működéséből következően hő csak akkor keletkezik, ha ráhelyezzük az edényt, azaz amikor aktív a rendszer. Sőt, a főzőfelület nem melegszik fel jobban, mint az edény hőmérséklete, ez kb. 100-110 °C, míg a hagyományos elektromos főzőlapok felülete 400-450 °C-ot, a gáz lángja pedig az 1500 °C-ot is elérheti.
A hatékony energiafelhasználás az indukciós főzőlapok egyik legvonzóbb tulajdonsága. Mivel a hőt csak az edény kapja, a felhasznált energia 85-90%-a hasznosul. Ezen kívül a leggyorsabb reakcióidővel is ezek a készülékek dicsekedhetnek: a főzés során beállított hőmérséklet a lehető leggyorsabban rendelkezésre áll az edényben, így az étel készítéséhez szükséges idő jelentősen lecsökken.
A Whirlpool indukciós főzőlapjai egyszerűen kezelhető érintővezérléssel készülnek, használatuk gyorsan elsajátítható. Ez a technológia továbbá elérhetővé teszi az érintőképernyős vezérlést és a HomeConnectiont is.
18 fokozatú vezérlésen állíthatjuk be a kívánt teljesítményszintet, mely minden beállításnál ugyanazt az eredményt biztosítja. Az elektronikus vezérlésnek köszönhetően a hőmérséklet szabályozás rendkívül pontos. Ellentétben a hagyományos elektromos főzőlap hőmérséklet tartásával, a beállított teljesítményszint és a hőmérséklet is állandó. Nem kell tartanunk attól a hőingadozástól, mely a gáz és a hagyományos elektromos főzőlapok esetén is tapasztalható. Előbbinél a hálózati gáz nyomás-, illetve a fűtőérték változása, utóbbinál a fűtőtekercsek ki-be kapcsolása okozhatja ezt.

Kényelmi funkciók, melyeket csak az indukciós készülékek tudnak
A Whirpool indukciós készülékei nagyfokú rugalmasságot biztosítanak: a használat során lehetőségünk van a főzőzónák összevonására. A főzőzónák az edény méretéhez és formájához igazodnak, ezért egyenletesen melegítik fel az ételeket. Ha a főzőzóna kiosztása mégsem megfelelő (nagyobb és / vagy ovális az edény), akkor összevonhatjuk a főzőzónákat, melyek egyetlen nagy főzőfelületként működnek és változatlanul egyenletesen és átmenet nélkül melegítik az edényt.
A főzőzónák működési idejét beállíthatjuk, így a fix főzési időt igénylő ételek elkészítése az eddigieknél egyszerűbb és biztonságosabb lesz. A Booster funkcióval (Gyorsforralás) rövid idő alatt forralhatunk fel 2-3 liter vizet. A Whirpool indukciós főzőlapjainál a Booster funkció és az időzítő minden főzőzónában elérhető és párhuzamosan is használható.
A főzési funkció egy előre megírt algoritmus alapján működik, melyet az indukciós tekercsbe épített szenzor vezérel. Ilyen főzési funkció lehet a Párolás, Melegen tartás, Olvasztás, Forralás, ezek közül választhatjuk ki az éppen szükségest. Az Automatikus főzési, más néven 6. érzék funkciók mindig az ezeknek megfelelő teljesítményszinttel és intenzitással biztosítják az adott étel elkészítését.
- Párolás – Ez a funkció képes fenntartani az étel gyöngyöztetéséhez ideális hőmérsékletet, így az ételt hosszú ideig főzhetjük anélkül, hogy odaégetnénk. Ideális a hosszú főzési időt igénylő, sok lével készített ételekhez (rizs, szószok, sültek).
- Melegen tartás – Az étel ideális hőmérsékleten tartásához szolgál, általában a főzés befejezése után, vagy amikor nagyon lassú főzéssel próbálunk folyadékokat besűríteni. Különösen hasznos, amikor az ételt tökéletes hőmérsékleten szeretnénk szervírozni.
- Olvasztás – Az ételek olvasztásához, illetve az olvadt állapot fenntartásához ideális hőmérsékletet biztosít, az odaégetés veszélye nélkül. Ez a módszer jól működik az olyan érzékeny élelmiszerek olvasztásánál, mint pl. a csokoládé.
- Forralás – Ez a funkció felforralja a vizet, majd alacsonyabb energiaszükséglettel forrásban tartja. Tegyünk kb. 2 liter (lehetőleg szobahőmérsékletű) vizet egy edénybe, és ne fedjük le. Ajánlott odafigyelni a forrásban levő vízre és rendszeresen pótolni az elforrt mennyiséget.
- Automatikus funkciók - 6. érzék – A rugalmas zóna három főzőzónából áll, melyek az előre megadott teljesítménybeállításoknak megfelelően kapcsolnak be, az edény helyzetétől függően. Mozgassuk az edényt a felületre a főzés más hőmérsékleten történő folytatásához a kezelőelemek használata nélkül.
Ez is érdekelhet
Hogyan ápoljuk, tisztítsuk az indukciós főzőlapot?
Ha nem kellőképpen tiszta a főzőlap felülete, csökkenhet a kezelőfelület gombjainak érzékenysége. A cukor, valamint a magas cukortartalmú ételek károsíthatják a főzőlapot, így azokat haladéktalanul el kell távolítanunk. A kiszóródott só és a cukor megkarcolhatják az üvegfelületet.
Minden használat után, már lehűlt állapotban ajánott megtisztítani a főzőlapot, távolítsuk el az ételmaradékok okozta lerakódásokat és foltokat. Ehhez használjunk puha kendőt, nedvszívó papírtörlőt vagy speciálisan a főzőlapok tisztítására szolgáló tisztítóeszközt. Tartsuk be a gyártó utasításait. Kizárólag akkor használjunk kaparókést, ha a szennyeződések ráragadtak a főzőlapra, de ügyeljünk arra, hogy ne karcoljuk meg az üvegfelületet. A tisztítást követően alaposan szárítsuk meg a felületet.
A Whirlpool indukciós készülékeinek üvegén látható iXelium™ logó azt jelenti, hogy a főzőlapot iXelium™ technológiával kezelték. Ez egy egyedülálló Whirlpool bevonat, mely tökéletesen takarítható felületet eredményez és a főzőlap tovább csillogó marad. Az iXelium™ főzőlapok tisztításához használjunk puha rongyot (mikroszálas a legjobb), nedvesítsük be vízzel vagy üvegtisztító szerrel.
ÉRDEKLŐDÖM A WHIRLPOOL INDUKCIÓS FŐZŐLAPOK IRÁNT
Hova építhető be az indukciós főzőlap?
A működés során nem keletkezik égéstermék, így ennek elvezetésével sem kell számolnunk. Helyette felmerül a kérdés, hogy a lakás villamos hálózata elbírja-e az összes főzőzóna bekapcsolásakor mérhető 7,2 KW-os áramfelvételt. Ennek megállapítását bízzuk villanyszerelőre, aki nem csak annak néz utána, hogy hány amperes a bejövő áram csatlakozás, hanem annak is, hogy ki van-e építve a főzőlapnak egy saját villamos “kör”, amivel biztosítható a biztonságos és üzembiztos működés.
A másik fontos tisztázandó kérdés a bejövő villany csatlakozás (betáp) Amperben kifejezett értéke. A 32 A-re való bővítés alanyi jogon, külön bővítési költségek felszámolása nélkül jár, célszerű ezt kérvényezni.
Az elektromos főzőlapok többsége 6 KW teljesítménnyel bír. Ehhez a szükséges elektromos hálózat 1 fázison 32 Amper, 2 fázison 16-16 Amper. Ez a hálózati kiépítés elegendő a 7,2 KW-os indukciós főzőlapok esetében is.
A Whirlpool indukciós főzőlapoknál rendelkezésre áll a Power Management funkció, mely lehetővé teszi, a főzőlap össz. teljesítményének korlátozását. Ennek előnyei, hogy az össz. teljesítmény korlátozásakor az egyes zónákhoz rendelt biztonsági és kényelmi funkciók továbbra is rendelkezésre állnak, illetve a főzőlap akkor is biztonsággal üzemeltethető, ha a rendelkezésre álló hálózat nem elegendő a maximális teljesítményszint kiszolgálásához.
A beépítés során ügyelnünk kell a biztonsági távolságokra:
- 12 mm-es munkalapok szükségesek a fiókok fölött, vagy 28 mm-es a sütő fölött.
- a főzőlap aljától számítva 24 mm biztonsági távolságot kell tartani.
A fiók és a főzőlap közé javasolt egy elválasztó lap beépítése, hasonlóan a hagyományos elektromos főzőlapokhoz. Amennyiben a fenti távolságok megvannak, gyakorlatilag bármilyen egyéb konyhai eszköz telepíthető a főzőlap alá.
Fontos tudni, hogy az indukciós főzőlapok elektronikája szellőzést igényel. Ezt a szellőzést a konyhabútor elülső és hátsó részén kialakított szellőzőnyílások biztosítják.
A Whirlpool SmartCook főzőlapok esetében a megfelelő szellőzés biztosításához elegendő a konyhabútor hátsó szellőzése is. Mivel nem szükséges az elülső szellőzés, ezért ezek a főzőlapok alkalmasak a hagyományos elektromos, vagy gáz főzőlapok számára kialakított konyhabútorokba való beépítéshez is.