A Feng Shui a kínai térrendezés művészete, azonban sokkal több annál, mint pusztán lakberendezés. A Feng Shui szerint környezetünk lelki életünkre, közérzetünkre is komoly hatással van. A rendetlenség a házban és a ház körül forrása lehet a negatív életszemléletnek. Ezért az első lépések a takarítás és a rendrakás.
A Feng Shui tanítása szerint a földet láthatatlan erővonalak szabdalják keresztül-kasul, némelyek kedvező, mások káros hatásúak. Arra kell törekednünk, hogy a kedvező erők hatását a magunk javára fordítsuk. Fontos, hogy elkerüljük az ártó erővonalakat – a gyilkos leheletet. Óvakodjunk attól, hogy huzamosabb ideig olyan helyen tartózkodjunk – együnk, aludjunk, dolgozzunk –, ahol ki vagyunk téve a láthatatlan erők káros hatásának.
Az ősi kínai tanítás szerint az életenergia, a csí (chi) a természet lélegzete, vagyis az univerzális energia. Ott érezzük jól magunkat, ahol a csí zavartalanul áramlik és védve vagyunk a káros hatásoktól. Sok lakás energiavámpírként hat az emberre, nem hogy erőre kapna benne, hanem a maradék energiáját is elszívja.
A csí szereti | A csí nem szereti |
|
|
|
|
|
|
|
|
A csí szereti a frissességet és a tavaszi nagytakarítást, amely költségkímélő, ám igen hatásos energetizáló módszer, az ember böjti méregtelenítéséhez hasonlóan a ház méregtelenítését szolgálja. Számoljuk fel a rendetlenséget, mielőtt belekezdünk a térrendezésbe. Ne gyűjtsük össze a kacatokat – így például selejtezzük ki a ruhákat, ha már nem hordjuk azokat, mert ez a gyűjtő szenvedély boldogsághiányt jelent és az aggódás tünete.
Ez is érdekelhet
Az egészséges élethez nélkülözhetetlen az energia akadálytalan áramlása. Az elakadt energiák gátló folyamatként hatnak az életünkre. Akármilyen rendetlenség képes akadályt gördíteni a térben áramló éltető energiák útjába. a mentális zavartság, az elődök rossz energiái, a fizikai szennyeződések, a tisztátalanság éppúgy befolyásolnak bennünket, mint a tárgyi hulladékok. A befejezetlenség is rendetlenség, akár fizikai, szellemi, érzelmi vagy lelki: súlyosan terheli egészségünket. A halogatott javítanivalók, mint például a letörött fiókgomb visszaillesztése, az elromlott gépek javítása, a csöpögő csap bőrözése, a kert rendbetétele, szintén energiavámpírként sebesen fosztanak meg erőinktől.
A felesleges holmik halmozói örökösen fáradtak, levertek, és azt állítják, nincs energiájuk a takarításra. A szemétdédelgetőknek gyakran testi tünetei is vannak: a szemük fénytelen, a bőrük tompa fényű, nem szoktak tornászni, általában túlsúlyosak. A test elhájasodása és a felesleges holmik gyűjtögetése az önvédelem egyik formája. Úgy gondolják, hogy a zsírképzéssel és a lom felhalmozásával kipárnázhatják magukat az élet megrázkódtatásai ellen.
Miután eltakarítjuk az akadályokat, ritkábban betegszünk meg, tisztábban gondolkodunk és könnyebben határozzuk el magunkat bármi újra. A lomok között csak egyedül lehet lenni, de ha kitakarítjuk a szemetet, bizakodva helyreállíthatjuk társasági kapcsolatainkat is.
A lomok depresszióssá, reményvesztetté tesznek, az elerőtlenedés gátolja a cselekvést, szétszórtak leszünk, hiszen állandóan keresgélünk valamit. A rendetlenség és a szemét felszámolása a gyógyulási folyamat fontos része, elvezethet az úton a boldogabb, kényszertől mentes élet felé.
Dr. Fauszt Terézia, feng shui szakértő és oktató
Feng Shui Galéria