A kisebb alapterületű lakások tervezésénél az alaprajzi elrendezésre és a tárolásra kerül a legnagyobb hangsúly. Az itt bemutatott látványtervek koncepcióját Csikós Mihály – a Csikós Terv tulajdonosa és főépítésze – készítette, amelyhez az anyag és színvilágot Vermes Dóra enteriőrtervező álmodta meg.
A megrendelő két ugyanolyan alapterületű lakást vásárolt befektetési célból. Kérése az volt, hogy azonos tervek alapján elkészülhessen a két lakás, melyeknél a fő szempont volt a “wow” hatás mellett, főként strapabíró anyagok használata a tervezésnél. Kiadásra szánt ingatlanok esetében ritka, hogy a budget megengedi, de ebben az esetben az ügyfél szerette volna, ha minőségi, időtálló anyagokból készül az ingatlan.
A kis lakás térszervezésének fő trükkje a dobogón megemelt ágy, mely elé bekerült a kanapé, így lehetővé téve, hogy az ágyból és a kanapéról is lehessen tévét nézni.
A lakásba való érkezéskor ez a látvány fogad. A fő falra, melyre az étkezőasztal és a tévé került, két verzió készült. Egy 3D-s, szürke falpanelekből álló és egy, a másik falon már felhasznált kék, geometrikus tapétás falszakasz. Mindkét esetben fózolt tölgyfurnérból készült fapanelek veszik körül a tévét és az étkezőt, melybe bútorspotok kerültek elhelyezésre, ezzel gondoskodva a hangulatvilágításról. A falpaneles opció esetében egy függőlámpa adja a helyi világítást az étkezőasztal fölött, a másik esetben pedig egy polcra épített spotlámpa gondoskodik az asztallap megvilágításáról.
A lebegő asztallap nemcsak légiességet ad a helyenként art deco jellegű, modern stílusú térnek, hanem praktikus is a kis tereknél.
A megrendelő színvilágra vonatkozó kívánsága szerint a visszafogott, földszínek dominálnak a lakásban. Ezeket a bézses, törtfehéres, barnás színeket egy vidám, ugyanakkor elegáns, kék színekből álló tapéta egészíti ki. Ez a szín az ágyon és a kanapén található párnákon is visszaköszön.



