A belsőépítészek már régóta kedvelik „mágikus” tulajdonságai miatt a függőleges elrendezést. Segítségével a helyiséget magasabbnak érezzük, a függőleges elemek javítják és finomítják az arányokat. A függőleges vonalak a díszítő elemeken is megjelennek, így például a tapétákon és a bútorokon. Az utóbbi időben a fűtőtestek is igazodtak ehhez a divathoz.
A radiátor minden háznak elengedhetetlen része. Hacsak nem padlófűtést használunk, a belső elrendezés megtervezésekor mindig megfelelő helyet kell találni a radiátoroknak. A hagyományos készülékek kellően tágas helyet igényelnek az ablakok alatt, mivel a radiátorokat ott kell elhelyezni, ahol a legtöbb hő szökik ki házból. A modern belsőépítészet esetében, ahol gyakran a padlótól a plafonig érő vagy nagy falfelületeket kitevő ablakokat építenek be, ez nagy gondot jelent. A kisebb lakások esetében pedig ezzel szemben minden talpalatnyi hely fontos, így például az ablak alatti rész kiváló helye lehet a könyvespolcnak. Éppen ezért, ha nem szeretnénk lakásunkban kompromisszumokat kötni, érdemes a vertikális radiátorok kínálta megoldásokat is végiggondolnunk. Az utóbbi időben egyre nagyobb teret nyert a haszonberendezések függőleges jellegű kialakítása, hiszen felbecsülhetetlen lehetőségeket rejt a rendelkezésre álló felületek jobb kihasználására.
Gondolkodjunk függőlegesben
A függőleges radiátorok olyanok számára kínálnak jó megoldást, akik a házuk vagy lakásuk bútorait saját elképzeléseiknek megfelelően szeretnék elrendezni, nem pedig a radiátorok által meghatározott korlátokhoz igazodva. Bizonyára bárki talál a nappalijában olyan falfelületet, amely szekrénynek, vitrinnek vagy épp a kanapénak túl keskeny. Ugyanakkor a konyhában, vagy a hallban minden apró centiméter számít.
„Igenis számít, hogy a rendelkezésre álló tér jól mutasson. Még az is kiderülhet, hogy az ajtó, vagy ablak melletti keskeny fal pont elég széles ahhoz, hogy a függőleges radiátort ott helyezzük el, így elég helyünk marad a fal többi részén. Ez főleg azon épületek esetében kiemelkedően fontos, amelyek nem négyszög, vagy szabályos sokszög alaprajzúak, hanem egyedibb formával rendelkeznek”, javasolja a Rettig cég munkatársa. A függőleges radiátorok számos lehetőséget kínálnak a belsőépítészet terén.
A Purmo számos megoldással szolgál a már 14 cm széles radiátoraival, egészen a 230 cm-es magasságig. A méretezést nem torzítja el más járulékos elem sem, mint például a termosztátfej, hiszen még a radiátor bekötése középen, a radiátor alján található. Ez az átfogó méretezés teszi lehetővé, hogy szabadon gazdálkodhassunk a belső tér többi részével, és csak a fennmaradó felületeken helyezzünk el radiátort, miközben biztosítjuk a megfelelő fűtőteljesítményt. Minél keskenyebb a fal, annál magasabb radiátort kell választani. A 14 cm széles függőleges radiátor akár egy szerkezeti oszlopon is elhelyezhető. A vertikális egységeknek további előnye, hogy a kiegészítőknek köszönhetően még funkcionálisabbá és helytakarékosabbá válhatnak, például a konyhában. A Purmo ajánlata egyaránt tartalmaz dekoratív és tradicionális bordázott fűtőlappal szerelt modelleket.
Függőleges elrendezések
A vertikális radiátoroknak általában nem csak funkcionális szerepük van, hanem formatervezésük során figyelembe veszik a kivételes belső esztétikát is. A megfelelő modell kiválasztása természetesen mindig a tulajdonos ízlésén múlik, de ezen felül figyelembe kell venni a beszerelés tervezett helyét és a költségeket is. Ha a vertikális radiátor kiemelt helyre kerül, mint például a nappali, érdemes dekoratív modellek közül választani, mint a Purmo Kos V vagy a Purmo Faro V. Ezek a RAL színpaletta 220 színében választhatók, és a nem hagyományos bekötési lehetőségek egyaránt lehetővé teszik a rendelkezésünkre álló tér minden apró részének kihasználását, valamint a szokatlan elrendezést is.