A faliszőnyegek használata komoly tradícióval, évezredekre visszatekintő múlttal rendelkezik. Népszerűségéből valójában soha nem vesztett, legfeljebb rövidebb időszakokban kevésbé volt divatos. Most azonban újra fénykorát éli a faliszőnyeg.
Régen nagy hagyománya volt a faliszőnyegek használatának, hiszen túl azon, hogy elviselhetőbbé tette a hideg falakat, a belső tereket is dekorálta. Leggyakrabban ágyvégeknél vagy az ágyak, kanapék, padok melletti, körüli falfelületeken alkalmaztak faliszőnyeget.
A modern lakásokban is szívesen nyúlnak ehhez, mint díszítő elemhez, legyen bármilyen színű, vagy bármekkora méretű. Variálhatjuk a kisebbet a nagyobb darabokkal, így rendkívül trendivé varázsolhatjuk otthonunkat.
Egy nomád vagy falusi szövőműhelyben készült szőnyeg valóban kiváló kiegészítője lehet a legkülönfélébb stílusban berendezett otthonoknak. Ilyenek például a kilim szőnyegek, melyek magukban hordozzák egy egész törzs, népcsoport évszázados hagyományait. A ragyogó piros, kék, zöld, fekete és fehér színű textillel erős szín- és formakontrasztot hozhatunk létre lakásunkban. Napjaink minimál stílusú bútorokkal berendezett lakásai könnyen „sterillé” válhatnak, azonban egy falra helyezett kilim szép és elegáns megoldás lehet. Egy mennyezettől, padlóig érő textil nagyvonalúan tagolja a teret, otthonossá, meghitté, varázsolja a környezetet.
A faliszőnyeg rögzítésére kevés jó megoldás létezik. A hagyományos módszer szerint rögzítő pántokat varrnak a szőnyeg visszájára 20-40 cm távolságban, attól függően mekkora szőnyegről van szó. A falra pedig ehhez viszonyítva képrögzítő kampókat helyeznek el. Ezt a megoldást általában értékesebb szőnyegeknél szokták alkalmazni, mert ez sérti a legkevésbé a szőnyeg saját anyagát.
Meg kell találni az optimális arányt, mert ha kevés akasztó kerül fel a szőnyegre, akkor a súlyából adódóan hullámos lesz, ami rontja az esztétikai összképet.
A kommersz, egyszerűbb szőnyegeket általában átlyukasztják és a rögzítéshez profilidomot alkalmaznak, nem féltve a szőnyeg saját anyagát.